Keresés ebben a blogban

2014. január 19., vasárnap

Susan EE: Angyalok bukása (Angelfall)

Könyvmolyképző kiadó 2013

ISBN: 978 963 373 382 0

Oldalszám: 442

Fordította: AncsaT


Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.



A karácsonyi könyvdömpingkor igencsak megválogattam a megvásárlásra szánt könyveket, mivel eléggé széles volt a választék. Ez volt az a könyv, ami után a leginkább körbe szaglásztam, hogy érdemes-e belevágni a sorozatba.

Goodreads alapján majdnem 38 000 olvasás után 4,26-os pontozási statisztika igencsak jó eredménynek számított. A Blogturné is meghozta a kedvet a könyvhöz így úgy gondoltam, biztosan nem fog csalódás érni. Ennyi kiváló értékelés alapján nem nyúlhatok félre.

Egy merőben új posztapokaliptikus világba csöppentem bele, ahol 6 héttel az angyalok alászállása és pusztítása után már nem sok minden maradt a régi világból. Az emberek nagy része meghalt a támadásokban, aki meg túlélte más-más módon próbál tovább élni. Az egyik lehetőség a fosztogató bandákhoz való csatlakozás vagy pedig meghúzni magadat egy eldugott helyen. Mivel mindent elpusztítottak ezért az élelem és a víz a legfontosabb túlélési eszköz, természetesen nem elhanyagolható a megfelelő védelmi eszközök beszerzése sem. Úgy gondolom, minden alapja megvan egy fantasztikusan jó világ felállításához, de engem valahogy nem nyűgözött le, nem tudtam elájulni ettől a helyzettől, pedig minden adott hozzá.

Penryn szemén keresztül ismerhetjük meg a mostani borzasztó világot, aki próbálja kishúgát és édesanyját kimenekíteni az erődbe a városból. Úgy véli a túlélésre sokkal nagyobb az esély egy kisebb településen, vagy egy elhagyott házban, az erdőben. Az angyalok első sorban úgy is a városokban támadnak.

Paige Penryn húga tolószékbe kényszerült egy balesett miatt, anyukájuk pedig saját démonjaival küzdött mindig, ami valósággá vált mióta az angyalok alászálltak. Ezáltal Penryn vállát nyomja a családjának az életben tartása akármilyen módon.

Penryn karaktere szépen alá van támasztva miért is ilyen tökös, miért is ennyire jó a harcművészetekben, mennyire önfeláldozó Paige-vel szemben, de nekem mégsem sikerült őt megkedvelnem. A korát még csak csak elfogadom, hogy 17 évesen ilyen legyen. De akkor sem tudtam őt számtalanszor megérteni, nem csak az érzéseit, de a tetteit sem. Nem mondhatom, hogy utálom a karakterét, de nekem ő semmilyen, mivel nem tudom őt elhinni.

Eléggé vicces számomra ez az idézet a borítón, hogy ,,Éhezők viadala, add át a helyed!” Ha már csak Katniss-t nézzük, akiért szintén nem voltam annyira oda, mégis valóságosabb az ő karaktere, mint Penryn. Penryn annyira tökéletes, hogy ilyen nincs! valami apró hibájának lenne kellene…

Penryn anyukája az egyetlen karakter, aki feldobta ezt az unalmas történetet, be kell vallonom tényleg nagyon beteg ez a nő, de ő legalább valami morbid humort és izgalmat csempészet az események egysíkúságába, még ha néha-néha tűnt csak fel.

Persze nem is indulhatna a történet valami nagy izgalom nélkül, amikor is Penryn, Paige, és Anyukájuk megindul az erőd felé, akkor angyalok dulakodására lesznek figyelmesek… Paige-t elrabolják az angyalok, Anyuci elrohan valahová, Penryn pedig ,,megmenti” az angyalszárnyaitól megszabadított Rafit.

Rafi? mint röfi? vagy esetleg Szaffi? hát értem én, hogy ne hogy leessen, már hogy Rafael…. de ez eléggé vicces és ide nem illő név szerintem. Ha tényleg az álcázás miatt akkor nagyon béna, ha pedig csak tényleg becenév, akkor te jó ég… én inkább a hosszított verziót használnám. Előnyére legyen mondva, Raffikánk, csak az elején volt szexi fél pucér, utána már felöltözött mindig, de azért mindig látta Penryn, ha vizesen volt a haja és baromi szexi volt ahogy csöpögött a hajából, nahh és a válla, háta…. tényleg előnyére legyen szólva, hogy nem volt annyi csöpögés mint lenni szokott a kategória könyveibe, de vizes hajjal sem találkoztam eddig ami szexi lett volna.

Amit lenni szokott az ember és az ellensége valahogy egy csapatba kerülnek, de csakis saját önnön célluk megvalósítása érdekében, amikor is megmentik egymást jó párszor, majd már nem tudnak elszakadni egymástól……..

Szintén az emberek már olyan kevesen vannak, hogy remény sincs itt ellenállásra, vagy bárminemű ellentámadásra, de ők valahogy mégis meglelik azt a titkos csoportot, akiknek van bőven élelmiszerük, fegyverük, a túléléshez minden eszközök megvan, és úgy élnek mint ha majdnem minden normális lenne…

Ebben az ellenállásos csoportban kitör egy verekedés Penryn és egy katona között, ami azért történt, mert Penrnyre rágerjed egy férfi katona és ezt nem hagyta annyiban… de a beteg az egészben, hogy senki nem álltja le a verekedést, mert a ,,népnek” szüksége van a szórakozásra, ami a verekedésekből fakad. Szabály, addig nem választják szét őket, amíg a nyertes személye el nem dőlt, vagy pedig már túlságosan el nem durvult. Hát fenomenálisan gáz ez szerintem, jahh és persze a nézők fogadásokat kötnek a nyertesre….

Itt van nekünk egy Du-Dam iker pár, akinek a másik neve Subidu és Subidam. Először nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ez most komoly?? Subiduuuuuu mint a Frédi Béniben??? Ők aztán nagy karakterek… azért vannak, hogy valami azért történjen, de szánalmasak ezen próbálkozások.

San Francisco-ba tart Penryn és Rafi, hogy megtalálják Pagiet és hogy visszavarrattassák Rafi szárnyát, mert ott van az angyalok fészke. Előnyére legyen mondva oda is értünk, amit nem hittem volna, hogy ennyi unalmas oldal után végre megérkezünk. Innentől kezdve mentette meg a könyvet az egy csillagtól a történet, mert itt azért már történnek szép számmal az események. Valahogy oda kerül Penryn anyja is, Pagiet is megtalálják, Du-Dam valamelyike is feltűnik, sőt még Obi (haha pici Csillagok Háborúja) az ellenállás emberi vezetője is….

Az egyik kedvencem a könyvben a skorpióangyalok kitenyésztése, hát nem is értem, hogy jutottunk el ide… vagy most ez mi akar lenni, az emberek operálásáról már nem is beszélve. Nem gondoltam volna, hogy a nagy titok, hogy ezek az angyalok igazi sebészek és imádnak kísérletezni mindennel…. Szörnyű volt… Jahh és a skorpióangyalokat tartályokban tartják, akik üresre szívják az embereket, de hogy a lelküket, vagy az életet szívják, hát nem tudhatjuk meg. Volt egyszeri utalás, hogy az életet, de nem lettem megnyugodva, hogy valóban ez a helyzet.

Jahhh és számos eseménynél, csak hoppp ilyen ruhák vannak a táskában, hoppp egyszer csak a nagy káoszban, valahogy oda kerül a hátizsák. Nem tudtam, hogy az angyalok varázsolók és hátizsákokat varázsolnak a leginkább szükséges helyzetekben, olyan cuccokkal amiket nem tudjuk, hogy hol szedtek össze, mivel számos alkalommal kipakolják és bepakolják a cuccokat a hátitáskába és mégis olyan dolgok kerülnek belőle elő, amiről korábban szó sem volt, illetve néha lerakják azt a hátizsákot, majd mégis ott lesz velük...

A másik kedvencem ami kb 20 oldalanként ért, hogy vagy fel van fordulva a gyomra, vagy annyira kerülgeti a hányás Penryt, hogy alig bírja vissza tartani, fontos momentum a kaja benn tartása és a hányás elkerülése….. fantasztikus volt, nem is értem, hogy ez nem tetszett nekem…

 És a fénypont, dúr a harc, lő mindenki mindenkire, angyalok menekülnek, emberek támadnak…. óriási a káosz, de Rafi a kezében viszi Penryt és senki az égadta világon rájuk sem mer lőni, ők olyan simán kigyalogolnak a harcmezőről, mintha csak egy kellemes sétán lennének a természetben….

Borzasztó, érthetetlen, katasztrofális ez a könyv, nem is értem mi ez a nagy rajongás körülötte. Pedig tény minden adott itt egy jó könyvhöz, de számomra ez minden volt csak jó nem. Tény annyira nem volt unalmas, hogy aludjak rajta, de rendesen álmosított. Nem értettem számos helyen, hogy minek töltjük ilyen felesleges dolgokkal az oldalakat. Sőt ezek a modern Frankestein angyalok nem jöttek be nálam. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz kihozva ebből az egész történetből. Kapunk részleges magyarázatott, hogy miért is támadhattak az emberekre, de ez is csak meg van lebbentve, semmi konkrétum. Lóg az egész a levegőben, mint ahogy az angyalok, hogy miért is történt ez.

Összességében az év csalódás díj az övé, attól függetlenül, hogy még csak 3 hét telt el az évből. Biztosan nem ezt vártam, és csak pillogok még mindig nagyokat, hogy ez mi a sz*r volt (már bocsánat). Folytatás???? jó kérdés, talán, mert ekkora elmebeteg könyvet én még nem olvastam és kíváncsi vagyok itt az új fajok létrehozásának céljáról, megvalósításának módjáról… de biztos csak könyvtárból vagy ha valaki megszán vele és kölcsön adja.

Pedig még a fülszöveg is kecsegtető volt:(

Goodreads szerint 5 rész lesz… hát ennyit nem biztos, hogy bevállalok:D


5/2







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése