Keresés ebben a blogban

2012. október 31., szerda

Dan Wells: Partials - Részben ember - MEGJELENÉS

Fumax Kiadó

Várható megjelenés: 2012 november

Oldalszám: 480






Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.


A Kiadó a honlapján elérhetővé tett a könyv első fejezetét. itt
Elolvastam az első fejezetet.... Eszméletlenül jó volt! Pedig csak az első fejezet! Arra tökéletes volt, hogy lázba hozzon és kíváncsi legyek a folytatásra. Kemény kísértésbe vagyok, hogy egy újabb könyvvel gazdagítsam piciny könyvtáramat! 

Scott Westerfeld: Leviatán - MEGJELENÉS

Ad Asra Kiadó

Megjelenés: 2012. 11. 22.






Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.
Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra.
Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől.
Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek.
Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború.


A könyv a fülszöveg alapján keltette fel az érdeklődésemet: 1914, Osztrák-Magyar Monarchia, Ferenc Ferdinánd nekem ennyi elég volt:) Ez el kell olvasnom! A Csúfok című sorozatáról is nagyon sok jó hallottam már, de még nem volt lehetőségem olvasni. Szeretek olyan új írókkal megismerkedni főleg ha nagyon pozitívak a tapasztalatok.

2009-ben adták ki először a könyvet Amicsban. Goodreadsen több mint 25 000 olvasták és 5-ből 3,9-es értékelést kapott... hmmm ez eléggé kecsegtető:D

A kiadó facebook profilján tette közzé, hogy Scott Westerfeld üzent a magyar olvasóknak egy rövidke videóban illetve picit bővebben mesél a könyvről vagyis a világról elsősorban!





A kiadó honlapján lehetőség van előrendelni a könyvet most akciósan 1000 Ft-tal olcsóbban!


Idén nagyon kényeztetnek minket a kiadók:) (sajnos nem mind:S)

1+1 akciók Halloween alkalmából

A Cor Leonis kiadó és a Kelly Kiadó 1+1 akciót hirdetett mától!!!!!!!!!!!!!!!


Cor Leonis

2012. 10. 31. 12:00-tól 2012. 11. 01. 24:00-ig tart.

Az akcióban szereplő könyvek:


Rick Levine, Jeff Jawer: Éves horoszkóp 2012
Stephen Arroyo: Kapcsolatok asztrológiája
Stephen Arroyo: A horoszkópszintézis módszerei
Az alli diéta - segít 50%-kal többet lefogynod
Dr. Stephen T. Chang: Az öngyógyítás teljes rendszere
Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar
Janice Liberman: Hogyan shoppingoljunk férjet?
H. Belle, M. Fiordaliso: Minden, amit tudni akartál az Ex-ről
Lezsák Levente: Emerson és Tsa. - avagy a titokzatos mordiai bűneset
Barack Obama: Vakmerő remények
Syd Field: Forgatókönyvírók kézikönyve
Syd Field: Forgatókönyv - a forgatókönyvírás alapjai
Domonkos Gábor: Reklámország peremén
Maria Murnane: Papíron príma
Eric Kraft: Herb és Lorna
Diana Peterfreund: Ébredj velünk


Nevada Barr: 13 1/2
Nevada Barr: Ördögkatlan
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel
Karen Marie Moning: Új nap virrad


Természetesen a netes akciós ár van érvényben:)



Kelly Kiadó

2012.10.31. - 2012. 11. 20.

A szokásos metódus van, mint mindig, ezért az egész palettát nem sorolnám fel. Jahh csak Kelly-s könyvekre érvényes... amúgy nem néztem de gondoltam egy kiadói web-shopban a kiadó könyvei vannak:D Nahh mindegy!

Egy pár könyvre azért felhívnám a figyelmeteket egy két sikerkönyvre!

Danielle Trussoni: Angelology - Az átok
Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok
Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek
Diana Rowland: A démon jele
P. C. Cast, Kristin Cast: Ébredés
P. C. Cast, Kristin Cast: Megperzselve
Karen Chance: Átölel az éjszaka
Melissa Marr: Törékeny örökkévalóság
STB:D

Amint látjátok most lehetőség van beszerezni a Tündérkrónikák sorozatot igen jutányos áron. Mivel úgy működik az akció, hogy ha vásárolsz egy könyvet (30% kedvezmény alapból van a könyvekre) akkor egy másikat ingyen választhatsz hozzá. A másik két részt amit a Cor Leonis adott ki szint úgy meg lehet venni 1 áráért:D



További információkat a kiadók hivatalos oldalán találtok:

Cor Leonis
Kelly Kiadó

2012. október 29., hétfő

Itó Projekt: Harmónia - R

 
Ad Astra (2012)
 
ISBN: 9786155229138
 
Fordította: Mayer Ingrid és Oroszlány Balázs
 
Oldalszám: 307
 
 
 
 
 
Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.  Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?





Be kell valljam nagyon megérintett a könyv, miután befejeztem a fejemben csak kavarogtak a gondolatok, hogy ez mennyire zseniális is volt. Így lehet, hogy a ,,véleményem" sem lesz túl összeszedett, mivel annyi mindent szeretnék mondani erről a könyvről, de egyszerűen nem tudom átadni azt az olvasási élményt amit nekem ez a könyv nyújtott. Felülemelkedik a történet egyedisége és zsenialitása mindazon amire az én kifejező képességem elég.

A fülszöveg olvasata után a Testbérlőkre asszociáltam, de szerencsére 1000-szer jobb volt!!!!!!!!!!!! és semmi hasonlóság nincs a két könyv között.

Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol fél évszázaddal korábban történt a Nagy Katasztrófa, amikor is óriási háború dúlt az országok között és dobálták az atombombákat eszementül az emberek egymásra. Ennek eredménye képen mind az emberek, mind a Föld is megbetegedett....

A sok kór miatt szükség volt egy olyan rendszerre, ami által az emberek ki tudnak gyógyulni a sugárzás okozta betegségekből, melyre megoldást az Ökormány adott.

Fő politikai irányvonala:

- a tökéletes harmónia elérése
- vigyázz a testedre mert a közösség erőforrása a tested
- az Ökormány vigyáz a testedre a MediCare-k és a  Medimolók által
- nincs magánéleted, mert az AR-en keresztül minden információt megtudhatsz nem csak általánosságokról hanem a veled szemben jövő emberről is
- szabályozzák az ételed, az életed, a "karriered"
- minden információ cenzúrázott a lelki sérülések elkerülése végett
- ha egy picit is eltérsz a a kiszabott útól ne aggódj! A probléma érzékelése után vár a terápia!
- az orvostudomány illetve az egészség mindenek felett
- ha bármi gond is lenne semmi pánik! jönnek majd a rózsaszínbe öltözött katonák, a rózsaszín fegyverekkel és te a rózsaszíntől megnyugszol


Kirie Tuan aki elmeséli a ,,történetét": gyermekként nem érzi jól magát a társadalomban, tudja, hogy valami nincs rendben. Természetesen ezen gondolatait magában  tartja, mivel ez a társadalmat veszélyezteti. Igen a gondolatok... Gyermekként találkozik Mihie Miach-al aki teljes mértékben elítéli a társadalmat és olyan tudással rendelkezik a régi időkből amivel le tudja nyűgözni őt. Mihie válik Tuan és Cían ,,vezetőjének", hogy kiutat találjanak ebből a szörnyű világból.

A történet nagyon összetett, egyáltalán nem kiszámítható és a vége sem a megszokott.... Minden eseménynek, minden apró mozzanatnak, információ csepegtetésnek az eredménye a kerek egész....
Kifejezetten tetszett, hogy mindent elmagyaráz a könyv. Mi, miért, hogyan.... tényleg egyelten kérdésem sincs. Jó ha nagyon megerőltetem magam akkor biztos találnék valami orvosi jellegű kérdést. De olyan szinten kerek egész ez a történet mint egy tökéletes kör. A könyv szerkezete úgy van kialakítva, hogy megy a történet, de közben visszaemlékezések, információk és érzelmi leírások vannak, ami kifejezetten élvezetessé teszi az olvasást. A világ kidolgozásról már nem is beszélve ami annyira tökéletes, hogy nem tudok mibe belekötni. Látszik, hogy végre egy igényes mű, ahol nem csak a külcsín volt a lényeg hanem a tartalom!

A könyv nyelvezete picit nehézkes, sok az orvostudománnyal kapcsolatos szó és aki nincs benne annak szerintem picit lassabban kell olvasnia, hogy megértse mi is van. Velem így volt.

Úgy gondolom, teljes mértékben kiemelkedik a mostani tömeg dísztópia/utópia művek közül. Tudom, hogy a kettő között igen csak van különbség, de a mű olvasata után szerintem érthető miért írtam ezeket.

Mindenkinek ajánlom aki vágyik egy igazán egyedi, lenyűgöző könyvre. Nem csak azért mert elgondolkoztat, hanem azért is mert egy olyan világba vezet minket, amit megtapasztalhatunk a mindennapokban is, mivel a legnagyobb biznisz a gyógyszeripar....

5/5

Köszönöm a könyvet az Ad Astra Kiadónak!!! Felejthetetlen élmény volt az olvasás!









2012. október 22., hétfő

Jay Asher & Carolyn Mackler: Kezünkben a jövő - (R)

Maxim kiadó (2012) Dream válogatás

ISBN: 9789632612058 

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 356



1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt…szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!


A könyv fülszövege volt ami felkeltette az érdeklődésemet elsősorban. Bevallom picit féltem tőle, mivel Jay Asher 13 okom volt című regénye nem igazán jött be nekem.

1996-ban járunk amikor is Emma édesapjától kap egy számítógépet. Josh gyerekkori jó barátja Emmának, s egyben a szomszédja is. Pár hónappal korábban Josh szerelmet vallott Emmának, ami miatt megromlott a kettőjük között lévő kapcsolat. De Josh még is odaadja az AOL CD-jét Emmának, hogy feltölthesse az anyagokat róla a számítógépére. Amikor is ez megtörténik Emma a Facebookot találja maga előtt, amit nem nagyon tud, hogy ez most mi. Először tréfának tartja, így beavatja Josh-t is. Ketten próbálnak rájönni, hogy mi is lehet ez a Facebook.

A Facebookon látjákt a 15 évvel későbbi énjüket. Szembe találkoznak azzal, hogy egyes cselekedeteik milyen hatással is vannak a jövőjükre. Ami egy apróság is lehet, de egy döntés nagyon sok mindenre kihatással van a jövőre.

A könyvet nem mondanám pörgősnek, tényleg folyamatosan történnek az események, de nem éreztem azt egyszer sem amikor abba, hagytam, hogy wááá mi is fog történni, még picit olvasok. Ettől függetlenül lekötött, mert nagyon egyedi a történtet. Nem csak a Facebook miatt, amin az elején bőven van hangsúly, későbbiekben pedig nem igazán.

Ami kifejezetten tetszett a könyvben, hogy Emma, nem egy olyan csaj, akinek soha nem volt pasija, aki szürke egér, majd egyszer csak történik vele valami és ő lesz a középpontban e-miatt. Tényleg jó volt végre egy átlagos lányról olvasni, akinek van családja, barátai és hétköznapi problémákkal kell megküzdenie. Igen Emmai is keresni a nagy Ő-t főleg miután tudja, milyen rossza kapcsolatai lesznek a későbbiekben. De nagyon sok regény szint úgy a nagy szerelemről szól, ahol csak a nagy Ő-ért rajong a főhősünk és más pasik szóba se jönnek, vagy éppen egy gyönyörű megszokott sablon szerelmi háromszög van. Ebben a korban is keresi az ember a nagy Őt, de bizonyos szempontból jönnek a fiúk mennek, egyik héten még ez tetszik majd az. Ebben a korban még nincs sex, már az is nagy szó, hogy csók. Véleményem szerint teljesen bele fér, hogy pár más srác is volt a lány életében és ez volt az ami kifejezetten tetszett.

Nagyon eredeti ötletnek találtam a Facebook-os dolgot is, bár sajnos arra nem kaptunk magyarázatot, hogy is történhetett ez, de arra már igen, hogy a későbbiekben miért nem tudja Emma használni a Facebookot.

Ami nekem picit furcsa volt, hogy pár nap eseményeit öleli fel a könyv, vasárnap kezdődik a történet, majd pénteken már véget is ér.

Jó volt még, hogy Josh szemszögéből is olvashattuk a történetet, nem csak Emmáéból. Így mindkettőjük vívódásaiba beleolvashattunk.

Kifejezetten tetszett még, hogy tényleg átjött 1996-at. Annyira jó volt vissza emlékezni a kalóz kazettára, az akkori dolgokra. Nagyon hitelesen írták meg a könyvet ilyen szempontból!

Amit még meg kell említenem, hogy mostanában számos olyan könyvel találtam szemben magam, ahol a könyv számos hiányossággal küszködött: rossz minőségű papír, fordítás... Ezért is ért pozitív csalódásként, amikor a kezemben tartottam a könyvet és egy szépen kidolgozott borító nézett vissza rám. Igényes a fordítás és nem találtam nyomdahibát! Ami természetesnek kellene lennie, de sajnos ma már az a nagy szó, ha nincs benne.

Nemcsak tiniknek ajánlom ezt a könyvet, mivel vissza repít minket 1996-ba, amit teljesen átad a könyv. Ha egy egyedi történetre vágysz, emellett könyved olvasmányra is, és a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésedet, akkor ne habozz, nem fogsz csalódni!


 5/4


A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

2012. október 18., csütörtök

Nyerj egy Wellness hétvégét a Maxim kiadó jóvoltából

Itt vannak a szürke hétköznapok, beköszöntött a rossz idő is. Ilyenkor az emberek hangulata is komorabb a megszokottnál. Nálam is melóhelyen őrültek háza van, suliban meg múlt pénteken már volt egy vizsgám, és holnap is lesz egy. Így sajnos nem jutott időm a kikapcsolódásra.

De itt a lehetőség, hogy kipihenjük a fáradalmainkat egy meseszép helyen!



 A Maxim Kiadó regényeivel ugyanis most minden friss könyvtulajdonosnak lehetősége van megnyerni egy wellness hétvégét. Így egy szép hétvégét tölthet el másodmagával a négycsillagos Hotel Corvus Aquába Gyopárosfürdőn.

A kiadó 6 db wellness hétvégét sorsol ki azon vásárlói közül akik a Dream válogatás vagy a HiStory válogatás legalább egy kötetét megvásárolta.

Ehhez nem kell mást tenned mint, elolvasni és elfogadni a nyereményjáték szabályzatát majd regisztrálni a vásárlást igazoló blokk vagy számla sorszámával, amit a Facebook oldalukon a Wellnes Nyereményjáték gombra vagy az alábbi linkre kattintva tehettek meg: http://www.facebook.com/DreamValogatas/app_190322544333196

Fontos, előbb like-olni kell a Dream válogatás Facebook profilját, hogy részt tudjatok venni a játékban!!!!


Mely könyvekkel is lehet részt venni a játékban?











 

Úgyhogy nincs is más dolgotok, ha megvan már az áhított könyv: regisztrálni, kikapcsolódni és nyerni! Ha még nincs meg, akkor irány a bolt:D







2012. október 10., szerda

Larissa Ione: Csábítás

Egmont Dark 2012

ISBN: 9789633432068 

Fordította: Balogh Imre

Oldalszám: 440






Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot, lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek fekete falait mágikus írásjelek borítják.
Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány.
Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak – még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond…
Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?
 



Annyira de annyira vártam ezt a könyvet és rögtön könyvtárba érkezése után sikeresen megszereztem:D
Ilyen ritkán van, hogy friss megjelenésű könyvet kapok el!

Le kell szögeznem nem tetszett!!!! Ha emlékezetem nem csal az elmúlt 2 évben minden könyvet végig olvastam, hát ezt nem sikerült. De több mint a feléig hősiesen eljutottam!

A történet egy kórházban kezdődik ahol is megismerkedünk Eidolonnal a gyönyörű, szív döglesztő, démon pasival... illetve a testvéreivel. Ebben a kórházban természetfeletti lényeket ápolnak, mivel nem csak rossz démonok és természetfeletti lények vannak, hanem jók is...Pár oldal után már is találkozunk Taylával, aki az ellenséghez tartozik. De ennek ellenére rögtön egymásnak esnek Eidolonnal, kb 5 mondatot váltanak egymással. Ez már nagyon nem tetszett. Nem szeretem, ha meglátlak és már szét is teszem a lábam mert úgy megbabonázol te álmaim pasija. Eközben a csaj mondogatja ez nem lehet, ez csak álom.... blablablabla.... tehát a sablon. 

Ezzel még nem is lenne bajom, mivel kevés az igazán egyedi történet, vagy valami amivel kiemelkedik a tömeg könyvek közül. Tehát folytattam. 

Történet, Eidolon ha nem találja meg a párját, akkor nagyon rossz dolgok fognak történni és természetesen míg ez az időszak tart, addig sexmániás. Még ezt is benyeli a gyomrom.

De annyira unalmas volt a történet, hogy nem történt semmi szinte. Oké teljes mértékben ez sem igaz, mivel hullottak az emberek, démonok, vámpírok és az egyéb lények mint a legyek (addig amíg eljutottam).

Tayla egy igazi buta nő! Annyira idegesített, hogy már a falat kapartam tőle. De azért olyan erős és szép, hogy csak naaaaaa.

Eidolon a tökéletes pasi, aki okos, szép, gazdag és sexmániás és eddig minden nőt kielégített!

Ami még zavaró volt, az 1001 démon, persze tudom én hogy kell a világfelépítéshez az egyediség miatt, a szerte ágazó démonvilág (meg kell azért jegyeznem ha végig olvasom akkor biztosan letisztázódtak volna a dolgok), de így egy akkor kavar volt az egész. Démon aki vámpír, vámpír aki démon, démon aki gyógyít, démon aki gondolatolvasó, démon aki farkasember is..... Ez az keverjünk össze mindent mindennel! Nálam nem jött be.

Tudom, hogy egy sorozat első része, be kell mutatni a világot és az első rész mindig gyengébb, de nálam ez nagyon az volt. Az is lehet, hogy a szürkétől megcsömörlöttem az erotikától és rosszkor olvastam, nem voltam ráhangolódva.

Többen is írtatok (aranyosak vagytok:D), hogy ne adjam fel jó lesz. De amikor már kedvem nincs olvasni az adott könyvet akkor már ott gázok vannak.

Talán majd egyszer neki kezdek újra....


5/1


2012. október 6., szombat

Lissa Price: A testbérlők

Agave 2012

ISBN: 9786155049798 

Fordította: Fischer Anna

Oldalszám: 328 







A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.
Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.



A történet ott kezdődik, hogy Callie elmegy az Elsőrendű Állomáshoz és érdeklődik a testbérlés lehetőségeiről. Mivel ebben a világban volt egy spóra háború az USA ellen, de hogy miért? kik támadtak? nem tudjuk meg. A lényeg, hogy csak a fiatalkorúak (gyerekek) és a szépkorúak élték túl a támadást (öregek konkrét számra nem emlékszem de 80 felettiek) ezért a gazdag szépkorúak első számú szórakozási lehetősége, hogy fiatal testekbe bújva élnek (heteket, hónapokat), így újra fiatalnak érezhetik magukat: bulizhatnak, pasizhatnak/csajozhatnak, ihatnak, extrém sportokat próbálhatnak ki stb.
A gyerekek szegények mivel a szüleik meghaltak a háborúban, így nincs aki otthont biztosíthatna nekik. Természetesen vannak a gazdag gyerekek akiket valamilyen nagyszülő nevel, de ezeknek a száma kevés (a könyvből ezt szűrtem le). Ezért elsősorban a szegénységet Callie szemszögéből láthatjuk, aki az utcán él az öccsével. Ők elmenekültek otthonról, amikor jöttek volna értük a marsalok (rendfenntartók) miután a szüleik meghaltak, mivel nem maradhatnak otthon felügyelet nélkül a gyerekek. Ezeket a gyerekeket ,,árvaház" félébe viszik, ami olyan mint egy börtön. Nahh ez elől menekült el Callie. Callie öccse nagyon beteg, ezért minél előbb pénzre van szüksége, hogy meg tudják gyógyítani a fiút. A fedél szerzés úgy működik, hogy lakásfoglalókká válnak, mivel a háború után az élő emberek száma lecsökkent, így sok az elhagyott ingatlan. Ezekbe költöznek bele a gyerekek, de csak 1-1 szobát vesznek igénybe, ezért van hogy egy ilyen házba 5-6 is élnek.

Tehát Callie elmegy a testbankba, azért, hogy megtudja hogy is működik ez a testbérlés. Szépen érthetően elmagyarázzák neki, de ő elsőre nem vág bele, majd csak később.

A technika annyira fejlett, hogy egy csomó szépészeti beavatkozást végeznek rajta, hogy minél szebb legyen a teste. Az öregek meg jönnek és kiválasztják, melyik testet szeretnék bérbe venni. Egy számítógépes chip az egész, a gyerek test addig jó alszik, míg az öreg éli benne az életét.

Cally két sikeres bérlet után, az utolsóra készül, amely egy hónapig tart. Ekkor üt be a krah, mert öntudatra ébred a testében és nem tudja hol van, ,,ki" ő, majd később hangokat is hall a fejében.

Természetesen egy csili vili szórakozó helyen tér először magához, ahol a gazdagság fellegvára található meg. Az öreg aki bérelte a testét, annak a házába megye haza... ami megint csak iszonyat luxus... több kocsija is van...

Számomra itt vérzik a leginkább a világ kidolgozás. Tehát vannak a nagyon szegények akik ,,lakásfoglalóként" élnek és az űber szuper gazdagok. Nincs itt semmi kerítés vagy valami ami elválaszthatná egymástól a két ,,világot". De ha a szegények ennyire rosszul élnek és tényleg nincs átmenet a kettő között akkor miért nem tört ki a lázadás??? Igen vannak renegátok akik mind a szegényektől mind a gazdagoktól megpróbálnak lopni. De úgy szerintem a baromi nagy szegénység és az iszonyat gazdagság nem tud megférni egymás mellett egy helyen. Főleg úgy hogy az Elsőrendű állomás is a jobb környéken van, de oda tudnak menni simán a szegények...

Többet nem árulok el a cselekményről:D de azt meg kell mondanom, hogy lekötött!!!!
Folyamatosan történtek a dolgok, néha sokat vívódott magával Callie, de nem zavart. A vége előttig úgy gondoltam, ez nem lesz egy nagy regény. A világ kidolgozás és a történetben van egyediség én ezt értékelem, de az utolsó 20-30 oldal azt aztán nagyon jó volt. Kapkodtam csak a fejemet, hogy akkor most mi is van. Voltak dolgok amik kiszámíthatóak voltak, de igazán érdekes fordulatokkal is szembetalálhattuk magunkat. Láttam több bloggernél is, hogy elkezdődtek már a találgatások, hogy akkor ki szerint ki kicsoda, hogyan állnak össze a szálak. Mert egy igen jól megírt történetről van itt szó!

A szerelmi szál nem egy hangsúlyos szál, ami először egy szerelmi háromszögnek indul, majd egy párrá alakulnak a dolgok, majd megint visszatért a szerelmi háromszög.

Nem mondhatnám, hogy nagy nyomozás, felfedezés volt a könyvben, de nagyon egyedi a történet, jól van megírva a cselekmény, így teljesen kikapcsolt és szórakoztatott.

Amit kifogásolni tudnék az a fordítás, itt ott eléggé tő mondatok voltak, amit nem tudok, hogy az eredetiben is ilyen-e. Illetve néha nem oda illő szavak voltak, hirtelen most így nem tudok példát mondani, de tudjátok, mikor a szövegkörnyezetbe nem illik az a szó, annak valamelyik szinonimája sokkal jobb lenne.. Érezhető volt benne, hogy egy két új szóval szeretnék feldobni a történetet de ezek nem jöttek be.

Nagyon várom a következő részt és remélem azt is a kinti megjelenéssel azonos időben olvashatom!


 5/4,5

2012. október 3., szerda

Hogyan költsük el hip-hop a fizetésünk

Ma betévedtem az Alexandrába, és az igazság az, hogy nem sűrűn megyek könyvesboltba nézelődni, inkább interneten rendelek, mivel úgy olcsóbb.

De ma bementem és igen nagyon jó érzés volt a könyveket tapogatni, szeretgetni, lapozgatni, szagolgatni!

1 órát töltöttem ott nagy dilemmák között, vegyek könyvet ne vegyek könyvet. Ha veszek is melyiket vegyem, egyet vegyek, kettőt, hármat, négyet. Nem ne vegyek.

Érv mellette: új könyv, friss megjelenés, csábító fülszöveg
Érv ellene: több mint 20 új könyv csücsül a polcomon még nem volt időm hozzájuk kezdeni, könyv stop van.

Sikeresen hazajöttem könyv nélkül!!!!!


Ez az érzés tartott kb 8 óráig, amikor is felrepültem a bookline oldalára és a következő könyveket rendeltem meg:














Moly lényem boldog:D anyagias lényem szomorú:(