Keresés ebben a blogban

2013. december 31., kedd

2013 könyves adóbevallás

Mindjárt itt az év vége és kezdődik az új év. Ideje visszatekinteni az elmúlt egy év könyvire. Idén sem volt hiány könyv megjelenésekben és jövőre sem változik a felállás szerintem. Jobbnál jobb sorozatokat (egy részes könyvek nem igen jelennek meg) hoznak el nekünk a kiadó. Csak fogom a fejem a zseniálisabbnál jobb könyvek olvasata után. Volt idén olyan aminek megint annyira a hatása alá került, hogy csak arról tudtam beszélni:) de voltak nagy csalódások is.

A könyv mennyiségem idén nem mondható a tavalyihoz képest soknak, éppenséggel kevéske... de ennek oka, hogy államvizsga, diplomamunka és mi egymás volt idén, így a tanulásra sokkal többet kell koncentrálnom mint amennyit szórakozással tölthettem volna.

A fő vonal maradt a YA fantasy, de található között egy két romantikus YA is és egy két felnőtt fantasy:)

Nézzük is az idei listát:

J. R. Ward: Újjászületett szerető (FFT 10.)
Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva
Cynthia Hand: Angyalfény
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Karen Marie Moning: Álom és valóság
Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Gaura Ágnes: Démoni színjáték
Dan Wells: Partials - Részben ember
A. O. Esther: Elveszett lelkek
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel
Karen Marie Moning: Új nap virrad
Benina: A boszorka városa
Lauren Beukes: Moxyland
Veroncia Roth: A lázadó
Isaac Marion: Elven testek
Ally Condie: Reached
Paul W. Farris: Marketingmérések
Kerstin Gier: Smaragzöld
Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
Simone Elkeles: A vonzás szabályai
Laini Taylor: Füst és csont leánya
Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég
Tahereh Mafi: Ne érints
Kiera Cass: A párválasztó
Margaret Atwood: Guvat és Gazella
Chris Howard: Gyökértelen
Sarwat Chadda: Éjistennő
Cassandra Clare: Csontváros
Alyson Noel: Örökké tartson
Ann Aguirre: Helyőrség
Cynthia Hand: Angyalvágy
Elizabeth Richards: A sötétség városa
Dan Wells: Töredékek
George R. R. Martin: Trónok harca
Cynthia Hand: Angyalnyár
Kiera Cass: Az elit
Benina: Milan könyve
Lauren DeStefano: Hervadás
George R. R. Martin: Királyok csatája
Hugh Howey: A siló
Hugh Howey: Megfelelő méret
Hugh Howey: Kivetetve

BEST OF 2013



1.
Idén ez volt az a könyv ami a leginkább elvarázsolt a rózsaszín világával, amit én annyira nem csípek, de neki mégis sikerült megérinteni azt a rózsaszín ködöt szerető részem, ami ritkán bújik elő.






2.
Moning tud írni és ezt be is bizonyította, a sorozat közül ez a rész vitt mindent.








3.


A harmadik helyen két könyv is áll, nem tudtam dönteni kettőjük között. Míg a töredékek egy fantasztikus második rész volt, addig a sötétség városa egy olyan világot tárt elém, ami teljesen lenyűgözött. A töredék olyan méltó második rész amit nem vártam volna, az információ csepegtetés, a dolgok kibobozása, az akciók, a pici szerelmi szál... Míg a sötétség városa egy több regényt egybe gyúró világ, mely vagy beszippant vagy teljesen értelmetlennek találod, úgy gondolom ez a könyv az idei évben a legmegosztóbb.

4.
Martin bácsi világához nincs még egy hozzá foghatatlan. Imádom a körmönfont cselekményt, a szerelmi szálakat, az árulásokat és mindent amit ez a könyv megtestesít.








Akikben nem kellet csalódnom idén sem




Az év nagy csalódásai



Legrosszabb könyvek



Idén befejezett sorozatok

Karen Marie Moning: Tündérkrónikák
Idén újra olvastam a már eddig megjelent részeket és utána az újonnan kiadottakat. Moning tud írni, nem is akárhogyan. Imádtam a sorozat szinten minden sorát, izgalmas, pörgős, és néha nagyon becsapottnak éreztem magam, mert elhittem, hogy az a szitu, vagy az akinek gondolom, de voltak óriási meglepetések:)

Cynthia Hand: Angyalsors trilógia
Idén meglepett a kiadó, hogy még a novellát is elhozta az olvasóknak, ami igen ritka. Lassú víz partot mos ez a regény számomra, az eleje mindig lassúbb, de a végén a csavarok nagyon jók. A harmadik könyv volt a kedvencem!

Ally Condie: Matched trilógia
Ez a sorozat volt az amiért teljesen oda vissza voltam, az első rész annyira zseniális volt, hogy akárkit akit tudtam rávettem az olvasására, mert én ilyet még nem olvastam korábban. Majd jött a keserves második rész, illetve a siralmas harmadik, amik említésre sem méltóak. Egy fantasztikus első rész után, nem is értem, hogy lehet ennyire borzasztó két részt írni még. Míg az első egy kedvenc, addig a többit inkább soha többé a kezembe sem venném.

Sarwat Chadda: Billi Sanglear
Örülök, hogy nem jutottunk el a trilógiáig, egyszer jó volt, de még egyszer nem venném a kezembe.

Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia
Érdekes és izgalmas időutazós történet, ami számomra eléggé kiszámítható volt, de ettől még nem rontott az olvasási élményen.

Alyson Noel: Halhatatlanok
Megértem ezt a napot is, hogy végre Ever és Damon egymáshoz érhetnek:D nem tudom miért, de én szerettem ezt a sorozatot, nem mondom, hogy észlény a főszereplő és hogy annyira fantasztikus a cselekmény, de valamiért mindig érdekelt, hogy mi lesz a folytatás. Persze én is kiakadtam a dolgokon, de én hűséges ,,rajongó" voltam és vártam, mikor lesz már ennek a szenvedésnek vége. Ott sorakozik a polcomon és ragaszkodom hozzá, nem tudom mi van ebben a sorozatban, de nem enged magától!

Új sorozatok

Dan Wells: Részlegesek trilógia
Örülök, hogy a kiadó ilyen hamar elhozta nekünk a második részt, így már csak az utolsóra kell várni. Ebben a világban nagy a felfordulás a kitört háború után az emberek és a részlegesek között. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy most akkor ki kinek is az oldalán áll és kik is a jók? Szerethető karakterek, jó cselekmény, néha olyan harci jelenetek amikor szó szerint megfagy a levegő az olvasás közben. Kint 2014 márciusában jelenik meg az utolsó rész, remélem jövőre mi is olvashatjuk már!

A. O. Esther: Összetört glóriák
Vegyes érzelmeim voltak az első résszel kapcsolatban, volt amikor nagyon jó volt olvasni a könyvet, de volt amikor a hajamat téptem tőle.  Magyar írónő és idén 4 rész jelent meg a sorozatból, ez eléggé elgondolkodtató, hogy lehet folytatni kellene. De majd még meglátom.

Kemese Fanni: Pippa Kenn trilógia
Egy újabb magyar trilógia, mely a disztópia körébe sorolható. Nekem tetszett az első rész, várom a folytatást. 

Cassandra Clare: A végzet ereklyéi 
Most, hogy még mindig a második résszel szenvedek, egyre jobban bebizonyosodik számomra, hogy mi nem vagyunk egymásnak valók. Igen jól ír az írónő, olvastatja magát a könyv, de engem nem nyűgözött le, nem éreztem egyáltalán magam otthon abban a világban, zavart a sok Harry Potteres dolog, ami leginkább az első részben jön ki, a másodikban már nem igen. Clary-t egyáltalán nem sikerült megkedvelnem, talán Jace akinek a története érdekel. Tény az első rész végén nagyon jó volt az a fordulat, csak lestem, hogy ez most komoly? Ezt meg meri tenni? Ezért is adtam esélyt a folytatásnak, de nem haladok. Nem köt le a történet, erőltetett számomra. Még megpróbálom befejezni a második részt, de nem látok rá sok esélyt, hogy tényleg sikerülni fog.

Kiera Cass: A párválasztó  trilógia
Az én idei N1 könyvem, de a második rész csalódás volt, még akkor is ha tetszett az a rész, de sok negatívumot hozott ki belőlem. Várom a befejező kötetet.

George R. R. Martin: A tűz és jég dala
Azt hiszem ez az a sorozat amit nem kell bemutatnom senkinek, már most egy akkora legendává vált az író, mint talán Tolkien. Imádom a kitalált világát, a szereplőket, a csatákat, az egészet úgy ahogy van! TUTI FOLYTATÁS:D idén 2 részt nyomtam le, remélem jövőre sikerül behozom a maradék hármat is. Egy a bajom csak, előbb kiolvasom a már megjelent részeket, mint ahogy ő ír. De hát a jó munkához idő kell.

Hugh Howey: A siló
Engem is meglepett ez a könyvecske, néztem mint a moziban, hogy 60 oldalba ennyire jót bele lehet sűríteni. Így nem is volt kérdéses a folytatás. A második rész sem volt, rossz, de harmadik és az első az nagyon jó. Nagyon várom a folytatást!!!!!!

Elizabeth Richards: Black city
A sötétség várósa címmel jelent meg a trilógia első része kis hazánkban, amiért én teljesen oda vagyok. Alig várom a folytatást!!!

Lauren DeStefano: Vegyészkert trilógia
Év végén jelent meg a trilógia első része. Tejesen más felfogású disztópiás könyv, mint amiket eddig olvastam. Néhol igencsak megbotránkoztatót. Nagyon várom a folytatását!


2013. december 21., szombat

Várlólista csökkentés 2014 (tervek:D)

Lobo eredeti felhívást itt találjátok, ha van kedvetek ti is csatlakozzatok:)


Főbb szabályok:
- válasz ki 12 könyvet a várólistádról, ami több mint fél éve ott várakozik már
- a listát 2013. dec. 31-ig kell összeállítani
- olvasási idő 2014. 01. 01. - 2014. 12. 31.
- újraolvasás nem számít
- alternatív polcra lehetőség van






Neki futok harmadszorra is! Most már teljesítenem kell!!!! Évről évre fejlődök! Először egy könyvet sikerült elolvasnom, most idén meg már majdnem a felét sikerült teljesítenem, de majd jövőre!!!!!!

Nézzük is a listát!


Ragyogás: a fülszöveg az ami megfogott annó, meg is rendeltem 30%-os akció keretében még tavaly, de olvasni még nem jutott időm, majd most!!! Remélem a kiadó inspirál engem azzal, hogy folytatja a trilógiát, mivel a befejező kötet kint 2014-ben jelenik meg. Jó lenne, ha netán mind a két maradék kötet kijönne:)

Szabadulás: nem tudom, tényleg nem tudom ezt idén miért nem olvastam el! Pedig megjelenés után általában mindig elolvasom egy kis idő csúszással, mert ez kölcsön könyv. Mindig megkapom kölcsön a moly pajtimtól:) De majd jövőre. Inspirálhatna megint csak a kiadó, hogy hozza a következő részt, mivel nagyon nagy a csend a kiadó háza táján....

Legenda, Prodigy: még tavaly vettem karácsonyra, de olvasni elfelejtettem, kölcsönbe már beszereztem a második részt, így már csak az utolsó megjelenésére várok, mivel elvileg gyilkosan függő véges a történet:D

Átkozott balszerencse: ez is kimaradt valahogy idén, jövőre tervezem a harmadik résszel egyetemben.

Kardok vihara:  ez régen ott a várólistámon, de úgy voltam vele majd egyszer... hát most eljött az idő, mivel rákattantam a sorozatra:D

Rekviem: nem is tudom, hogy hogy nem olvastam még el az utolsó részt. De talán tudom, mert nagyon felháborodtam a második rész végén, sajnos még mindig nem tudtam megbocsátani az írónőnek. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a végére, de úgy érzem nem lesz meglepetés ezután.

Frost: nagy öröm volt, hogy végre megjelent, de kimaradt ez is valahogy

Csodák kora és Eskü: még mindig az mint tavaly:D

TB 11-12 újra olvasást tervezek az egész sorozatot!

Alternatív 12 lista

A szingli fejvadász sorozatot szerintem 1-2 éve olvastam először, de csak az első részt, mivel ennél a sorozatnál most már biztos, hogy nem folytatják, ezért 300 Ft-ért dobálják az ember után a könyveket. Így sikeresen beszereztem a sorozatból megjelent magyar részeket még. Az első rész nagyon vicces volt, mindig jó kedvvel gondolok rá, így biztos vagyok benne, ha az első rész megint a kezembe kerül akkor a többi 3-mat is el fogom olvasni, anno azért nem olvastam mert nem volt meg.

Újraolvasást tervezek a Csitt Csitt sorozatból is, mivel idén jelent meg az utolsó kötete...

Reménykedem, hogy még jóba lesz a végzet ereklyéi című sorozattal:D

Illetve megint csak Nalini, le vagyok maradva nagyon... bele kell húznom:D


Ha már csak ezeket elolvasnám, és az idei olvasási mennyiséget tartanám, akkor már más könyvhöz nem is nyúlnék. De hát egy elvakult könyv moly vagyok, aki nem bír ellenállni a friss megjelenéseknek és a jó akcióknak. Viszont biztos, hogy egy kicsi könyv stop megint csak lesz, mert az idén vásárolt könyveim felét nem olvastam el...
Jövőre szerintem tartom az 50 könyv / évet, nincs államvizsga, suli és egyebek:)

2013. december 20., péntek

Várólista csökkentés 2013 eredményhirdetés

Tehát röviden mi is ez a várólista csökkentés:
Még tavaly előtt vagyis 2012-ben készítettem két listát, amelyiken azon könyveket gyűjtöttem össze, melyek már több mint fél éve várnak olvasásra és rákövetkező évben (vagyis idén) el fogom olvasni, mert már régóta tervben van. Az egyik lista a normál lista amely 12 könyvet tartalmaz, vagyis minden hónap alatt egy csak belefér. De van egy kis könnyítés ami egy másik lista, amelyik az alternatív lista, mivel lehet hogy az adott könyvhöz éppen nincs az embernek kedve, ezért született meg a másik 12 ami szintén elolvasásra vár ezen keretek közül. A teljesítés akkor sikeres, ha a 24 könyvből 12 elolvasásra került az adott évben.

Eme dolgot Lobo indította el ha jól tudom még 2011-ben, de én idén már másodszorra vettem részt ezen az eseményen, de sajnos megint elbuktam. Viszont jövőre újra indulok és most már nem szeretnék elbukni rajta:D
Bővebb infot Lobo blogján találtok: itt

Tehát az fő listám:)



1. Cassandra Clare: IGEN:)
2. Cassandra Clare: Hamuváros - dolgozom az ügyön
3. Cassandra Clare: Üvegváros - NEM
4. Charlaine Harris: Véres leszámolás: NEM
5. Charlaine Harris: Véres csapda: NEM
6. Benina: A boszorka városa IGEN:)
7. Becca Fitzpatrick: Crescendo NEM
8. Becca Fitzpatrick: Silence – Vihar előtt NEM
9. Karen Thompson Walker: Csodák kora NEM
10.Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók VI. – A visszatérés – Árnyéklelkek NEM
11.Kresley Cole: Vámpírvér NEM
12.Kresley Cole: Vámpírzóna NEM


A csontvárossal nem lettünk túl jóba, csalódtam nagyot a sorozatba és nem voltam tőle egyáltalán elájulva, így a második részt még megpróbáltam elolvasni, de már 3 hónapja stagnálok vele, így a harmadik az nagyon kérdőjel.

A True Blood sorozatot sem sikerült befejeznem, de mivel idén kijött a záró 13. rész, így jövőre tervezek egy újra olvasást az elejétől:)

Benina: A boszorka városa siker, igen igen elolvastam:)

A Csitt Csitt sorozatból szintén idén jelent meg az utolsó rész, így ennél is egy újraolvasást tervezek:)

A Csodák kora eszembe sem jutott, hogy el kéne olvasni...

Vámpírnaplók VI: én megpróbáltam többször is, de nem ment, fogtam csak a fejem a sok butaságtól

Cole sorozata valahogy a háttérbe vonult, egyszer majd folytatni fogom


Az alternatív listám: ebből már többet olvastam:D


1. Nalini Singh: Angyaltánc NEM
2. Nalini Singh: Angyalkard NEM
3. Gena Showalter: Atlantisz 2. – Atlantisz Ékköve NEM
4. J. R. Ward: Kapzsiság NEM
5. J. R. Ward: Sóvárgás NEM
6. Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel IGEN
7. Karen Marie Moning: Új nap virrad IGEN
8. Cyn Balog: Fairy Tale – Tündérszerelem NEM
9. Cynthia Hand: Angyalfény IGEN
10.Ilona Andrews: Mágikus találkozás NEM
11.Ilona Andrews: Áradó hold NEM
12.Margaret Atwood: Guvat és Gazella NEM


Hát idén valahogy Nalini könyvei nagyon messze voltak tőlem, nem tudom miért...
Showalter nem igazán áll közel a szívemhez, de hát vár már egy ideje, hogy elolvassam...
Ward... ebbe a sorozatba bele kéne kezdenem.....
Moning: wááá idén végig olvastam az egész sorozatot:D
Guvat és Gazella-val megpróbálkoztam és relatíve a feléig el is jutottam, de nem voltam olyan lelki világban, hogy én ezt végig olvassam


Tehát eléggé siralmas eredmény:S majd jövőre!

2013. december 19., csütörtök

Programajánló: Lámpagyújtás 2013

A Könyvmolyképző kiadó idén is megrendezi a Lámpagyújtást!

Mi is ez az esemény?
Egy karácsonyi könyves vásár, ahol dedikálásokkal, kedvezményekkel, ajándékkönyvekkel lehet a könyvespolcainkat gyarapítani:)


Helyszín: Budapest Bálna (1093 Budapest, Fővámtér 11-12


Nagyobb térképre váltás


Időpont: 2013. december 20-22.

Nyitva tartás: 10-20

Dedikálások:

Péntek:
15-16 óra: Cselenyák Imre

Szombat:
10-11 óra: Andrew Lucas McIlroy
12-13 óra: Spirit Bliss
15-16 óra: K. László Szilvia
17-18 óra: Kamper Gergely fordító

Vasárnap:
10-11 óra: On Sai (Varga Bea)
12-13 óra: Helena Silence és Kemese Fanni
15-16 óra: Kozári Dorka

A facebookon a kiadó létrehozta a Lámpagyujtás 2013 eseményt, melyre itt tudtok jelentkezni: itt




George R. R. Martin: Királyok csatája (A Tűz és Jég dala ciklus 2. kötet)


Alexandra kiadó 2008

Fordította: Pétersz Tamás

Oldalszám: 976

ISBN:  9789633708316 

A Tűz és Jég dala ciklus:
2. Királyok csatája

George R. R. Martin lebilincselő fantasyeposzának, A tűz és jég dalának második könyve, a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik.


Kezdjük egy negatívummal: hol vannak a térképeim???? Kérem szépen, ódákat zengettem az első résznél, hogy milyen jók a térképek, főleg, hogy én az a típus vagyok aki folyamatosan követi ott is a szálakat. Ki hol van, ki kivel hol harcol... nekem nagyon hiányzott:(

Az első 600 oldal úgy ment mint a karikacsapás, aztán valahogy lelassultam az olvasással. 

Nem az volt a gond, hogy ismertem nagyjából a történet alakulását, csak picit megcsömörlöttem a sok csata jelenettől. Volt amit nagyon izgalmasan éltem meg, de a nagy Királyvár elleni csatát nem. Ennek kellet volna pedig szerintem a legjobbnak lennie de mégsem így hatott rám.

Itt már igen érezhető különbségek voltak a sorozattal kapcsolatban, de még mindig nem mondanám, hogy nagy változások estek a történet alakulásában ezáltal.

Jobb a könyv ezt kijelenthetem, mivel sok pici apró mozzanattal olyan cselekmények okozati értékkel ruházódtak fel, ami a tv sorozatban annyira nem jött át.

Élveztem még mindig ezt a világot, szeretem Derest és a Falon túl töltött időket.

Az új vonalakkal Davos és Theon több szál indult útnak mint amennyi eddig volt. Davos részeit nem élveztem annyira, mivel nem szeretem a vörös nőt illetve Stannisért sem vagyok oda. Theon meg Theon, kis szerencsétlen, picit sajnáltam, de hát ilyen karakterre is szükség van. Ezzel szemben volt amikor meg nagyon gyűlöltem!!!

Robb igencsak keveset szerepelt ebben a részben amit szintén nem bánok, mert őt nem engedem a szívemhez közel!!! a jövő miatt… illetve nem is tett rám akkora hatást mint amekkorát vártam volna.

Sansa ez a hölgy egy igazi hölgy. Sok gyötrelmen megy keresztül, de ő olyan semleges számomra. Sajnálom ami vele történik és izgulok is érte, hogy mikor szabadul már ki onnan vagy mi lesz vele, de nem ezek a kedvenc fejezeteim.

Arya drágám amikor olvasom a te fejezeteidet, mindig egy kishúg jut rólad eszembe (pedig nincs tesóm). Még mindig egy ízig vérig amazon vagy, férfiakat megszégyenítő bátorsággal. A tetteit szerintem bőven felül emelkednek egy ennyi idős lányon. Nagyon szeretem őt!

Tyrion sajnálom még mindig nagy kedvenc vagy, attól függetlenül, hogy még mindig nem tudom eldönteni te a jókhoz vagy a rosszakhoz tartozol. Persze ebben a könyvben nehéz megmondani ki a jó és ki a rossz. Attól függ kinek melyik család a szimpatikusabb. Persze én Stark fan vagyok, de akkor is ő benne van az én kis szívembe. Nagyon remélem Shae-val minél előbb együtt lesznek rendesen, mert ez a pici embernek óriási szíve van és megérdemli, hogy szeressék őt. Bár nem tudom, hogy Shae tényleg szereti-e, és Martin bácsi csavarint-e majd itt nekem valamit, amitől ketté áll a hajam, de majd meglátjuk. Imádom a beszólásait, annyi arany köpése van, hogy elkezdtem őket kiírogatni.

Pár kedvenc:

,, Engem nem érdekel, kivel fekszel össze…habár nem éppen igazságos, hogy az egyik fivérnek széttárod a lábad, a másiknak pedig nem."
64 o.

,,Pokoli feladat lesz megkeresni a hozzájuk tartozó testeket – gondolta –, mégis meg kell tenni. Van bizonyosfajta tisztesség, amit még a háború kellős közepén is be kell tartani."
66 o.

,,– Ostobaság – sóhajtotta Tyrion. – Ha kitéped egy ember nyelvét, nem azt bizonyítod vele, hogy hazudott, csak a világ tudomására hozod, hogy félsz attól, amit mondana."
229 o.

,, Van ilyen ücsörgés, és van olyan – magyarázta Tyrion. – Mindegyikük arra vár, hogy a másik mozduljon, de az oroszlán mozdulatlan, ugrásra kész, a farka rezeg, míg az őzet a rettegés dermeszti meg, s a gyomra kocsonyás a félelemtől. Mindegy, merre indul, az oroszlán elkapja, és ezt ő is tudja." 319 o.

Catelyn: megígértem magamnak, hogy nem! Mivel tudom mi lesz… de vele kapcsolatban megtört a jég egy kicsikét. Tetszik a védelmező anya szerepe és a harcias nő szerep vegyülése, de picit furcsa is ő nekem. Amikor Bran és Rickon halálhírét megtudja, azokon az oldalakon nekem is vele együtt vérzett a szívem. Átéreztem minden fájdalmát és megszeretgettem volna őt, hogy nyugi, nem, nem így van, Martin bácsi nem ennyire kegyetlen…

Jon: Havas Jon…. hát ha hallanátok milyen hangsúllyal mondom eme szavakat:D:D Még mindig az ő harca számomra az egyik legizgalmasabb szál, és nagyon szeretem a falon túl töltötteni az időmet. Ygritte alig vártam már, hogy csatlakozzon a történetbe! Imádom a szeleburdi, picit idegesítő lányt illetve ahogy Jon-t osztja:)

Dany: kis drága teremtésem, aki a sárkányok anyja. Ő a másik kedvenc vonalam, mivel lövésem sincs, hogy ő mikor fog már koronáért harcba szállni és kik lesznek a szövetségesei. Egyenlőre még csak a szárnyait próbálgatja, de úgy érzem a következő részben már több is lesz itt.

A következő rész?? Huhh ott aztán már vár rám izgalom, mivel a tv sorozat csak a könyv felét dolgozta fel, így már nagyon várom, de picit megrettentem, hogy majdnem másfélszer akkora mint a második rész… biztos csak optikai csalódás:D

2013. december 18., szerda

Lauren DeStefano: Hervadás (Vegyészkert-trilógia 1.)

Cartaphilus 2013 december

ISBN: 9789632662756

Fordította: Farkas Nóra

Oldalszám: 408


Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egye fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?



A könyvvel Gigi blogján találkoztam először 1-2 éve. Az ő értékelését elolvasva döntöttem el, hogy ez a könyv mindenféleképpen kell nekem, de akkoriban még se híre sem hamva nem volt, hogy megfog jelenni magyarul. Idén hallottam először, hogy végre én is olvashatom a könyvet, de olyan titok övezete a megjelenést, hogy a kiadó honlapján még csak előjegyezhető volt, amikor már a könyvterjesztő-hálózatokban már kapni lehetett:D Relatíve sokat kellet rá várni, de végre kiadták, elolvashattam.

Megmondom én nem ezt vártam, pedig olvastam róla már egy értékelést, sőt szerintem többet is, de mégis valahogy derült égből villámcsapásként ért, hogy szinte egy helyszínen játszódik az egész történet.

Ami még furcsa, hogy nem izgultam szét az agyam a könyvön, de mégis olvastatta magát. Egyik résznél sem éreztem azt, amikor becsuktam, hogy na még egy oldalt még egy oldalt kéne olvasni belőle.

Az alapötlet új és egyedi. Itt nem egy forradalmár főhősünk van, aki az egész rendszerrel szembeszáll egyedül és két szívtipró pasi támogatásával, akik között őrlődik, mert nem tudja eldönteni melyik is lenne neki jobb.

A történet: Ismét túlestünk a harmadik világháborún és már csak Észak-Amerikában maradtak élő emberek. Az orvostudományt annyira tökéjre fejlesztették, hogy megszülettek az első nemzedék gyermekei. Ők a tökéletes emberek, akiket semmilyen betegség sem támadhat meg, szinte halhatatlanok, most 70 év körüli ez a réteg. Természetesen, mint az élet rendje, nekik is születtek gyerekeik, akik az új nemzedék, csak van egy kis bibi. Nem születtek a tökéletes génszülőktől tökéletes gyerekek, hanem csak olyan lányok, akik a 20 élet évük betöltését követően meghalnak, illetve olyan fiúk, akik 25 évnél tovább nem életek. A probléma, hogy a kihalás szélén áll az emberiség, mivel az első nemzedék még él és virul, viszont az utódnemzéssel komoly problémák adódnak.

Rhine szemszögén keresztül csöppenünk ebbe a világba, ahol ő ikertestvérével együtt él Rowannal, akit sajnos megismerni nem sikerül, csak Rhine visszaemlékezései alapján, mivel elrabolják a Gyűjtők őt. Kihagytam egy fontos momentumot, ebben a világban a többnejűség a módi, mindenkinek legalább 2-3 felesége van, de minél több annál jobb. Tehát a Gyűjtők azért rabolják el a lányokat, hogy végül a gazdagoknak feleségként eladják őket. Így kerül Rhine is Linden Kormányzó házába mint az újdonsült feleségjelölt.

Nem lövök le sok poént, ha elmondom a történt a Kormányzó házában játszódik, és ott a mindennapokat hogyan élik meg a feleségek. Ezért nem mondanám, hogy túlon túl akció dús a történet, inkább lassú víz partot most szituáció. Ettől függetlenül, mindig történik valami, csak ez nem a harcias, lázadós, felkelős disztópiás könyv.

Tetszett, hogy végre nem egy hisztis, önimádó, tökéletes kinézető csitrit kaptam főhősnek, hanem egy okos, megfontolt, gondolkodni képes és tudó, a helyzetét el nem fogadó és megmásítani akaró személyt.

Tetszett a szerelemi szál kialakulása, nem az volt, hogy meglátták egymást és egymásba esetek, szépen lassan az idő múlásával kezdek kialakulni a dolgok. De hát mivel egy feleségről beszélünk, akinek ,,van” férje, így becsöppen egy picur szerelmi háromszög, de én ezt inkább szerelmi öt szögnek is nevezhetném:D mivel Linder a férj, Rhine, Jenna, Cecily a feleségek, majd végül Gabriel. Tehát itt aztán minden van.

Furcsa volt olvasni a három feleségnővér kapcsolatát, hogy ki az aki képes elfogadni a helyzetet és csak úgy túlélni ahogy tud, ki az aki a lehetőséget látja ebben az egészben és megtesz mindent azért, hogy jó feleség legyen, míg más próbál menekülni, de szükségszerűen játszani kell egy szerepet neki is. Ki és mennyi szerepet játszik… Vagy mindegyikük játssza a saját ki szerepét mit feleség…

Főhangsúly a történetben a megfélemlítésen és a túlélésen van, még inkább a szabadság mibenlétében, hogy képes egy valaki ennyi mindenkit befolyásolni és rettegésben tartani. Ahogy olvastam a könyvet bevallom már én is elkezdtem félni ettől a titokzatos Vaughn Házparancsnoktól, akinek már a szele is olyan negatív volt, de amikor jött a méz mázos bájolgásával és tudod, hogy ez csak a megfélemlítés része…. A titokzatos pince, hogy mi minden történt ott és történni fog… pedig nem sok az info, pici csepegtetés csak, akár csak egy kérdés, vagy talány, hogy valaki látott valamit, de szépen eléri vele a hatást.

A három feleség ég és föld, míg Cecily a tipikus naív kislány, addig Jenna néha megfejthetetlen volt számomra. Ő volt az aki nagyon jól teljesítette a férje kívánságait az ágyban, de olyan érzelem mentes volt az ő kapcsolatuk, hogy csak lestem. Jenna érdekes karakter, nagyon sokat megtudhattunk az ő életéről, ugyan úgy Rhine-éről is, aki ezek mindig úgy adta elő Cecilynek, mint egy mesét.

Tetszett, hogy mindenki próbálja védeni a kis privát szféráját akár csak a múltjáról akár a férjével töltött időről is van szó.

Összességében tetszett a könyv, de valami hiányzott, lehet hogy csak valami nagy forradalmi dolgot vártam… valószínű… De hát nem volt ez rossz, nem lettem teljesen elájulva, de mégis látom a könyv egyediségét és a benne rejlő szépségeket amik miatt kiemelkedik a tömeg disztópiákból. Furcsa, de attól, hogy nincsenek benne véres harci jelenetek, rendesen tud hatni a lélekre, a gondolatokra. Mindenképpen ajánlom, ha egy kicsit más témájú, felfogású disztópiás könyvvel szeretnél megismerkedni. Nem lesznek benne nagy akció jelentek, véres harcok, de hidd el a hatást ugyan úgy elfogja érni.


5/4,5

2013. december 11., szerda

Benina: Milan könyve (Bíborhajú 4)

Könyvmolyképző kiadó 2013

ISBN: 9789633733644

Oldalszám: 304




Sorozat kötetei

1. A Boszorka fénye
2. A Boszorka démona
3. A Boszorka városa
4. Milan könyve

Történet egy Iudexről, aki elvesztett valakit, és életében először akkor kezdett érezni. 
Eltűnt a Testőröm! 
Nem mintha szükségem lenne testőrre, éppen nekem. 
Milan vagyok, Moldomus Iudexe! Tisztavérű! Bíborhajú! 
Nincs szükségem apró termetű, vörös hajú, tudálékos és felettébb bosszantó Trixie Testőrre! A nagyanyjánál is öregebb vagyok, mégis hogyan védelmezhetne ő engem? 
Mégis meg fogom keresni! 
Hogy miért? 
Mert! 
Csak! 
Az enyém, és kész! 
A fajtámból már csak ketten maradtunk. Vagy mégsem? 
Itt van ez a lány: Kendare, akinek éppolyan a szeme, mint a Testőrömnek, és éppen olyan bíborfénnyel izzik, mint Claire White. 
Ha elalszik, magával ragad az álomvilágába, ami talán valóságos. 
Ha pedig felbosszantják, kékesen füstölög. Komolyan! 
Együtt indulunk Trixie keresésére, mielőtt baja esne, mielőtt más találná meg, mielőtt egyáltalán eszembe jutna, hogy miért is akarom olyan bőszen megtalálni. 
Márpedig a jeget felolvasztja a tűz!

A sorozat harmadik része nem nyűgözött le, kissé csalódott is voltam, mert nem azt kaptam amit vártam, de most úgy érzem ami a harmadik részben veszi látszott az újra előkerült Milan könyvében.

Már most le kell szögeznem, hogy akinek az első két rész bejött és csak a harmadik résszel voltak problémái mint nekem, annak folytatni kell a sorozatot, mert ez megint csak jól sikeredett.

Valahogy most nem volt félelem benne, hogy nagyot fogok koppanni ezzel a könyvel, nem tudom miért de van egy fajta bizalmam Benina felé, amit nem sikerült az előző résszel sem elvenni. Én őt jó írónak tartom, belefér, hogy egy kötet nem lesz akkora nagy durr. Minden jó sorozatban előfordulnak gyengébb kötetek. Mások imádták a Boszorka városát velem szemben:)

A történet ott folytatódik ahol az előző abba maradt. Moldomus elpusztult így az ,,emberi" világba menekültek a mágikus lények. Itt folytatják a harcokat illetve a hétköznapi életüket próbálják élni a nagy változások után. Trixie elrablása a fő téma, ki és miért is rabolta el, de közben szépen szinte az összes szereplő visszaköszön a könyvben akivel az eddigiekben megismerkedhettünk.

Főszálként rögtön két pár kapcsolata is előtérbe kerül, így máris két legyet csapunk egy csapásra.

Milan ex Moldomus Iudexe nem tud mihez kezdeni, hogy elrabolták Trixie-t. Soha nem bánt vele jól, nem mutatta ki az érzéseit iránta és csak azzal foglalkozott, hogy minél messzebb tartsa a testőrét. Claire kölcsönzi egy rövidke időre a kicsi Benjamin (csecsemő bölcs) erejét, megosztva másokkal. Így most ő az aki a jövőbe lát, de nem olyan részletességgel mint Hanna látott korábban, nem látja tisztán a szálakat, a lehetőségeket, csak foszlányokat. Claire aki elindítja Milan-t a Trixie kiszabadításához vezető úton....

Rögtön az elején belecsöppenünk egy hétköznapi lánynak tűnő főiskolás életében, ő nem más mind Kendare... túl sokat nem szeretnék elárulni róla, mivel akkor lelőnék egy két poént, de fontos karakter válik belőle ennyit megosztok veletek:) Megértettem őt, hogy hitetlenkedik, megértettem az érzelmi kitöréseit és teljes mértékben egyetértettem vele, hogy el kell indulni az új úton ami a sorsa. Kicsit egyszerűbb karaktere az övé, de számomra jobban szerethető mint Claire aki imádott párjával már megint kiborított...

Wentworth... hmmm... hát... izé... ő... tehát ez meglepett... nem gondoltam volna, hogy így lesz elszakítva az álompárocskától, de tetszett. Végre úgy éreztem, hogy igen leszakadunk erről a majdnem szerelmi háromszögről. Bár egy kicsit gyorsnak éreztem kettőjük egymásba szeretését, de hát olvastunk már ilyet nem is egyszer.

Kallen és Claire érzelmi áradata megint túllőt a célon számomra. Mivel már nem ők voltak a főszerepben, ennek szerintem nem kellet volna így kiakasztania, de az a kevéske amennyit is szerepeltek csak az ragadt meg nagyrészt, hogy úgy csöpögtek egymásnak már megint, hogy idegesített.

Le a kalappal, ahogy a szálak szépen összeértek. Mindenkinek valamilyen úton módon de belefolyt a cselekménybe. Van aki a korábbi részekben sokkal nagyobb szerepeket kapott, most pedig 4-5 oldal erejéig. De olyan is van aki eddig csak keveset szerepelt, most meg többet.

A gonosszal kapcsolatban nem éreztem, hogy teljesen lenyűgözött volna. A ki-is és miért-is rabolta el Trixie-t ez jól ki volt dolgozva, szépen beleszőtt olyan szálakat ami jót csavarint majd az egészen. De valahogy nem éreztem kidolgozottnak a gonosz karakterét, nem volt teljes, hiányzott nekem sok minden, csak ugráltunk. Oké amíg Álomvilágban voltunk addig rendben, hát nem tudhatunk mindent, főleg ha nem mi irányítjuk a szálakat. De a végén a csata jelenet már megint összecsapott volt, szerintem ez lehetett volna jobb is.

Találkozhatunk a könyvben: Faith-al, Lairon-nal, Caleb-bel, Jorja-val, Moriah-val, Cameron-nal, Lin-nel, Nice-vel és még sorolhatnám. Ebből is látszik, hogy tényleg szinte mindenki feltűnik a könyvben. De akit én nagyon hiányoltam az a CAT! Ha már az előző részben így megkedveltem és ennyi nyitott kérdés maradt bennem velük kapcsolatban, miért nem tudhattam meg többet? Remélem a következő részben már nagyobb szerephez fog jutni, mert nekem nagyon hiányzott az ő karaktere.

Ami szerintem a legnagyobbat durrant az megint Claire és Kallen-nel kapcsolatos. Nagyon jól ki volt dolgozva, és egy ilyen jövőképet elénk festeni, főleg az űberbrutál utolsó fejezet! Kérem szépen, hogy lehet így abba hagyni???? Bár már igazán megszokhatnám Beninától, hogy az utolsó fejezetei csavarnak mindig a legnagyobbat az egész történeten. De ez... hát csak lestem mint a moziban.... úgy, hogy nagyon remélem nem kell egy évet várom a folytatásra, mert ezzel megint feldobta a történet alakulását. Egy teljesen új irány, de mégis a múlt sincs feledésben, a Gideon általi ok okozati dolgok nem merültek a semmibe és még mindig kihatással van a jelenre...

A Boszorka városánál panaszkodtam a szófordulatokra és a szóhasználatra. Itt egy szavam sincs, minden a helyén volt! Szeretem ahogy Benina a szavakat használja és néhány leírása annyira szépen van megfogalmazva, hogy tényleg magam előtt látom a dolgokat. A sejtelmes felnőttebb mondatokat is imádtam.

Tetszett a sorozat folytatás, nem ismerem a következő történetet (még:D), de úgy gondolom, ez a kötet egy áthidaló rész volt. Az előző részben valami lezárult egy bizonyos szinten, most pedig az új előszelét ismerhettük meg, ami a későbbiekben főszerephez jut.

Még mindig nyújt Benina varázslatos világa újdonságokat, mindig ki tud találni egy-egy meglepetésre okot adó dolgot, akár nagyobb akár kisebb horderejűt. Végre megint jól éreztem magam a történet olvasása közben, volt hol izgultam, volt ahol csak sodródtam az árral, attól függetlenül, hogy megint mennyi szomorúság van a könyvben. Azért lesz happy and is, de valahogy az egész könyv hangulatán érezhető a kilátástalanság, a jövőben bizonytalanság.


5/4

2013. december 5., csütörtök

Éhezők viadala: A Futótűz a film

Ahhoz képest, hogy én Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiáért nem voltam annyira oda, ahhoz képest a filmek nagyon bejöttek. Ennek egyetlen egy oka van... amit úgy hívnak, hogy ezt már valahol olvastam, de persze a mai világban szinte minden könyvben találhatunk sablont, vagy esetlegesen olyan jelentetett, dolgot, eseményt, amit már valahol olvastunk. Ezzel egyrészről nincs is baj, mivel miért is ne lehetne, de én Takami Kósun: Battle Royale című könyvében olvastam túlon túl sok dolgot, amit a későbbiekben felfedeztem az ÉH-ban. Az első rész olvasata után én fel voltam háborodva, hogy ez mekkora egy koppintás. De az a könyv egy résszel be is fejeződött itthon (így nem tudom a folytatásban mi található, amit ha jól tudok 8 rész született), míg Collins trilógiát írt, illetve hallgatok én a többiekre, jó ez a trilógia. Miután ezen túlléptem, szigorúan de elvoltam a második résszel, amikor megint csak haragudtam, hogy nem volt jobb ötlete mint egy újabb viadal... mígnem el nem olvastam a harmadik részt és akkor állt egybe az egész. Akkor már más szemmel néztem az egész trilógiára és picikét megkedveltem:)
Amikor meghallottam, hogy az első részből filmet készítenek annyira nem lepődtem meg, mivel manapság eléggé menő dolog lett könyvadaptációs filmet forgatni. De hát az első részt tudjátok már, hogy bejött, túlzottan is. Meg is lepődtem magamon, mivel a könyvtől nem volt elájulva, a film pedig teljesen lenyűgözött. Azóta ha 20-szor nem láttam akkor egyszer sem:D

A második részre már teljesen rá voltam kattanva. Szegény páromnak 1 hónapja csak erről duruzsoltam (és még mindig), mivel tanultam a Csontvárosból... úgy volt, hogy megnézzük a moziba de mire elmentünk moziba addigra már nem játszották... de visszatérve 4-5 játékon vettem részt, hogy sikerüljön rá jegyet nyernem, mivel az első részre sikerült premier előtti jegyeket nyernem:) Egyetlen problematikám volt csak, hogy 3 jegyre volt szükségem, mivel anyukámat is megfertőztem a filmmel:D Reménykedtem, hogy nyerhetek valahol duplán és akkor kétszer is megnézhetem majd. 
A Metro-val sikerült nyernem két jegyet, majd a barátnőm is nyert,ő pedig szegény lebetegedett így nem tudott elmenni rá és nekem kellet feláldoznom magam:D így meglett a 4 db jegy.

Picit késtünk a vetítésről, de pont abban a pillanatban léptünk be amikor jött filmgyártói képsor...
Már sok ismerősöm látta és mindenki pozitívan nyilatkozott így alig vártam, hogy bele csapjunk a lecsóba.
Anyukám nem olvasta, csak látta az első részt, így neki sokat kellet magyaráznom (az első résznél is ez volt). Ebből azt a következtetést sikerült levonnom, hogy aki nem olvasta annak nem biztos, hogy minden annyira egyértelmű lenne.

De térjünk a storyra. Nagyon tetszett hogy könyv hű!! Tényleg egy két apró változtatás volt csak, de azok is olyanok amik nem viselnek akkora horderővel, vagyis nincsenek nagyon kihatással a cselekményre.

Szegény Gale-t nagyon sajnáltam, az az igazság, hogy az én kis lelkemet nagyon megfélemlítették ott, pedig tudtam, hogy felépül és semmi baja nem lesz, de az a rendfenntartó nagyon jól csinálta a félelemkeltést. 

A szereplőkkel megvoltam elégedve, Katniss-t alakító Jennifer Lawrence színésznő előtt pedig le a kalappal, szerintem nagyon jól játszik. Bár félek, hogy utána nehezen fog tudni kitörni ebből a szerepből.

Liam Hemsworth hmmmmm...... tökéletes választás.... nem is értem Katniss-t miért is nem őt választja:D 

Josh Hutcherson azt hittem a második részben már megfogom őt szokni Peeta-ként de nem sikerült, nekem ő valahogy nem tetszik. Olyan kis esetlen, bénácska.. pedig azért emlékeim szerint tökösebb volt a könyvben (2 éves olvastam).

Finnick a könyvben annyira nem ragadt meg bennem, de a karaktere a filmben jó volt. A leginkább szegény Mags-t sajnáltam. Az a néni nagyon aranyos volt, meg kedves, szerintem ő volt a legsajnálandóbb és legönfeláldozóbb.... a nénit nagyon megkedveltem.

Aki nálam nagyot durrant a Johhanát alakító színésznő, a könyvben ő inkább negatívabb karakternek mondanám, míg itt egy nagyon talpraesett, nagy arc volt:) 

Nagyon tetszettek a kivitelezési megoldások, a látvány. Fantasztikusan jó adaptáció szerintem. Nekem minden átjött aminek át kellet jönnie, mindent értettem, hogy miért és egyáltalán nem hiányoltam semmit. Vagyis a vége nagyon hamar lezárásra került, nem tudom a harmadik könyvet, hogy fogják ketté vágni, de gondolom azért is fejeződött be olyan gyorsan annál az eseményél.

Kicsit azért jobb lett volna többet megtudni a felelésről, de majd a harmadik részben gondolom én. Sajnálom, hogy egy újabb évet kell rá várnom:( de a jó munkához idő kell, reményeim szerint meg fogja érni, ugyan úgy mint a második rész:)


2013. december 4., szerda

A történelmi regény napja

 December 14-én, szombaton, 10 és 18 óra között első alkalommal kerül megrendezésre!

A történelmi regény napja a Fővárosi Művelődési Ház és a Történelmiregény-írók Társasága szervezésében, kedvezményes KÖNYVVÁSÁRRAL ÉS DEDIKÁLÁSSAL egybekötött egész napos rendezvényként.
A műfaj legismertebb szerzői dedikálják könyveiket, melyek csak ezen a napon, 25-50%-os kedvezménnyel lesznek megvásárolhatók.
Az érdeklődők személyesen is megismerkedhetnek kedvenceikkel. Többek között:

Bán Mórral, a nagysikerű Hunyadi-sorozat szerzőjével,
Benkő Lászlóval, aki itt dedikálja először új regényét, a Drezdai emberünket,
Cselenyák Imrével, aki Jean-Pierre Montcassen néven számos regény szerzője,
Fábián Jankával, az Emma-trilógia írónőjével, aki szintén új regényt mutat be,
Marcellus Mihállyal, aki a római korral foglalkozó új regényével érkezik,
Nemere Istvánnal, aki számos történelmi tárgyú mű szerzőjeként is ismert,

Valamint Trux Bélával, Rozsnyai Jánossal és Urbánszki Lászlóval és másokkal, akik a közelmúltban jelentették meg első történelmi regényeiket.
Délután az írók közös PÓDIUMBESZÉLGETÉSEN osztják meg olvasóikkal a történelmi regénnyel kapcsolatos gondolataikat, és válaszolnak a feltett kérdéseikre.
A kedvezményes könyvvásáron pedig többek között megvásárolhatók lesznek a Lazi Kiadó, az Ulpius-ház, a Gold Book, Geopen, Atlantic Press Kiadó és Aba Könyvkiadó történelmi tárgyú kiadványai.
Belépéskor minden tízedik látogató AJÁNDÉK KÖNYVBEN részesül!




Irósztárok az FMH-ban

Fábián Janka, az Emma és más történelmi romantikus művek szerzője, Bán Mór, a nagysikerű Hunyadi-sorozat írója, Nemere István, a legtermékenyebb magyar író  és a hazai történelmi regény más sztárszerzői dedikálják könyveiket december 14-én szombaton egész nap a Fehérvári úton, a Temi FMH-ban. 

A karácsonyi könyvvásárral és dedikálással egybekötött rendezvényt a nyáron alakult Történelmi Regényírók Társasága (TRT) szervezi. A könyveket, köztük a karácsonyi vásárra megjelent új műveket, ezen az egy napon  a résztvevő nyolc kiadó 25-50% kedvezménnyel árulja a kerület lakóinak és a műfaj iránt érdeklődő fővárosiaknak. A programot pódiumbeszélgetés egészíti ki, melynek résztvevői a műfaj problémáiról beszélgetnek "Történelmi regény: szórakoztatás, ismeretterjesztés, vagy valami más?" címmel.