Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 28., kedd

Ulpius-ház 42% akció - könyv beszerzés

Ma mint derült égből a villámcsapás az Ulpius kiadó, kiírta a facebookra-, hogy ma 42%-os akciót hirdet mindent könyvre akár boltban akár a web-shopon keresztül rendeljük meg.

Mi az akció oka??
A facebookon elérték a 42 000 rajongót.

Nagyon szépen köszönjük a kedvezményt, kedves kiadó!

Így ma nagy sprinttel de sikerült 19:53-kor bevetnem magam a boltba, ahol is a Szürke ötven árnyalatát vásároltam meg akciósan 1680-Ft-ért.


Azt mondtam könyv stop van, csak akkor veszek könyvet, ha utánam dobják a könyvet/könyveket:D.
Hát ezt utánam dobták ennyiért:)

Sajnos hó vége van, pedig még tudtam volna vásárolni, és bevallom az eladó is szeretett volna már haza menni, így csak ennyi volt a mai shopping. Azért meg kell említenem, hogy az eladó nagyon segítőkész volt és kedves is, ő még mondta, hogy mi a jó könyv, de mondtam neki sajnos most csak ennyire van keret.

Igen nagy problémával szembesültem. Tegnap kaptam kölcsön Nalini Singh: Feloldozás című művét amibe már ma bele is vetettem magam. De hát itt a szürke amire már 3 hónapja várok és hallok róla hideget meleget és már nagyon akarom olvasni, úgy hogy nagy a csábítás. De Nalini már bizonyított, így majd csak utána jön a sorban és szegény egy nap leforgása alatt Cole az olvasási listámon 2 helyet is csúszott hátra.

Ti vásároltatok ma az akció keretén belül valamit? Ha igen mit?


2012. augusztus 27., hétfő

Kresley Cole: Vámpírharc - Halhatatlanok alkonyat után 3

Ulpius ház (2010)

Fordító: Gazdag Diana

ISBN: 9632543024

Oldal: 432

Halhatatlanok alkonyat után 3





Csókja könnyű…
Érintése ellenállhatatlan…
Bowen MacRieve, a Lykae klán harcosa kis híján belepusztul, amikor elveszíti az egyetlen neki rendeltetett nőt. A kegyetlen vérfarkas szíve jéggé fagy, nem osztja meg ágyát senkivel – míg össze nem hozza a sors ellenségével, és legsötétebb vágyai lángra gyúlnak a vadító találkozástól. Amikor a gonosz erők a lány ellen szövetkeznek, a harcos minden erejét latba veti, hogy megmentse őt.
Ellenállhat-e a lány a testét-lelkét követelő Bowennek, vagy mindent kockára tesz harcias védelmezőjéért, ha sikerül legyőzniük az őket körülzáró gonoszt?
Kresley Cole számos országban megjelenő bestseller regényeit fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A világhírű sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút.


Így a harmadik könyv után, mondhatom elégedett vagyok a sorozattal. Minden sorozatban vannak gyengébb részek, illetve kiemelkedőbb részek. Van akinek ez van akinek az tetszik, hát mások vagyunk. De összességében kiemelkedik a tömeg vámpír könyvek közül a sorozat és bekerült a kedvenc íróim közé Cole. Nagyon remélem, hogy mielőbb kiadják a sorozat további részeit is, illetve a novelláknak is nagyon örülnék.

Pár dologgal azért nem vagyok megelégedve, illetve nem is értem. 

- Miért is fordította más-más a sorozat részeit?
Sajnos néhol észre vehető, hogy egyes szavakat másnak fordít mint a másik. Ez olyan esetekben jelentkezik amikor egy régebbi szerelmes párról van szó és a vámpírnak nem arája van hanem társa, ami meg a lyke-nek van... nem nagyon zavaró, de itt ezeknek a szavaknak külön jelentésük van, így jó lenne erre azért oda figyelni. Azt mondjuk megérteném ha az első rész fordítása nagyon rossz lenne, vagy valamelyiké és azért lesz lecserélve a fordító. De tényleg 1-2 értelmetlen mondaton kívül nagyon nem tudok mibe belekötni, mert hogy ez elfőrdul és tényleg az első 2 részből nem is emlékszem rá, hogy volt, de a 3-dikban egyre kifejezetten, de sajnos nem tudom felidézni szó szerint.

- A címekkel nem vagyok nagyon kibékülve:
Az első részhez igen passzol a vámpír címszó, de miért is éhség??? Talán azért, mert ivott a társából, de ez a második részben is volt...nem értem. A második rész vámpírszerető, ennyi erővel az első részé is lehetett volna az, itt is stimmel a vámpír szó, de nekem neeem passzol a könyvhöz egyik sem. A harmadik a teljes kiakadás, vámpírharc. Már bocsánat hol a tökömbe voltak ebben vámpírok??? Vagy csak én olvastam a démonokat, lyke-t, boszorkányt félre. Igen Emma szerepelt mint vámpír, meg Sebastian is, de 10 oldalnál nem többet. Szint úgy nem illik a könyvhöz ez a cím se, mint a többihez. Talán eddig azért is nem olvastam ezt a sorozatot, mert a címek csak vámpírokról szóló történetet sugalltak (persze ha valaki olvas fülszöveget, láthatja, hogy vannak más lényeg is), de nekem az jött le mind a borítóról, mind a címről, hogy ebben csak vámpírok vannak és őszintén egy időben megcsömörlöttem a sok vámpíros történettől amiket olvastam, így nem is vágytam csak full vámpíros történetre (új írótól akitől még nem olvastam).
Ahogy néztem a további címekben is szerepel a vámpír szó, és igen végül is megtudom így különböztetni más könyvektől a sorozatot, de nem tudok vele kibékülni, egyetérteni! Végül is abban az időben a vámpír szóval minden könyvet el lehetett adni, egy jó marketinggel.

- Mi ez a borító???
Igen, érzéki, színes és miután az ember végez a történettel rájön, hogy nagyon jól lefesti a két főszereplőt, de szerintem csúnya. A kék, piros, lila még jó mint szín, de ezek az árnyalatok, valahogy taszítottak tényleg. Bevallom, hogy a borító alapján egyáltalán nem éreztem késztetést, hogy elolvassam a könyveket. 

- Bűvös 30-33 oldal!
Feltűnt, hogy a harmadik részben kisebb a betű, gondoltam biztos hosszabb a történet, és bele kell férni X oldalba. De nem! Én megfejtettem :) , miért is lett kisebb a betű! Az első erotikus jelent a 30-33 oldalon található. Bezony!!!! Mind a három résznél, tessék, lássék, olvassék, így van. Ez nagyon megmaradt, hogy már ilyen kevés cselekmény után egymásnak is esik a két ismeretlen (6 ismeretlen a harmadik rész után:D), de így van:D



Ennyi elmélkedés után térjünk rá Bowenre és Mariketára:)

Bowen MacRieve Lachlain unokatestvére, így természetes, hogy lyke. A korábbi két részben szerepet kapott már, kisebb-nagyobb jelenetek erejéig, és így már megismerkedhettünk vele. Így örültem, hogy a könyv az ő történetét fogja bemutatni. A második részben nem volt jó szerintem, hogy egyszer csak Sebastanról olvastunk, azt sem tudtam kicsoda, micsoda. Igen tudom, hogy mindig minden kiderül, de egy vadidegen volt, mint minden könyvben az elején a szereplők. ÁÁÁ nagyon nem bírom őket, még most is erre tudok csak gondolni.

Köztudott, hogy Bowen elégé régóta elveszítette a párját, sőt saját maga keze által végzett vele. Ezért indult a Talizmán Kupán, hogy a fődíjjal visszahozhassa a párját. Amint meglepődtem és nálam nagy találat volt, hogy a történet nem ott folytatódott ahol a második rész abba maradt, hogy valaki menjen vissza Bowen-ért. Nem, Nem. Ott folytatódik, hogy vissza megyünk picit az időbe és újra a Kupa világát élvezhetjük. Természetesen sokkal kevesebb és rövidebb időt töltünk a Kupán, nem úgy mint az előző részben, ahol a cselekmények 80% ott zajlott.

Az egyik kincs megszerzése alakalmával többen is összefognak, ekkor ismerkedik meg Mariketával (boszorkány) tüzetesebben:) De nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy várták...

Mint mindig van valami csavar a dolgokban és úgy imádtam ebben a részben, hogy annyi csavar volt, én meg csak kapkodtam a fejemet, hogy te jó ég:)

Mariketa: születése előtt megjósolták, hogy ő lesz a Hőn Áhított, a Boszorkányok Házában az utóbbi évszázadok legnagyobb boszorkánya. De azt is megjósolták, hogy egy hím a Szövetségből, majd megkísérli elválasztani őt a Házától, ezért hogy ez ne következhessen be folyamatosan álcázza magát köpönyeggel és mágikus bűbájjal. Így el tudja változtatni a külsejét és a hangját, hogy ne találhasson rá az a férfi.

Tehát Bowen, Marikete és mások összefognak, hogy megszerezzék azt a tárgyat....
Bowenek sikerül is, de a többieket bezárja a barlangba...

Ekkor új szereplőkkel ismerkedhetünk meg: Rydstrom  (ex démon király), testvére Code, Tierney és Tera az íjászok. Rydstrom számomra egy apuka volt, aki Mariketára vigyázott, Code pedig a don huan aki azért, hogy borsot törjön Bowen orra alá, ráhajt Mariketára. A két harcos pedig a védelmezők.
Rydstromról és Coderól többet is megtudhatunk a könyv olvasása során, de a két íjászról kb ennyit tudnunk meg, amit fentebb leírtam.

Örültem az új szereplőknek, egy kis vérfrissítés mindig jól jön. Jól megoldotta az írónő, hogy a korábbi párocskák is szerepet kaptak a könyvben, így nem kell róluk teljesen elfeledkezni, aminek én nagyon örülök. Persze tudom, hogy X rész után már nem lehet mindenki benne a könyvbe, de ki tudja??? Szeretek pozitívan csalódni:D

Mariketa úgy osztotta Bowent, hogy sírtam a röhögéstől. Egy tökös, talpra esett csaj, Bowen pedig a hős szerelmes (néha nagyon csöpögött de még bele fért), aki akkor is megszerzi magának a lányt és mindent megtesz érte. Sok az esemény és szerencsére nem csak mennek, mendegélnek az erdőben a korábban említett kis csapat, hanem folyamatosan vannak események: harc, vita, erotika... minden ami kell.

A végére annyira összetett történetet kaptam, amit bevallom nem vártam. Nagyon jó fel volt építve az egész cselekmény, minden egyes apró információ morzsának megvolt az oka. Csak kapkodtam a fejem, hogy azta-paszta, ne már.. természetesen ezt mind pozitívan, mert egyáltalán nem várt események történtek.

Ami nem tetszett, hogy Mariketa 10 oldal alatt megtanulja használni a képességét, amit még 23 év alatt sem sikerült kordában tartania, most meg első osztályúan használja... Itt volt pár fejezet amit összecsapotnak éreztem, és hogy már nagyon be akarja fejezni az írónő. Így az utolsó 50-60 oldal nem nyűgözött le annyira. Jól ki voltak találva a fordulatok, de annyira érezhető volt, hogy szabadulni akar már az írónő ettől a résztől.

Regin és Nix pajti is szerepelt szerencsére a könyvben. Nagyon várom már az ő történetüket, ha egyszer kiadják.... Reginnek és Nix-nek olyan dumája van, hogy ketté áll tőle a szemem, hogy lehetnek ilyen lükék:)

Összességében örülök, mert azt kaptam amit vártam. Kedvelhetőek volta a karakterek, nem idegesített egyik sem, élveztem az egymásra találásuk minden sorát. Valahogy még is hiányzott nekem valami kis plusz, amit nem tudok megmondani, hogy mi.


5/4.5

2012. augusztus 26., vasárnap

Kresley Cole - Vámpírszerető (Halhatatlanok alkonyat után 2)

Ulpius ház (2009)

Fordította: Kovács János

ISBN: 9789632542911

Oldal: 440

Halhatatlanok alkonyat után 2




Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje. A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.



Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de mégsem azt kaptam amire számítottam. Az első részhez képest picit csalódás volt a könyv, mert ott a karaktereket nagyon megkedveltem, itt viszont ez nem sikerült.

Egy pár szót írnék a Valkűr rendről és a valkűrökről, mert ez a rész egy harcos valkűr és egy vámpír egymásra találásáról szól.

 A valkűrök a föld elektromos energiájával táplálkoznak, hatalmas, kollektív erőforrássá alakítva azt, amelyet felfokozott lelkiállapotukban, villámcsapás formájában juttatnak vissza. Vagyis semmilyen ételre nincs szükségük. Természetfeletti erővel és gyorsasággal rendelkeznek. Mint minden hősnek van egy gyenge pontja. Az ő csoportjuknak a csillogó tárgyak és az ékszerek ezek, melyek megbabonázzák őket. Harcos szüzeknek is nevezik őket, együtt élnek Val Hallban mint egy nagy család. Ők is a Horda ellenségei.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a sorozathoz kapcsolódó novellát, mely ebben a részben is szerepet kapott, utalások által illetve a vámpír így ágyazódik be a cselekménybe. Mert Myst (valkűr) egy vámpírba szeretett bele és így egy külön novellát kaptak, hogy megtudjuk az előtörténetüket is. Nikolai Myst párja akinek a testvére Sebastian.

Nagyon röviden annyi a történet, hogy Nikolait a megtagadók csoportja átváltoztatta, ő pedig a háborúk és az éhinség miatt a testvéreit is. Egyik testvére Sebastian, aki több évszázada nem képes elfogadni, hogy vámpír vált belőle. Családi ,,várukban" éli mindennapjait semmit tevéssel és keresi az élet értelmét, míg egy nap meg nem jelenik Kaderin, a harcos valkűr, hogy elpusztítsa őt. Kaderin egy szívtelen gyilkos, akinek nincsenek érzése, és rakat számra gyilkolja a vámpírokat. Egy kis fanatizmusa is van Kaderinnek, hogy letöri áldozatai szemfogát és ezeket ereklyeként megtartja.

Ahogy már a korábbi részben is megtapasztalhattuk az első találkozás idején meg is történik az első erotikus együttlét (nem konkrét sex). A vámpíroknak arájuk van, így Sebastian rögtön felismeri Kaderinben az ő aráját és Kaderin is érzi, hogy vonzza valami a férfihez. Természetesen Kaderin ellenáll a férfinak, mivel gyűlöli a vámpírokat így elképzelhetetlennek találja, hogy egy vámpírral bármilyen nemű kapcsolata is legyen.

Nagyon tetszett a Talizmán Kupa, ezt 250 évente rendezik meg Riora Istennő vezénylésével. Az utolsó 5 alkalommal Dermedtszívű Kaderin lett a győztes, így nagy esélyesként szállt újra ringbe. A kupa lényegét nem tudnám másképpen jól elmagyarázni, mint a versenyfutás a világ körül című valóság show. Amikor is a résztvevőknek megadott helyszínekre kell utazniuk és valamilyen feladatot elvégezni illetve valamilyen dolgot megszerezni. Kiemelném, hogy Magyarországon is jártak, így ez egy plusz pont és képzeljétek nálunk található az egyetlen hely ahol öngyilkos lehet egy halhatatlan! Az egész verseny nagyon jól fel volt építve. A karakterek és a helyszínek nagyon tetszettek. Izgalmas volt, változatos, nem csak mentünk mendegéltünk mert attól én néha a falnak megyek, hanem mindig történt valami a helyszíneken.

Kaderint nem hagyja békén a vámpír így ő is benevez a kupára, hogy majd ő megnyeri a szeretett Kaderinjának. Kaderin egy érzéketlen nő, és tudom, hogy itt direkt erről van szó, de nekem sok volt belőle. Az első részben még csíptem, hogy milyen egyedi, ebben a részben rá kellet jönnöm, hogy mindenkinek őt kell sajnálnia, ő a szerencsétlen akivel szörnyűség történt a múltban. Ha valaki több mint 2000 éve él akkor biztos történtek olyan dolgok vele aminek nem örül, de túl éli. Sebastian meg a nyálgép minden mennyiségben. Akármit megtehetett vele Kaderin, olyan volt számomra mint egy papucs. Én a pasi helyében már úgy otthagytam volna, hogy még a porfelhőket sem látja utánam.

Nix a ,,jós" valkűr nem kapott nagy szerepet a könyvben, de oda vagyok a karakteréért. Egy megfejthetetlen, lüke, bolond nő. A szövegei nagyon jól meg vannak írva.

Regin is nagyon szimpatikus, az ő dumája se semmi, itt ott úgy nevettem a szövegein, hogy csak na.

Jó volt még, hogy az írónő nagyon jól előkészítette a következő részt ami Bowenről fog szólni. Folyamatosan benne van a fővonalban, az én kíváncsiságomat nagyon felkeltette akkor, hogy milyen is lesz az ő storyja.

Tényleg a cselekmény és a történet tetszett, de a nyálgép és az megkaphatatlan nekem nagyon nem jött össze. Az igazság, hogy a szerelmük kialakulásánál az egyéb események jobbak voltak.

 Ahogy már korábban említettem már a harmadik részt olvasom, (kb 30 oldal van még belőle), így tuti folytatom a sorozatot.

5/3,5

2012. augusztus 17., péntek

Ilona Andrews: Világok peremén 1,2 - várható megjelenés

Világok peremén 1 rész: Mágikus találkozás

Egmont kiadó 2012. augusztus

Bookline-on már rendelhető (1-3 napos szállítási idővel)

ISBN:9789633432310

Oldal: 400

varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet A kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít.
Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki, aki ott él…

Világok peremén 2 rész: Áradó hold

Egmont 2012.08.31.

ISBN: 9789633432327

Oldal 400

A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát... Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed - így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák - de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni... és ha életben akarnak maradni.










Az Egmont idén nagyon belehúzott, egy újabb híres külföldi szerző könyvsorozatát adják ki. Nagyon örülök ennek a könyvek, külföldi oldalakon igen kimagasló értékelést kapott a könyv. Így nagyon várom!

Sajnos a borítóval nem vagyok kibékülve, az eredeti sem jobb, de szerintem ez sem szép. Ha a polcon nézne rám és nem lenne rajta az író neve meg a kiadó akkor úgy el mennék mellette mint a sicc.

Nektek, hogy tetszik a borító?

Várjátok a könyvet?

Kresley Cole - Vámpíréhség (Halhatatlanok alkonyat után 1)

Ulpius ház (2009)

Fordította: Berki Judit

ISBN: 9789632542737

Oldal: 438

Halhatatlanok alkonyat után 1






Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…



Kresley Cole, nem tudom eddig mi miért is nem találkoztunk. A könyve(i)d valahogy nem szerepelt a várólistámon, sehol se. Tudtam, hogy vagy, elvileg jók a könyveid, de nem éreztem késztetést, hogy neki álljak a könyvsorozatodnak.

Végre kinyitott a központi könyvtár, de sajnos a nyitás utáni 3. napon sikerült eljutnom, így a friss megjelenésű könyvekről lecsúsztam L. Nézelődtem azért, hátha látok valami fincsiséget. Így akadt meg a szemem a halhatatlanok sorozaton. Néztem bent van az első rész, második és a negyedik. Hirtelen megvilágosodtam, ha jól tudom nekem otthon megvan a harmadik rész. Ilyen sem sűrűn van, hogy egybe az egész sorit ki lehet venni, mindig hónapokat kell várni a következő részre. Nem tudom milyen indítatásból, de még régebben megvettem a 3 résztét a sorozatnak. De hogy miért pont a harmadikat, nem tudom. Most még is jól jött ki.

Így szépen jött velem haza a sorozat, mintha itthon nem várna rám több mint 20 olvasatlan könyv. Jahh és csak nézem a friss megjelenéseket és csöpögtetem a nyálam, hogy kell ez, kell az….

Első sorban kedves moly társaimhoz szólók, hogy miért is nem csesztettek ezzel a sorozattal. Láttam, sok figyeltem olvasta és nagyon jó kritikák születtek tőlük. De ilyenkor mondani kell nekem, hogy OLVASD el, mert nagyon jó.

A könyv hirtelen váltás volt a mostanában olvasott YA-k után, mivel ott már a csók is nagyon szó, itt pedig már a 30 oldalon egymásnak estek. Amit kifejezetten nem szeretek, pl: Alvilág urai nálam azért vágta el magát, mert csak sex-eltek össze vissza, meglátták egymást és már gerjedtek is egymásra.

De előbb térjünk ki egy kicsit az világra:
Szövetség: ez egy szervezet, amibe minden halhatatlan teremtmény bele tarozik, azért, hogy az embere elől rejtve maradjanak.
Vámpírhorda: a szövetség legtöbb frakciójának az ellenségei. Képesek teleportálni vagy más néven illanni. A szokásos vámpír dolgok igazak rájuk, vért szívnak, nap nem érheti őket. Minden vámpír keresi menyasszonyát (aráját), örök feleségét, az egyetlent, aki a vérét veheti, vagy aki csókjával életet lehet testébe és jéggé fagyott szívébe.
Ősapák: a Horda törvényes uralkodója Kristoff. Emberből lett vámpírok serege,akik nem isznak vért közvetlenül a testből, és a Horda ellenségei.
Fúriák: kegyetlen női harcosok, az igazság rendíthetetlen szolgálói, feladatuk a bujkáló bűnösök felkutatása. Királynőjük Könyörtelen Alecta.
Lidércek: áttetsző kísértetszerű lények. Legyőzhetetlenek.
Démonhierarchia: egyes nemzetek a Horda támogatói.
Boszorkányok háza: misztikus kalmárnép, akik varázserejüket áruba bocsátják.
Ghoulok: zöldes, rothadó bőrű, barbár szörnyetegek (egykor ember), a szem sárga. Számuk fertőzés útján növekszik (harapás, marás). Többnyire csapatban portyáznak.
Lykae klán: Vérfarkasoknak is nevezik őket, a Horda ellenségei. Keresik a társukat, akik segítségével a bennük élő szörnyeteg kezelhetővé válik. Csak egy társa lehet egy lykan-nek.
Örökösödés: a Szövetségben betöltött pozíciókért, 500 évente tör ki.

A fentiekből jól látszik, hogy itt egy nagyon jól kidolgozott világról van szó. Ahol minden természetfeletti lények megvan a helye, funkciója.

A vámpíréhség egy lykae és egy vámpír- páros kapcsolatának beteljesedéséről szól. Van itt sex, gyilkolás, nyomozgatás, tehát minden ami kell.

Valamikor réges-régen egy vámpírhorda csapdába csalta Lachlain és egy sziklához láncolta Párizs katakombáiba, ahol folyamatosan kínozták és a tűz által nap mint nap meghalt, majd feltámad. A sok évnyi szenvedés alatt, egyszer csak megérezte társának illatát.
Emma egy félig vámpír félig vakűr. Szüleit nem ismeri a valkűrök csoportja nevelte fel. Anyja korán meghalt, apját pedig felkutatni jött Párizsba.
Így találkoznak ők ketten, amikor is rögtön Emma egy brutális támadás áldozata lesz Lachlaintől. Itt már egymásra gerjednek, Emma nem érti miért is mozgatja meg a farkas, míg Lachlain folyamatosan magához akarja láncol és végre sexelni. Ez 30 oldalon történt, így negatívan folytattam az olvasást. Egy újabb érzelmek, történet nélküli pornó könyv. Szeretem én az erotikát nincs bajom vele, de azért nem pornót akarok olvasni.

Tehát folytattam a könyvet és igen pozitív csalódás ért. Emma nem a tipikus tökös csaj, pont az ellenétet. Félénk, gyenge, mindentől fél és nem fogadja el a helyzetet, hogy Lachlain társa legyen. A családja is megmondja neki, hogy mit csináljon. Így a könyv során egy igen jó személyiségfejlődést láthatunk, amikor is kilép ebből a félénk karakterből. Nem egy tökös Cat-et kapunk, hanem egy lányt aki végre ki meri nyitni a száját és fél, megijed, de legalább már van mersze és teljesen racionalista.

Nagyon tetszett, ahogy a kettőjük kapcsolata kiteljesedett. Utána volt még egy két erotikus jelenet, amivel még békültem, de már láthatóak voltak az érzelmek is. Így kb a 10 fejezet után már nagyon élveztem, a történetüket és boldog voltam, hogy igen van erotika de nem csak bassznak (bocsánat a kifejezésért) össze vissza.

A könyv egész végig fordulatos, számos nem várt cselekmény volt, amitől csak még jobban olvastatta magát.

Egy új kedvenc írót köszönthetek az író klubbomban.

Összességében: oda vissza vagyok a könyvtől. Tökéletesen felëpített világ, fantasztikus cselekény. Nem össze vissza sexelés, vannak érzelmek. Egy normális női főszereplő aki teljesen racionálisan viselkedik. van szerelmi szál, csalâd, akció mi kellhet még?

Akkor még is mire a fél csillag levonás? Az első rész mindig bevezető kötet és a többi csak jobb szokott lenni, ebből okulva hová értékelném a többi részt?? :) 

5/4.5

Természetesen már a második részt olvasom, és eléggé jól haladunk egymással:D

2012. augusztus 11., szombat

Kérdezős blogger díj

Nagyon szépen köszönöm Lena91-nek, Rubintpikkely-nek, Elhaym-nak és Zsanónak, hogy rám gondoltak ezzel a díjjal.

Nem szeretnék itt csöpögni, de tényleg sokat jelent nekem ez, főleg, hogy még csak most kezdem el a blogolni. Örülök, hogy felkeltettem a figyelmeteket!

A lényeg, hogy 11 kérdésre kell válaszolni (így nekem 44-re:), és 11 dolgot kell megosztanom magadról vagy ilyen esetben 44-et???:)

Lena91 kérdései:


1. Vannak előítéleteid bizonyos könyvekkel kapcsolatban? (pl egy szerző könyveire irányultan vagy egy bizonyos karaktertípussal kapcsolatban)


Nem nincsenek sem szerzőre, sem könyvre. Gena Showalter nálam teljesen elvágta magát az Alvilág urai sorozatával, de neki kezdem még korábban az Atlantiszos sorozatának és az nagyon tetszett, így várat magára a második rész olvasása.

2. Van olyan könyves műfaj amit még nem olvastál és soha nem is akarsz olvasni?

Sci-fi-t még nem olvastam, de minden képen szeretnék Asimov könyveket olvasni.
A tényleges krimiket nem szeretem, régebben egyszer elolvastam Agatha egyik regényét de nem jött be. Viszont, ha van benne pici fantasy szál már lehet, hogy érdekelne.
Életrajzi regényt még nem olvastam, nem is érdekel.
Ezoterikus könyvet sem olvastam még, de ha valaki ajánl egy jót akkor szívesen elolvasom:)

3. Gyerekkorod óta szeretsz olvasni vagy a későbbiek során szerettél meg olvasni? Ha igen kinek/minek a hatására?

 Gyerekkoromba nem érdekeltek a könyvek egyáltan és teljesen felháborodtam, amikor anyukám megvette nekem a Harry Pottert, mivel én nem vagyok gyerek és ciki ezt olvasni. Sokáig állt a polcomon, mígnem egyszer nagyon beteg lettem, de annyira, hogy ki sem tudtam kelni az ágyból. Akkor rászántam magam, hogy valamivel el kéne foglalni magam. A kezem közé akadt a HP és két nap alatt ki is olvastam. Ezután már nem volt vissza út a könyvek világától.

4. Sorozat vagy egyrészes könyv? Inkább a több részes sorozatokat választod vagy azokat a könyveket, amiknek nincs folytatása?

Sorozatfüggő vagyok!!!!!!!!!!!!!! Nem tudom miért szeretem jobban őket. Bár néha már besokallok a sok résztől, meg hogy soha nincs vége de kitartó vagyok!

5. E-book vagy nyomtatott? Szoktál e-book-ban olvasni vagy inkább jobb a papír alap?

Most éppen a nyomtatott korszakomat élem.
Időszakok vannak, pl 2-3 hónappal korábban, fél évig csak e-bookokat olvastam szinte. Most rákaptam a könyvekre. Nem tudom mitől függ, inkább csak hangulat kérdése számomra, melyik típust is olvassam.

6. Van olyan karaktertípus amit nagyon utálsz? Milyen az?

 Igen a buta, idegesítő, megmentő, naív lányokat!!!!!!

7. Ha egy könyvet elkezdesz akkor is végigolvasod ha nagyon nem tetszik?

Határozottan igen lenne a válasz, hogy befejezem. De az alvilág urai 4 részével nem tudtam mit kezdeni azt nem bírtam végig olvasni és sajnos most a füst és csont leányaival is így állok:S
Szeretem tudni a végét, lehet hogy jó lesz, ki tudja milyen újdonságot fedezhetek fel. Így igen, szeretem végig szenvedni a könyveket.

8. Van olyan könyv ami sokáig nem volt szimpatikus, nem is érdekelt de valami miatt mégis elolvastad később és utána a kedvenced lett?

Az éhezők viadalát tudnám mondani. Nagyon sokáig nem olvastam el, mivel a Battle Royal koppintásának tartottam és még mindig így gondolom. Viszont a 3 rész nagyon tetszett, így nem mondanám, hogy bekerült a top 10 könyveim közé, de pozitív csalódás volt mindenképpen.
A másik könyv Goriot apo, mindenki mondta hogy az orosz realizmus milyen szörnyű, nehéz olvasmány. Engem viszont elvarázsolt. Mai napig imádom Balzac könyveit!

9. Ha van/lesz gyereked törekedsz/törekedni fogsz arra, hogy ő is megszeresse az olvasást?

Mindenképpen! Fontosnak tartom, hogy a fiatalabbak megszerettessük az olvasást. Nem csak azért mert nagyon jó elfoglaltság, hanem művelődés szempontjából is fontos szerintem. Én nem nézem le azokat aki csak szórakoztató irodalmat olvasnak (én is nagy arányban), mert kikapcsol és ez is nagyon fontos.
Úgy gondolom, a mai rohanó világban a gyerekeket nehéz lekötni, csak a videó játék és az erőszak érdekli őket, ezért is jó, ha más szemszögeket is megismerhetnek illetve új látásmódot is kaphatnak.

10. Ki az az író akivel a legszívesebben elbeszélgetnél ha lehetőséged lenne rá?

Ward lenne az az irónő, azért mert fantasztikusnak találom a könyveit!

11. Mit csinálsz legszívesebben olyankor, amikor nem olvasol?

A párommal és a barátaimmal vagyok, szívesen megyek moziba, szeretek beülni egy két fényre:). Szeretek sütögetni és piheni is.
Nem vagyok egy nagy sport lady de imádok snowboardozni. Nagy bajnok sem vagyok, de imádom ahogy jövök le a hegyről, gyönyörű a kilátás és minden gondomat elfelejtem alatta míg jövök lefelé.



Rubintpikkely kérdései


1., Mi a véleményed a mai napig tomboló vámpírmániáról?
 

Szerintem lecsengőben van. Egyre inkább más természetfeletti lényekről szónak az új könyvek, új stílusok, műfajok jönnek létre. Nem mondom, hogy egy hamar kimegy a divatból. De ha valaki vámpíros könyvet akar írni, nagyon oda kell tennie magát.

2., Az első kérdéshez csatlakozik: Szerinted lendítettek a vérszívók a könyvpiacon?
 

Igen. Alkonyat előtt nem is olvastam vámpíros könyveket, után meg kifejezetten ezeket kerestem. Szerintem nem csak én vagyok így vele!


3., Kedvenc műfajod? Miért?
 

Fantasy. Szeretek egy más világba lépni, ahol újdonságok vesznek körül. Így ki tudok lépni a szürke hétköznapokból. Számomra olyan érzés mint ha elutaznék és felfedezhetnék egy új világot.


4., Határoztad-e el magad valaha is, hogy könyvet szeretnél írni?
 

Igen. Az a durva, hogy még mielőtt nem szerettem olvasni írogattam. Természetesen nagyon kis pár oldalas történeteket, de anyukámon kívül más nem olvasta. Nem lennék jó írónő, mert nem tudok szépen fogalmazni, pedig sokat olvasok. Valahogy előbb jár az eszem, mint ahogy gépelek és ahogy beszélek magamba, jönnek a gondolatok, írva nem jó, míg szóban pedig igen.


5., Melyik könyv világában élnél legszívesebben?
 

Robert Jordan: Az idő kereke sorozatban élnék a legszívesebben. Szerintem ez az eddigi olvasmányaim során ez a legjobban kidolgozott világ, olyan személyekkel, helyszínekkel amit látni szeretnék! 

6., Nemrég zajlott le az Álompasi 2012. Mi a véleményed a végeredményről?
 

No comment....

7., Nyertél valaha könyvet?
 

Sajnos nem, de rajta vagyok most az Egmont játékát, hátha:)


8., Sikerült kismolyt csinálni valamelyik barátodból/ismerősödből?
 

Molyt még nem sikerült gyártanom:D, viszont a barátnőmmel megszerettem az olvasást. Sőt van olyan barátnőm aki szeret olvasni, de mindig kérdezi, hogy mit olvasson, neki nagyon kevés ideje van olvasni, így kb évente 10 könyvet olvas ki, de ebből 9-et én ajánlok neki.
A másik barátnőm akivel megszerettem az olvasást, úgy történt, hogy állandóan cibáltam könyvet vásárolni. Nem értette mit tudok én ebben szeretni, majd kölcsön adtam neki a Szingli fejvadászt és bejött neki. Innentől kezdve már nem volt vissza út. Lehet hogy jöv héten a moly-t is megmutatom neki.

9., Ha lehetne választani, melyikre voksolnál: a világ legnagyobb könyvtára a jelenkorban vagy visszautaznál az időben, és közvetlen közelről láthatnád, hogyan íródik meg 10 könyv?
 

A világ legnagyobb könyvtára a jelenkorba, ami tele van hieroglifákkal írt papíruszokkal is. Mivel az egyik nagy szerelmem az ókori Egyiptom.


10., Visszatérő kérdés: e-book vagy nyomtatott könyv?
 

Jelenleg a nyomtatott könyves korszakomat élem, de volt idő amikor csak e-bookot olvastam. Ez nálam hangulat függő. Szeretem a könyv illatát, de sokkal kényelmesebb az e-book.


11., Szerinted milyen lesz a könyvpiac a jövőben?

Szerintem a nyomtatott könyvek soha nem fognak eltűnni, viszont az e-bookok fognak előtérbe kerülni. Ha így folytatódik a könyv kiadás Magyarországon, akkor lehet hogy nem kell éveket várni a friss megjelenésekre hanem csak hónapokat. A kiadók is rájöttek, hogy fontos tartani a lépést a külföldi friss újdonságokkal, mert aki teheti elolvassa angolul. Tény a magyar piac kicsi, de ez egy olyan hobbi ami minden pénzt megér.




Elhaym kérdései

1. Idén olvasott könyveid közül mely 5 tetszett  a legjobban?


Simon Elkeles: Tökéletes kémia
George Orwell: Állatfarm
Nalini Singh: Borzongás
Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája
Chloe Neill: A lányok olykor harapnak

Sajnos még hátra van Ward FFT új része, az eddigi tapasztalataim alapján biztos benne lesz az éves top 3-omban.

2. Mi volt a legrosszabb könyv, amit valaha olvastál? Miért nem tetszett?


Gena Showalter: Alvilág urai sorozat.
Problémáim, úgy gerjedtek egymásra az emberek ami szerintem abbnormális. Nem volt történtet, hogy mi is tetszik az egyiknek a másikban. Össze vissza sexeltek és a karakterek sem voltak számomra ,,emberiek".

3. Mi a véleményed a hypeolt könyvekről?
 

 A mai világban a marketing nagyon sokat nyom a latban. Ez csak pénz kérdése, hogy mennyit költenek marketingre, mert igen is van hatása az eladásokra.
Vannak olyanok amikre szerintem teljesen felesleges, de van aminek igen jót tett és több olyan könyv is van aminek jót tenne ha egy kis marketinget nyomnának mellé.

4. Mangákat mennyire szereted?
 

Nem olvastam még egyet se.

5. Mennyire várod egy szavazás végeredményét?
 

A te szavazásaidat imádom!!! Mindig kíváncsi vagyok az eredményekre, kinek mi tetszik, mit is olvasunk sokan.

6. Cor Leonis, Fumax, Ulpius, Egmont, Gabo ,  General press és Mangafan kiadótól mely könyv tetszett a legjobban, vagy melyik érdekel a legjobban?
 

A Cor Leonis-tól még várat magára a Rossz hold kel felt-t ill az utolsó rész. Majd egyben szeretném elolvasni.
Fumax-tól sem olvastam még, de a bejelentése óta kíváncsi vagyok milyen könyveket fognak kiadni.
Egmont-tól sokat olvasok a nagy kedvenc Nalini Psy-sorozata. IMÁDOM!!!! AKAROM!!!!!
Gabo és Genera presstól sem olvastam mert nem találtam még tőlük könyvet amit olvasnék.
Mangafantól szint úgy nem olvastam még.

7. Melyik az  a könyv amit szerinted mindenkinek el kéne olvasni?


No és Én! Delphine de Vigan tollából származó könyve. Lenyűgöző, elgondolkodtató, megbotránkoztató és még tudnám sorolni a szavakat. Ez az a könyv, amitől teljesen mást kaptam mint amit vártam. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire komoly mű. Mind felnőtteknek mind fiataloknak el kellene olvasnia!

8. Kutya vagy macska. Miért?


Nehéz kérdés, mert mind a kettő van. De ha mélyen a szívembe nézek akkor macska. Miért? Azért mert mikor általános iskolás voltam volt egy macskám. Lonci:) Jött velem a suliba, eljött velem a boltba, a buszmegállóba várt, egész nap velem volt míg itthon voltam. Tényleg olyan szoros volt a kapcsolatunk. Lehet butaság de tényleg ő az én cicám volt! És nagyon hiányzik(

 9. Számodra ki  a legvonzóbb színész/színésznő?


Nincs.

10. Mi  a kedvenc játékod, zenéd, filmsorozatod?


Játék: Sims
Zene: Linkin park: In the end
Sorozat: Gossip girl, True blood, Vámpírnalók

 11. Mi jut először eszedbe ezekről a nevekről? Yuna, Hachi, Cat, Rufus, Paris, Jerico.

Yuna, Hachi nem mond semmit.
Cat félúton a sírhoz jut eszembe róla:)
Rufus: Elhaym cicája:)
Paris: nnneeee negatív érzések, nem szeretett, Alvilág urai
Jerico: Tündérkrónikák



Zsanó kérdései 

 

1. Melyik az a 3 könyves helyszín, ahová Te magad is szívesen elmennél?  

Egyiptom, a piramisok közé.
Az idő kereke sorozatból az összes várost szeretném látni!!!! 

2. Ha már álompasi... akkor ki az az 1 könyves karakter, aki tökéletesen megszemélyesíti az álompasidat és miért Ő?

Rhage a fekete tőr testvériségből, mert egy olyan személyiséget ismerhettem meg, aki bármit megtenne a párjáért és ha szükséges a saját maga boldogságát is feláldozza, hogy a szerettet személynek jó legyen.

3.  Melyik az a női karakter (könyves), akinek a legszívesebben a bőrébe bújnál?

Cat lennék a félúton a sírból mert, egy tökös nő, akinek esze is van. Nem csak ereje van, nem csak jó pasija, de az anyukája is mellette áll.

4.  Volt-e olyan könyv, aminek hatásra cselekedtél (pl.: megtanultál főzni, lovagolni vagy beszereztél valamilyen állatot, tárgyat, ami által a könyv jut eszedbe) Ha igen, mely könyv volt ez és mit tettél? Az is jöhet, ha még nem tetted meg, de szeretnéd?

Nem, még nem volt ilyen.

5.  Melyik könyv történetét élnéd meg? 

Szint úgy az idő kereke sorozatot tudnám mondani.

6. Mely műfaj az, amivel nem próbálkoztál és nincs is rá kilátás, mert teljesen távol áll tőled? 

Az önéletrajzi művek amire nincs kilátás.

7.Csalódtál e már a kedvenceidben? Akár a történetben, akár a karakterekben. 

Úgy nem hogy a kedvencem volt. De pl a Crossed nagyon nagy csalódás volt. Az első részét imádtam, a második meg nem volt jó. A füst és csont leányait nagyon vártam és ez is csalódás volt, nem tudtam ráhangolódni, buta a történtet, össze vissza mondatok, stb.

8. Az olvasott könyvek/sorozatok közül, melyik írónak a fejébe látnál bele? 

Suzanne Collins: van e alapja annak, hogy a Battle Royal koppintása-e a sorozata, ez érdekelne.

9. Mondj 1 olyan filmes könyvadaptációt, mely jobb még a könyvnél is! Persze, ha van ilyen! Ha nincs, akkor miért jobb a könyv a filmtől?! 

Egy film, soha nem fogja vissza adni a képzeletet. Lehet, hogy a film cselekménye sokkal jobb, pörgősebb, bármilyen könyvnél is. De a képzeleted szárnyalását nem tudja semmi sem helyettesíteni. A saját fejedbe olyannak láthatod a szereplőket amilyennek te elképzeled a leírások alapján.

10. Egyre több könyvhöz van már zenelista. Ha ezeket szoktad nézni és belehallgatni, akkor szerinted mennyire passzolnak az írók által feltöltött zenék a könyvekhez? 

Butaságnak tartom. Biztos vannak közük jó zenék, amik illenek a könyvhöz, de szeretném én megválasztani hogy mit is hallgatok míg olvasok.

11. Hol olvasol a legszívesebben?

BKV-n:D, vonaton, hogy elfoglaljam magam az utazás alatt.
De a legszívesebben az ágyamban olvasok, illetve a Duna-parton, míg a kutyám fekszik mellettem:)






11 dolog rólam!!!!

1: szeretem a sushit:D
2: utálom a nyarat és imádom a telet
3: ha egyszer sok pénzem lesz, és lesz felesleges 3 évem, akkor szeretném az egyiptológia szakot elvégezni és mellette óegyiptomiul tanulni. Majd turkálni a homokba:D
4: szívesen dolgoznék kiadónál
5: a tökéletes élet az lenne ha fent a hegyekben élhetnék a párommal, kicsit elvonultan a város zajaitól öreg korunkban.
6: 2 nagyon jó barátnőm van, akiket a főiskolának köszönhetek és több mint 7 éve már barátnők vagyunk. Mindenki azt mondja, hogy 3 ember nem fér meg egymás mellet de mi igen. Nagyon örülök, hogy vannak ők nekem, bármikor fordulhatok hozzájuk. 
7: 4 évet kellet eltöltenem a főiskolán, mire sikerült rájönnöm, hogy mi is érdekel. Mivel érettségi után nem nagyon tudtam, hogy mit akarok, így egy marketinges szakot végeztem el. Ez arra volt jó, hogy megtudtam én meg a marketing külön más világ. Utána elmentem gazdálkodás és menedzsmentre, ahol találkoztam a számvitellel. Amit az emberek 90% utál és viszont imádom. Így sikerült rájönnöm, hogy a pénzügy, kontrolling, számvitel terület az én világom.
8: Szeretek a párommal lenni és a barátaimmal különböző programokat szervezni. 
9: Szeretnék egyszer delfinnekkel úszni!
10: 3 hete cica tulajdonos vagyok újra. 3 hónapos a kis szívem. Rövid szőrű sziámi cica, akit Kronosznak hívunk.
11: Szeretek fesztiválokra járni.

2012. augusztus 9., csütörtök

Tera Lynn Childs - Hableányok kíméljenek (Forgive my fins1)

Könyvmolyképző kiadó (2012)

ISBN: 9789632455952

Fordító: Molnár Edit

Oldal: 264






Lily Sandersonnak van egy titka – nem az, hogy halálosan szerelmes a Brody Bennett nevű jóképű úszóistenbe, akinek láttán a szíve partra vetett halként vergődik. A viszonzatlan szerelmet még egy normális kamaszlány is nehezen éli meg, de ha valaki félig ember, félig sellő, mint Lily, végképp nem beszélhetünk egyszerű kis kalandról. Lily titka nem derülhet ki, mivel ő nem akármilyen sellő, hanem Thalasszinia hercegnője. Amikor Lily három éve megtudta, hogy az édesanyja valójában ember volt, végre rájött, miért nem érzi igazán otthon magát Thalassziniában. Azóta is a szárazföldön él, és a Seaview Gimnáziumba jár, abban a reményben, hogy sikerül igazi otthonra lelnie. Persze a szárazföldön is akadnak nehézségek – például Quince Fletcher, a bunkó motoros srác a szomszédból –, de egy komoly előny azért van: Brody. A gond csak az, hogy a sellők nem igazán hívei az alkalmi kapcsolatoknak – amint kötődni kezdenek valakihez, az érzés örökre szól. Amikor Lily kísérlete, hogy elnyerje Brody szívét, kínos félreértések szökőárját zúdítja az érintettek nyakába, a lány kész szembenézni a szerelmi dráma fenyegetően tornyosuló hullámaival, és hamar rájön, hogy révbe érni nem is olyan könnyű, mint gondolnánk.

Le kell szögeznem először is, hogy a nevektől teljen ki voltam, az egyetlen értelmes név a Lily-n volt, de a Brody, Quince, Thalasszinia.... áááá falra másztam tőlük.


Az alap történet, Lily sellő, viszont nem ízig vérig, mert édesanyja ember volt (meghalt), édesapja meg a Thalasszinia királya. Így már ebből is gondolható hogy nem egyszerű a helyzet.
Lily, hogy megismerje mind két életet, ezért a gimi éveire a szárazföldre költözik nagynénjéhez (beavatott). 3 éve szerelmes egy srácba Brody-ba, aki az úszó csapat kiemelkedő tagja, csodálatos pasi, okos, riporter és blabla blabla ami szokott lenni, és most szakított a barátnőjével, így Lily arra gondol itt az idő hogy előlépjen és elmondja az érzéseit.

Viszont Quince az idegesítő szomszéd fiú is bekerül a képbe, aki megcsókolja Lily-t, Brody helyett és már is kötelék alakult ki közöttük. Ha egy hableányt megcsókol egy habfiú vagy egy ember fiú akkor kialakul ez a kötelék, és érzik egymás gondolatait, érzéseit..... erősíti a szerelmüket. Sajnos nem tudom már megszámolni, hány helyen is olvastam ezt a szitut. Persze nem szabad kifelejteni, hogy Lily nagy szerelme Brody, nem pedig Quince és ezért megkéri az apját, Thalasszinia királyát, hogy válassza szét őket. 

Van próbatétel, víz alatti világ megismerése, majd szétválasztás, felismerés hogy kit is szeret Lily.... tehát kb a megszokott sablon. 

Ennek ellenére tetszett, hogy egy nagy sablon az egész. Mivel az írónő frappánsabbnál frappánsabb szófordulatokkal élt, ezzel úgy feldobta a könyvet, hogy én meg olyan jókat nevettem rajta, hogy sikerült feledtetni a storyt. Tehát tökéletesen szórakoztam az olvasása alatt.

Sajnos még meg kell említenem hogy volt benne egy két logikai baki is, amin akkor meglepődtem, de 1-2 oldal után el is felejtettem, úgy hogy nem vérre menően nagy hibák.

Összességében szerintem a problémám az volt, hogy nem tudtam azonosulni Lily-vel, annyira távol állt tőlem, hogy nem tudtam átérezni az ő problémáit. Nagyon naiv, látszik, hogy nem volt még pasija. Sőt nagyon gyerek inkább!

A könyv hangulata és tényleg a humora miatt megfogott. Nem, mondom hogy remegek a második részért, de nagy a valószínűsége, hogy folytatom a sorozatot. Ki tudja, talán Lily is picit komolyabb lesz, és már jobban ki fogunk jönni egymással.

A borítója gyönyörű, nagyon tetszett!!!


5/3,5

2012. augusztus 8., szerda

Nalini Singh - Feloldozás (Psy 4) MEGJELENÉS



Face hírek:

NALINI SINGH MEGJELENÉS!!! Közkívánatra korábban mint gondolnátok...
A következő Nalini Singh-könyvet, az Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozat 4. kötetét őszre terveztük. De mivel olyan sokan kérdeztetek róla, sürgettetek bennünket – mi pedig hallgatunk rátok, úgy döntöttük, előrehozzuk a megjelenést!
A kötet magyar címe: Feloldozás.
A könyv tartalmáról nemsokára többet is elárulunk, hogy megértsétek a címet. Holnap megmutatjuk a borítóját, holnapután pedig a megjelenés pontos napját is eláruljuk. Annyi biztos: hamarabb lesz mint gondolnátok! :)
Reméljük, örültök. Örültök?



Egy világ, két faj, állandó küzdelem 4. Feloldozás


Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni. 

Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.

Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.


Én nagyon örülök, nagyon imádom a sorozatot!!!!
Az igazat megvallva kinézem a kiadóból, hogy még a héten megjelenik:)
Persze ez csak is jó!!!
Ők szerintem a legmegbízhatóbbak!!!!

2012. augusztus 7., kedd

Figyeld a Molyon a Fumax Kiadót!

Ki is ez a Fumax kiadó?

Eddig én nem olvastam tőlük semmit, de Moly-on igencsak felkeltették az érdeklődésemet a legutóbbi karcukkal.

Eddigi repertoárjuk között szerepel: (nem teljes lista)








 Nahh de mi is a hír:

 Őszi újdonságaikat eddig szupertitkosan kezelték, semmilyen információt nem szolgáltattak a nagyközönség számára. De most már nem akarnak tovább várni, hanem szeretnének minket felcsigázni, hogy milyen könyveket is várhatunk tőlük!

Augusztus 13-tól minden nap, a Moly-on és a Facebook-on egy új kötetük megjelenését jelentik be, 5 napon keresztül.

Annyit elárultak a Molyos közönségnek, hogy ősztől a Fumax masszívan beszáll a young adult (fiatal felnőtt) piacra, és az 5 bejelentésből 3-om rögtön ebbe a kategóriába tartozik. Azt írják, hogy ezek a könyvek nem az itthoni piacot elárasztó csajos kategóriába fognak tartozni (ezeket szeretnék elkerülni), hanem tőlük olyan regényekre számíthatunk, amelyek többnyire sötétek, akciódúsak, kőkemények, ha tartalmaznak is romantikus szálat, akkor az mindkét nem számára érdekes és élvezethő lesz, így ezeket a YA könyveket 15 év feletti kortól fogják ajánlani.

Elvileg kiemelkedő bestsellereket fognak megjeleníteni, amelyek kiemelkedő minőségűek is, így remélik a bejelentéseket is nagy érdeklődéssel fogjuk fogadni.

Na ná!!! Én nagyon kíváncsi vagyok, mely könyvek lehetnek ezek a fincsiségek. Nagyon szeretem a YA-kat, főleg akkor, ha nem a csöpögős, buta lánykás story van.

De mit is kell tennünk, hogy előbb tudhassunk ezekről a megjelenésekről, mint hogy a facebook-on kiposztolnák?

Figyeld a molyon a FIMUX kiadót, és ha összejön a 150 figyelő, ők ezt utána úgy hálálják meg nekünk, hogy előbb egy nappal, mint a face-s kihirdetés, már megtudhatjuk az aznapra választott újdonságot.

Úgy hogy mindenki kattincson a figyelek gombra:) a Fumax kiadó molyos kiadói profilján!