Keresés ebben a blogban

2014. június 26., csütörtök

Hugh Howey: A megoldás (Siló 4)

Könyvmolyképző kiadó 2014 június

ISBN: 9789633737347

Fordította:  Rákócza Richárd

Oldalszám: 184

A sorozat kötetei:
1. Siló
2. Megfelelő méret
3. Kivetetve
4. Megoldás

Az új polgármester és a mellette állók által halálra ítélt és a silóból kitaszított Juliette-nek hamarosan el kéne pusztulnia a mérgezett külvilág zord körülményei között, de a hivatalától megfosztott seriff nem várt segítséget kap., Védőruhája sokkal jobban szerepel, mint az eddigiek. Juliette nem csak életben marad, de hamarosan rádöbben: nem az ő silója az egyetlen, sőt, az sem lehetetlen, hogy a legközelebbibe behatoljon, és apránként felfedezze, hogyan jutott idáig a világ.

Mialatt Juliette megismerkedik a szomszédos siló egyetlen életben maradt lakójával, régi otthonában elterjed a lázadás szelleme. A Gépészet bugyraiból felfelé indulnak az elégedetlen, haragos emberek, a siló vezetésének egyeduralmát felkelés fenyegeti, sok évtized eltelte után egy újabb lázadás, amely ezúttal talán az utolsó lesz.


Sokan próbálnak az Amazon.com-on szerencsét, de csak pár írónak sikerül befutni. Kíváncsi voltam arra a könyvre ami alig három hét alatt készült el, 99 centbe került, 2011 novemberében kezdte árusítani Hugh Howey az Amazonon és három hónap alatt 1000 letöltést produkált.
Tény egy 60 oldalas kis ,,novelláról" van szó, de akkor is, mely író képes arra, hogy ilyen rövid történetbe bele suvasszon valami olyan zseniálisat, hogy tömegek kérjék folytassa a történetet. 5 kötetet élt meg a Silóban játszódó világ, melyet külön-külön és egyben is megjelent kint (itthon csak külön kötetekben).
2012 januárjában készült el az 5. kötet, 23 000 eladott példány e-könyvként! Oké nagyobb ott a piac, de akkor is bizonyos szempontból felfoghatatlan, hogy valakinek sikerült ilyen rövid idő alatt ilyen eladást produkálnia.

Nekem ennél nem kellett több, tudni szerettem volna mitől olyan jó ez a könyv. Amikor megtudtam, hogy a Siló kiadásának a jogait a Könyvmolyképző vette meg nagyon megörültem. Nem lehetett még akkor tudni, hogy egyben van külön-külön fogják kiadni. Hát persze, hogy külön-külön adták ki még tavaly az első három részt. Bevallom picit azért drágállottam a 60 oldalért az 1500 ft-t és a 2-3 dik részért a 2000 ft-t (200 oldal alatti oldalszám...). Oké értem én, hogy drágák a jogot, a nyomda, a fordítás és még miegymás amire én nem is gondolok, de akkor is. Bennem mondjuk felmerült volna a kiadó helyében, hogy már úgy is jó ideje pedzegeti, hogy belevág az e-könyves piacba (máig nem sikerült). Itt lett volna a legeslegjobb lehetőség szerintem elindítani ez a dolgot, de hát én csak külső szemlélő vagyok. Véleményem szerint külön-külön e-könyvként ki lehetett volna adni a részeket, nyomtatott formában pedig egyben. De hát mindegy:)

Arra sajnos nem emlékszem hogy amikor megjelent vagy valami esemény keretében, de a Könyvmolyképző akciót hirdetett, hogy az első 3 rész 500/db arán beszerezhető. Nahhh ez az ár volt amiért már nekem mindenféleképpen kellett!!

Az első három részről eddig nem született bejegyzés, pedig még tavaly elolvastam. Gondoltam majd most újra olvasom a 4-5 rész előtt, de hát kölcsön adtam és mivel az olvasási sorrendem/hangulatomat nem tudom előre meghatározni így nem kértem vissza. Egyik este elkapott az érzés, hogy nekem most ezt kell folytatnom és nem érdekel, hogy nem olvasom előtt újra a korább köteteket.

Azért pár mondatot szólnék a korábbi kötetekről:

A Silóban érezhető, hogy az író csak egy történetnek tervezte először az egészet. Nem számított rá szerintem, hogy ekkora sikere lesz. Furcsa mert baromi rövid, de úgy letudta kötni a figyelmemet, hogy nem éreztem kevésnek a cselekményt. Itt a tökéletes példa, hogy nem az oldalszám a lényeg, hanem az mivel töltik meg azokat a lapokat. Teljes mértékben lezárt a történet, de a folytatás is dukált egyaránt. Megvolt benne minden ami kell: titokzatosság, borzongás, izgalom, szerelem, nyers valódiasság, összeszedettség, jól felépített történet.

A Megfelelő méretben (ezt a címet picit furcsállom) új vonalat indított el az író, ekkor már több szálon futott a cselekmény. Kihatással voltak az Silóban történt események az ott élőkre, számos ember kíváncsiságát keltették fel... Picit jobban megismerhettük ezt a komor világot, a kulcs szereplőket. Bár még mindig kevés területét ismerhettünk meg a Silónak, de ahol jártunk ott sok titkot fedezhettünk fel.

A Kivetetvében éreztem, hogy itt már tudta hogyan fog végződni a történet. Minden apró cselekmény mozzanatról mozzanatra kigondolt volt. Jó pár rejtély felfedezésre került és Juliette története is továbbfolytatódott. A könyv utolsó fejezete... te jó ég... hogy én mennyire dühös voltam, hogy miért nem adták ki egyben az egészet!!! Ez az a pillanat volt, hogy most azonnal akarom a folytatást. Talán ezen akkori érzelmek juttattak el most oda, hogy nem olvasom újra az első három  részt, azonnal a folytatás kell.

A Megoldás (Siló 4) és a Hajótörött (Siló 5) a Könyvhétre jelentek meg, amit én akkor ott be is szereztem 20% kedvezménnyel:) (az élet apró örömei:D)

A Megoldásban úgy éreztem igencsak kitett magáért az író, már majdnem 200 oldalas volt!!!!!!!

Az első fejezet picit furcsa volt, hirtelen nem tudtam, most hol vagyunk, milyen időben, miért is emlékezünk vissza, de eme fejezet a későbbiekben igen fontossá vált. Juliette és a segítői olyan eseménysorozatot indítottak el ami váratlan fordulatokat hozott a Siló életében. Az egész hely felbolydult, ki ezért, ki azért, de minden fél tudta, hogy most aztán gáz van, valami történni fog, csak az hogyan és miképpen az volt a kérdés.

Lukas Juliette barátja aki az IT-n dolgozott olyan helyzetbe csöppent bele amit nem vártam, sőt ő sem igazán tudta, hogy most helyes-e amit tesz. Azon információk melyek birtokába jutottak, egyszerűen felfoghatatlanok voltak számára, pedig a nagy torta apró morzsácskáját tudta csak meg.

Bernard végre polgármesteri címben pompázhat, de a kérdés meddig? Ez a polgármesteri pozíció nem egy életbiztosítás... Választott ,,árnyéka" biztosan jó választás volt?

Holston és Allisonról sem feledkezik meg a könyv, akik végül is elindították ezt a lánc folyamatot.

Jules pedig a tökéles nő, aki végre remélem rákoppint a rossz fiúk orrára:D Nagyon szeretem a karakterét, mert izgalmas, ésszerűen gondolkodik, rejtélyekkel telik a vele kapcsolatos események.

Walker végre előbújt a ,,cellájából" és kinyitott a száját, ennek eredményeképpen a mély-lent igencsak felháborodott...

A cselekmény három szálom fut. Fő szálnak inkább a Silóban játszódó eseményeket éreztem és Jules története pedig másod hegedűs volt. Megismerhetjük a Gépház és az Ellátáson dolgozók közös tervét... velük szemben pedig ott áll az IT...

Az írónak megint sikerült elérni, hogy borzongjak, hogy együtt féljek, izguljak minden egyes lélegzetvételért, utána pedig az információktól sokkolódjak.

Még jó, hogy nem kell várnom a következő részre, kezdetem is azonnal:D


5/4,5

2014. június 24., kedd

Rachel Hawkins: Hex Hall

Könyvmolyképző kiadó 2014

ISBN: 9789632454405

Fordította: Acsai Roland

Oldalszám: 270

Trilógia!!! 1 könyv

Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. 
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított. 
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül szereztem be a Hex Hallt. Ennek a könyvnek a kiadását a kiadó lassan 2-3 éve húzta, így megfelelően fel voltam csigázva már iránta. Fő infóim róla ezen felül: boszorkányos, jó vélemények goodreads-en és az angolul olvasó magyar bloggerek körében. Kell ennél nekem több??? Hát nem, így felkerült a polcomra:)

Történet: Sophia Mercer (hát persze már megint egy Sophie) boszorkány, édesanyja neveli aki ember, édesapja pedig boszorkánymester, akivel még soha nem találkozott. Folyamatosan járják az országot kettesben anyukájával (Grace: bumm bumm bumm szinte minden könyvben megjelenő név... más nevet nem ismernek kint?), mivel Sophie nem tudja kordában tartani a varázserejét ezért mindig gubancba keveredik. A varázsvilág Tanácsa a legutolsó baki után Sophie-t a Hex Hall-ba küldi, ami nem éppen egy elit bentlakásos boszorkány iskola.

Mint mindig főhősünknek fogalma sincs semmiről, annyit tud, hogy boszorkány és a képességeit rejtegetnie kell mindenki elől. Amikor megérkezik az iskolában egy új boszorkány elméletet tudhatunk meg: valamikor régen volt a Nagy Háború ahol olyan angyalok harcoltak aki se Isten sem Lucifer oldalára nem álltak, így belőlük lettek a tündérek, alakváltók és a boszorkányok. Khm böhöm nem ájultam el ettől.

Rögtön szembesülhetünk a történet elején, hogy megint csak varázslények széles skálájával találkozhatunk... lesz itt hegyi oroszlán, szellem, vérfarkas, vámpír is egyaránt...

Be kell vallanom az én Harry Potteres világomat semmi sem írhatja felül, annyira elvakultam védem Rowling kitalált világát, hogy semmi hasonlóra nem vagyok kíváncsi (ezért bukott el nálam a Csontváros is...). Annyi hasonlóságot fedeztem fel, hogy már kezdett unalmassá válni az első 40 oldal. Viszont egy valamije volt a könyvnek ami miatt mégis tovább olvastam, ez pedig a fergeteges humor. Ami ezzel szemben sajnos a történet előrehaladtával elveszett, de sikerült az írónőnek felkelteni az érdeklődésemet, hogy most akkor itt mi is lesz és bevallom tetszett a kanyar a végén. Nem gondolkodtam a történeten túl túl sokat, mivel nem éreztem szükséget, hogy több időt fecséreljek a könyvre, mint hogy egyszer elolvasom, ezért nem mondom, hogy huhh ha kicsit jobban odafigyeltem volna az apró momentumokra előbb is feltűnhetett volna a csattanó. De így picit meglepett és utána gondolkodtam, hogy banyeg tényleg ott voltak az árulkodó jelek, miért nem figyeltem jobban?

A nevek tengerébe elvesztem, még szerencse, hogy jegyzetelek olvasás közben, mert biztos, hogy nem tudtam volna mindenkire emlékezni. Olyan szinten zúdítja ránk az információkat és a szereplőket, hogy már sok volt. Sorolta a neveket, ki-mi, de konkrét cselekmény nem kapcsolódott hozzá. A könyv végére meg annyi szereplő volt, hogy kb a felét nem tudnám ha nem írogattam volna ki. Bemutatásra kerültek a tündérek is, de semmi lényeget nem látok egyenlőre, hogy azok a meg-meg említései miért is voltak annyira fontosak... sok kis apró ilyen mozzanat volna, de lehet hogy a későbbiekben előtérbe kerülnek. Amikor a világ magyarázásra kerül zavart, hogy mindig bele vág valamibe, mond róla 1-2 mondatot, majd egy teljesen más dolgokba kezd bele, arról is megtudhatunk pár mondatott és megint egy új dolog következett... így kaptam pici információkat, de nem lett kerek az egész és nagyon sok kérdésem megválaszolatlan maradt.

Ms. Keleti boszorkányt muszáj megemlítenem, nem tesz a történethez kb semmit, de akkor is vicces volt, hogy ezt a nevet választotta az írónő.

Hamar szerephez jutnak az ellenségek is, tetszett, hogy nem egy nagy ellenség van, akitől menekülnek, hanem több. Mindegyikről volt pár mondat, magyarázat féle, hogy miért is üldözik a boszorkányokat és a többi varázslényt.

Sophie főhősünkkel kivételesen nem volt bajom, nagyon jókat szórakoztam a beszólásain és a gondolatain, csak az a fránya szexi srác és a gyors szerelembe esés ne lett volna. Bár tény, hogy annyira nem volt csöpögős mint az ilyen könyvekbe lenni szokott. Tetszett ahogy felfedezi a világot, épeszű gondolatai voltak, nem hisztizett, gondolkodott! ez nagyon fontos, mert sokszor a főszereplők nem szoktak...

Jenna Sophie szobatársnője aranyos kis vámpír, tetszett a rózsaszín mániája, ezzel hamar a szívembe lopta magát. Sajnáltam őt többször is, szegkénykém... de azért, hogy ő a lányokat szereti picit meglepődtem. Nem vártam ilyen irányú vonalat, nem zavart, csak egyenlőre furcsa, hogy egy ilyen YA könyvben ilyet olvashatok.

Anna, Chaston, Elodie triumvirátusát nem hagyhatom szó nélkül, nem hiányozhatott az iskolai ,,ellenség": a szexi fiúnak a barátnője és a sleppje. Nagyon titkolóztak a lányok, de tetszettek ezen részek is. Jó volt, hogy Elodie és Sophie ,,harcoltak" egymással.

A könyv mélyrepülése számomra a Harry Potteres poén volt... nagyon megharagudtam, hagyjuk békén Rowling világát, még akkor is ha hasonlót teremtünk.

Igen vegyes érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban. Volt amikor nagyon szerettem, voltam amikor untam, volt amikor haragudtam, de mégis majdnem egyhuzamban elolvastam. A vége sokat mentett a történetet és tetszett! Akkor sem vagyok annyira elájulva mint mások, számomra egy átlagosnál minimálisan jobb volt, de semmi extra. Így gondolkodóba estem a folytatással kapcsolatban. Az írónőnek a végére sikerült annyira felcsigáznia, hogy érdekel a folytatás azonban nem éreztem azt, hogy most azonnal ide nekem a következő részt. Így biztosan folytatni fogom, de egyenlőre nem sikongatok a következő részért.


5/3,5 


2014. június 18., szerda

Kiera Cass: Párválasztó történetek (Párválasztó trilógia novellás kötet)

Gabo Kiadó 2014 június

ISBN: 9789636899127

Fordította: Gázsity Mila

Oldalszám: 256

Mielőtt America Singert beválasztották a Párválasztóba… Szerelmesek voltak egymásba Aspen Legerrel, a Hatossal… Maxon hercegnek pedig egy másik lány volt a választottja… Ismerd meg a Párválasztó-trilógia előzmény történeteit és a főszereplők családfáját, valamint olvasd el a szerzővel készült interjút, és még sok minden mást!



0,4 The Queen (A Királynő) nem jelent meg magyarul
0,5 A Herceg (Ebben a novelláskötetben)
 1   A Párválasztó (korábbi bejegyzésem itt)
 2   Az Elit (korábbi bejegyzésem itt)
2,5 A Palotaőr (Ebben a novelláskötetben)
 3  Az Igazi (korábbi bejegyzésem itt)


Nem gondoltam volna, hogy el fogunk jutni idáig, hogy egy kiadó figyelembe vegye ha sikeres egy sorozat és a hozzá tartozó novellás kötetet (+bónusz információkat) is ki merje adni. Több kiadó is pedzegette már, hogy igen hozza a sorozathoz tartozó novellákat, de eddig csak a Maxim kiadó tette meg az Angyalsors című sorozatával, most pedig a Gabó kiadó hozta el nekünk a nagy sikerű Párválasztó trilógia novelláskötetét. Nem mellesleg a kinti megjelenés 2014. február 4-e és rá 4 hónapra nálunk is megjelent!

A Párválasztó történetek című könyv két novellát tartalmaz, az egyik a Herceg ami nem másról mint Maxonról szól, a másik pedig a Palotaőr ami Aspenről. Ezután egy interjú található az írónővel Kiera Cass-sal ami ahogy a szavaiból kivettem a harmadik rész megjelenése előtt készülhetett. Utána pedig America családjáról, Aspen családjáról illetve Maxon családjáról kaphatunk háttér információkat és családfájukat  is megismerhetjük. Felsorolásra kerül a 35 lány neve akik részt vettek a párválasztóban lakóhelyük és kasztjuk megjelölésével. A végén pedig a Párválasztó és az Elit hivatalos lejátszási listáját találjátok meg.

A herceg (0,5)

Ahogy a ,,szám" jelzés is mutatja röviddel a Párválasztó könyv előtti időre nyúlik vissza. Maxon 19. születésnapjával kezdődik a történet, amikor is elérte azt a korhatárt, hogy végre megnősüljön és elindulhasson a párválasztó ahol megtalálhatja Hercegnőjét.

Furcsa de Maxonért annyira nem voltam oda a sorozat olvasása közben, viszont most az ő szemén keresztül élhettem át az eseményeket így sok mindent megértettem.

Kiderült hogy, hogyan is történt a lányok ,,kisorsolása"... és Maxon ezen eseményeket hogyan dolgozta fel...

Találkozhattunk a titkos Daphe-vel is a Francia király lányával, aki Maxon egyetlen barátja volt. Olvashattunk már róla a trilógiában de kettőjük múltja itt kerül boncolgatásra.

A történet egészen Maxon és Amercia első hivatalos randevújáig tart. Így bizonyos eseményeket most a másik oldalról is megélhettünk újra. Jó volt, hogy már ismertem Amercia gondolatait egy-egy szituációban, most viszont a másik oldal Maxon fejébe láthattam bele. Az ő szemén keresztül próbáltuk Americát megfejteni...

A királyi család életébe is jobban beleláthatunk, nem csak Maxon és édesanyja közötti kapcsolatot ismerhetjük meg jobban, hanem az apjával együtt töltött időkbe is bepillanthatunk.

Összességében tetszett ez a novella, egyáltalán nem zavart, hogy egy idő után már ismertem a történet egy részét, amikor a kiválasztottakkal volt, de így megtudhattam azt is, mit csinált a herceg azokban az időkben amikor a lányok csak találgatták:) Ugyan úgy olvastam és csak olvastam, az írónő olyan zseniálisan ír, hogy teljesen belefeledkeztem a történetben és semmi más nem érdekelt.

A Palotaőr (2,5)

A Halloweeni mulatság napján kezdődik a novella egészen a lázadók második támadásáig tart, amikor is America elfut az erdőbe, majd visszahozzák és a kórházi szárnyban lábadozik.

Leger palotaőr szemszögéből olvashatjuk a történetet, ami viszont nem tudott lekötni annyira mint Maxon. Pedig itt sokkal kevesebb eseményt éltem át újra Aspennel, mint Maxonnal, viszont valahogy csak America hiányáról szóltak ezen lapok nagy része míg... Persze egy szerelmes férfitől nem is lehet mást elvárni, aki mindent megtesz azért, hogy lopott perceket szerezhessen kedvesével.

Clarkson király dolgozószobájában relatív sok időt töltöttünk, amint nagyon meg is lepődtem, így az olvasó olyan információk birtokába juthat amit nem is gondolt volna. Ezen fejezetek bizonyos szempontból kitérnek a király és fia közötti kapcsolatra, amire Aspen egyre jobban kíváncsi lett.

A palota életében is jobban beleláthattunk, hogy is ,,turbózzák" fel a palotaőrőket, a jobb teljesítmény elérése érdekében. Egyrészről érdekes volt, viszont nem illet nekem a történetbe, mert a trilógia olvasása során egyáltalán nem éreztem azt, hogy egy huuuu de szuper fejlett világban lennénk, ahol ilyen vakcinák kifejlesztésére képesek. Szerintem ez nem kellet volna bele, oké hogy van tv meg ilyenek, de akkor sem egy jövőben lévő technológiákban dúskáló világot ismerhettünk meg.

Avery palotaőr is nagyobb szerephez jut, így kicsit őt is jobban megismerhetjük.

Ebben a novellában sok volt az izgalom, mivel Aspen szemén keresztül élhettük át a lázadók által indított támadásokat a palota ellen, ezáltal kisebb harci jelenetek is szerepet kaptak.

Több olyan szereplő is feltűnt akire nem is számítottam, így még izgalmasabbá téve ezt a rövidke novellát.

Már itt elindult a története egy új szerelmi szálnak...

Bónusz fejezetek

Kérdezz-felelek Kiera Cass-sal: ezen pár oldalon jobban megismerhetjük az írónőt, hogyan is pattant ki a fejéből a Párválasztó trilógia, a neveket mi alapján választotta, America karakteréhez milyen történetet alapját használta fel, a férje mely személyiséget testesíti meg a könyvben... és még folytathatnám. Nekem nagyon tetszett az interjú!

A párválasztóban résztvevő lányok teljes névsorát is olvashatjuk, csak azt sajnáltam, hogy a lányokról többet nem igazán tudhattunk meg.

Részletes magyarázatot kapunk a kaszt rendszerre, melyik foglalkozás milyen kasztba tartozik.

Megismerhetjük a főszereplők családfáját és családjuk történet is.

A legvégén pedig a lejátszási listákat találhatjuk.

Összességében nagyon tetszett ez a könyv mivel kaptam novellákat, kimaradt jeleneteket, más szemén keresztül élhettem újra néhány eseményt... Megtudhattam Maxon fejében mi járt Americával kapcsolatban és miért is volt számára ő érdekes. Aspentől pedig megtudtam mennyit is harcolt azokért a lopott percekért amiket én a trilógiában néha időhúzásként éltem meg, de így már örülök, hogy sikerült találkozgatnia Americával, ő is egy kicsit közelebb került a szívemhez.
A történet még inkább egésszé vált ezen novellákkal és a plusz információkkal. Teljesen kereknek éreztem az egészet, kaptam interjút az írónővel, a kitalált világból is több információhoz jutottam hozzá és a szereplők családját is jobban megismerhettem.
Egy igazi Párválasztó trilógia rajongónak ez a kötet nem hiányozhat a polcáról és ugyan úgy le fogja kötni mint a sorozat többi része.
Köszönet a kiadónak, hogy elhozták nekünk olvasóknak!


5/5

2014. június 16., hétfő

Könyvhéten jártam (2014)

Végre eljött az idén várt második legnagyobb könyves esemény a Könyvhét, melyet a Vörösmarty téren rendeznek meg minden évben. Eddig 3 alkalommal voltam kint és idén is mindenféleképpen szerettem volna rajta részt venni.

Mivel ez nem egy három napos rendezvény, így tágabb a lehetőségek tárháza, hogy az ember mikor látogasson ki. Nálam csak a szombat vasárnap jöhetett szóba, de igen sokat nyomott a latban, hogy Gaura Ágnes szombaton dedikál, így már nem volt kérdéses melyik nap fogok kimenni.

Tavaly még elkövetettem azt a bakit, hogy autóval mentem, kb ¾ óráig kerestem parkoló helyet… idén gondoltam megfelelő lesz a BKV, bár a könyvhalmomat kényelmesebb lett volna kocsival haza hozniJ

A programomat a Gaura Ágnes dedikálásához igazítottam, így fél 3 körül értem ki. Nem tudtam, mekkora sorra számíthatok, így gyorsan a Delta Vision stand keresésére indultam, de előtte még egy molyocskával találkozóm volt a standnál. Emlékeztem, hogy tavaly a metrónál volt a kiadó standja, de úgy elmentem mellette, mint annak a rendje. Körbe jártam már gyorsan az egész fesztivált nem találva őket… ekkor mentem az információhoz, hogy mégis hol van?? Hát igen… nem kellet volna ennyire rohannom, akkor biztos észreveszem:D

Tehát a moly-os mert ajándékozni jó esemény keretében scheszti-vel volt találkozóm. A májusi sorsoláson ő lett az én ajándékozom. Nem mellesleg ő MF Katával és Mazsidrazsival bandázott így velük is találkoztam. Én nem vagyok egy türelmes típus így azonnal a csomagolás bontásának kezdtemJ



Két csomagocskát kaptam az egyikben a Nevermore volt, a másikban pedig a finom falatok (mogyoró, csoki, forró csoki) ebből már csak a forró csoki maradt meg:D Nagyon megörültem ennek a könyvnek, mivel már nagyon sok jó véleményt kaptam és scheszti azt mondta neki az egyik kedvenc könyve így még egy plusz ajánlást kaptam rá. Ezután még picit beszélgettünk.

Pár perc volt már csak 3 óráig, de a Delta Vision standjánál nem igen volt mozgolódás, így gondoltam elszaladok addig a Gabo kiadóhoz megvenni a Párválasztós novelláskötetet. Nagyon örülök, hogy a kiadó figyelembe vette, hogy igen van igény a novellákra és ezt ilyen hamar el is hozta nekünk. Hát megint nagyon ügyes voltam, merre is lehetett a kiadó standja… pár kiadót be tudtam azonosítani, hogy erre meg arra láttam, így kénytelen voltam megint a térkép segítségét kérni, de csak azután miután megint körbe jártam az egészet. Hát a Delta Visiontól 4-5 standnyira volt a Gabo…. .

Ezt muszáj megemlítenem, tavaly is és idén is csak annyit lát az ember, hogy kígyózó sor végig a Vigadó utcán. Vavyan Fable dedikálás volt… soha nem gondoltam volna, hogy még mindig ilyen rajongó tábora van. De tény durva mennyien várakoztak.

Tehát gyorsan elszaladtam beszerezni a Párválasztós novelláskötet, így már az egész sorozat a polcomat díszíti.

Mire visszaértem addigra már voltak 20-30-an a dedikálásra várva. Szorongattam a kezembe a sorozat első három részét, majd elkapott az érzés, hogy szükségem van a negyedikre is most azonnal természetesen ezt is dedikálásra szánva. Gyorsan oda is mentem a Delta Vision standjához ahol 2+1 akció volt, ami keretében szintén nem bírtam magammal és a Lángmarta örökség mellé Robert Jordan – Brandon Sanderson: A Fény emlékezete (két kötete) is bekerült a kis szatyromba. Az igazság az, hogy hirtelen nem tudtam, melyik résztől nincs meg a sorozat, így úgy gondoltam a tutira megyek és az utolsót vettem meg, mivel biztos, hogy az egész sorozatot el fogom olvasni és a polcomon szeretném látni.






Míg álltam a dedikálásra várva, inkognitóban láttam pár moly-tJ, nem sokkal később az előttem lévő beszédbe elegyedett egy mollyal és csak a nevére lettem figyelmes, amikor is gyorsan előléptem és bemutatkoztam neki, hogy én ki vagyok. Nagyon megörültünk egymásnak, mert ott szoktunk kommunikálni, jó volt végre személyesen is megismerni, főleg úgy hogy nem is volt betervezve a tali. Így amíg kivártuk a sorunkat jót beszélgettünk.

Nem is tudom mennyi ideig álltam sorba, mivel elbeszélgettem az időt, de sorra jutottam és végre dedikáltattam mind a négy kötetet Gaura ÁgnesselJ Rögtön faggattam, hogy várható-e az 5-rész, de még semmi konkrétumot nem tudott mondani.





Ezután semmilyen konkrét terv nem volt, így sétálgattam a standok között, így láttam Soma Gésa Mamát, Nagy Bandó Andrást.

Kikötettem végült a Könyvmolyképző kiadónál ahol is a Siló 4-5 részével lettem gazdagabb. Többször is elmentem a kiadó standja előtt, de mindig olyan tömeg volt, hogy úgy voltam picit később visszatérek. 

Amikor már 4-szerre tértem vissza, akkor úgy voltam vele, most beállok a sorba aztán go home. Valami csoda folytán hip-hop sorra is került és az elit klub keretében egy Legenda vagyok-kal lettem gazdagabb a kiadó jóvoltából. Éppen Kemese Fanni, Zakály Viktória és Helena Silence dedikált. 



Ezután még ellátogattam a Fumax kiadó standjáthoz is, ahol csak nézelődtem. Több blogger is írta, hogy ők mondták kik, én inkognitóban voltam, nem éreztem elég bátorságot, hogy ott mondjam ki is vagyok, mivel nem biztos hogy ismernek.

Megnéztem a Maxim kiadó standját is ahol szintén szemezgettem a szépségekkel.

Egy idő után már olyan tömeg volt, hogy úgy gondoltam felesleges tovább fájdítani a szívemet, így a nagy könyvez zacskómmal elindultam haza fele.

Nagyon szeretem az ilyen jellegű könyves eseményeket, ahol sok könyvszerető embert vesz részt. Jól éreztem magam mint mindig, várom a jövő évi KönyvhetetJ



2014. június 6., péntek

J. R. Johansson: Álmatlanság

Főnix Könyvműhely 2014

ISBN: 9789637051548

Fordította: dr. Sámi László

Oldalszám: 282




A lány szemei megmentették az életét. 
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.

Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni.

Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…

Nem is tudom mikor (jó pár éve az biztos) egy angolul olvasó magyar bloggernél láttam a könyvről értékelést. Annyira jó vélemény volt róla, hogy tudtam, ha egyszer megjelenik magyarul akkor nekem kell. Így amikor a Főnix Könyvműhely a Könyvfesztiváli megjelenéseit tett közzé nagyon megörültem, hogy most már én is olvashatom ezt a könyvet. Bevallom már nem emlékszem hol láttam az értékelést róla és pontosan mi is volt ami megfogott benne anno, de azonnal a vásárolandó listámra került. A hab a tortán pedig az űber brutál akció volt, ami bebiztosította lakhatását a könyves polcomon.

Röviden a történetről: Oakville-ben egy átlagos gimnáziumban egy nem hétköznapi srác éli a mindennapjait. Parker Chipp Álomlátó, ez annyit jelent, hogy éjjelente míg mások nyugodtan álmodnak ő nem tud aludni. Annak a személynek az álmait látja/éli meg vele együtt, akivel a nap folyamán legutoljára szemkontaktusba került. Parker több mint négy éve szenved a kialvatlanságtól, mivel mások álmait szemléli ő egyáltalán nem tud pihenni. Édesapja egyik napról a másikra elhagyta a családot, így anyukájával él együtt. Édesanyja látja, hogy probléma van Parker-rel de egyszerűen nem tud vele dűlőre jutni. Mint mindig egy lány az aki megborítja a hétköznapi életet. Mia álmaiban olyan nyugodtságra talál Parker, amivel eddig még soha nem találkozott…

A könyv első 20-30 oldalával nem tudtam mit kezdeni, ez most mi lesz? hová fogunk kilyukadni? Amikor Mia feltűnt a színen teljes mértékig megvoltam győződve arról, hogy itt Miával iszonyat szerelem fog lobbani és erről fog szólni a történet… de hát nem ez történt. Egy olyan irányba ment el a történt amit én nem vártam volna.

Hát meglepődtem… nem csak a könyv olvasása során, a végkifejlett miatt, hanem ez az egész könyv egy óriási meglepetés volt nekem. Gondoltam, hogy jó lesz, de nem mertem volna remélni, hogy így le fog nyűgözni ez a történet.

Az írónő olyan izgalmakkal töltötte meg a könyvet, hogy csak faltam a lapokat. Olyan jól felépített az egész történetet, hogy a végén leesett az állam… én ő rá egyáltalán nem gondoltam. Pedig olyan biztos voltam abban, hogy ki a hunyó...

Parkerben olyan háború dúl saját magával szemben, hogy már én is féltem tőle. Tényleg úgy éreztem ő egy skizofrén… A félelem, a rettegés, az átélés nagyon jól volt ábrázolva. Olyan érzelmi vívódások vannak ebben a könyvben amit YA-ban ilyen ábrázolással még sehol sem olvastam. (el voltam ájulva).

Mint mindig egy jó barát az aki segít… Itt viszont nagyon tetszett hogy Finn Parker legjobb barátja semmit sem tudott az ő kis titkos életéről. Együtt átélhettük a ,,beavatást”, jó volt végre erről olvasni, hogy próbálja meg a különleges képességekkel rendelkező szereplő elmondani az igazságot magáról egy hétköznapi srácnak.

A szerelmi szálon minimális a hangsúly, szerintem ennyi a fiú olvasóknak is bele fér, de ez is nagyon tetszett.

A hangsúly Parker küzdelmein van, amit saját magával kell megküzdenie… az a sok kérdés ami felmerül, az a sok bizonytalanság… el sem szeretném képzelni mi lenne ha ez a valóság lenne…

Nem tudom azt mondani, hogy az utolsó 40 oldal volt a legdurvább, de úgy hagytam abba a könyvet, hogy neeeeeeeeee így nem fejezheted be! Elhúzod előttem a mézes madzagot, és most meg milliónyi kérdés merült fel bennem? Miért kaphattam mindre a választ?? Jó, jó hát trilógia… tehát jön még egy második és lezáró kötet is. Az viszont biztos, hogy kellően felépítette a második részhez az induló löketet…

Érdekes ahogy az álmodást az írónő leírja, a lehetőségeket, a kapcsolatteremtést, a gondolatok, az érzelmek erejét, tetszett. Komoly témák is felmerülnek a könyvben gyermek molesztálás, családi erőszak, gyikosságok…

A könyvön 14-es karika van hát nem tudom… közel a harminchoz is eléggé borzasztó volt feldolgozni jó pár dolgot én inkább 16-os korhatárt mondanék. Természetesen fiatalabb olvasók is élvezhetik, de amikor már én féltem Parkertől akkor azért elgondolkodtató…

Ettől függetlenül imádtam minden sorát! Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni!

Összességében nem is mertem volna remélni, hogy ennyire jó lesz ez a könyv. Fiúknak tökéletes végre egy igazi fiús könyv, de szerintem lányok számára is teljesen élvezhető. Úgy gondolom ez a könyv az idősebb korosztálynak is kellemes kikapcsolódást nyújthat, mivel nem egy sablon tini story, sablon szereplőkkel, sablon történettel.  



 5/5