Keresés ebben a blogban

2012. szeptember 28., péntek

Maxim Könyvkiadó Októberi MEGJELENÉSEK

A Maxim Könyvkiadó eddig a tankönyvek piacán volt jelen, de tavaly elindították a Dream válogatásukat. Ezt a válogatást a kiadó a következő képen jellemezte: ,,Kellemes és hasznos elfoglaltságot kínálnak a külföldön már nagy sikert aratott regények. Az olvasás megszerettetésére, a szabadidő izgalmas eltöltésére kínáljuk sorozatunkat."

Az első könyv ami megjelent Cynthia Hand: Angyalsors című regénye volt, ami szerintem itthon is nagyon sikert aratott.

Ezután sokáig csend volt-e téren, jönnek-e új könyvek vagy mi is lesz. Gondolom várták a visszajelzéseket és miegymást. Szerencsére ők is pozitívan ítélhették meg a helyzetet, mert hogy októberben könyv dömpingre számíthatunk tőlük.


Cynthia Hand: Angyalfény

 Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.

A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 416
ISBN: 9789632612034
Bolti ár: 3 499HUF
Megjelenés dátuma:

Ha szeretnétek bele olvasni a könyvbe: www.olvas.hu/pub/filebrowser/file/Angyalfeny_elozetes.pdf





 Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.

Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.
Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.
Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 571
ISBN: 9789632612089 
Bolti ár: 3 999HUF
Megjelenés dátuma: 2012.10.18.




Alice Hoffman: Galambok őrizői

Az időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éleselméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek,  négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.
Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi – a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.

Fordította: Bozai Ágota
Oldalszám: 512
ISBN: 9789632612065
Bolti ár: 3 999HUF
Megjelenés dátuma: 2012.10.29.



 Ruta Sepetsy: Árnyalatnyi remény

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.
1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett. Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él. Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.

Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 344
ISBN: 9789632612041
Bolti ár: 3 499HUF
Megjelenés dátuma: 2012.10.05.

Ha szeretnétek bele olvasni a könyvbe itt tehetitek meg





 

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 444
ISBN:  9789632612102
Bolti ár: 3 799HUF (kemény borítós)
Bolti ár: 2 999HUF (puha borítós)
Megjelenés dátuma: 2012.10.18.

Carolyn Mackler, Jay Asher: Kezünkben a jövőnk

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt...szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!
Fordította: Szűcs-Szabó Katalin
Oldalszám: 356
ISBN: 9789632612058
Bolti ár: 3 499HUF
Megjelenés dátuma: 2012.10.05.

 Ha szeretnél beleolvasni: itt






Amy Kathleen Ryan: Ragyogán



Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. 
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szólólebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 320
ISBN: 9789632612096
Bolti ár: 2 999HUF
Megjelenés dátuma:  2012.10.29.




Jennifer E. Smith

Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é  pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.


Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 256
ISBN: 9789632612072
Bolti ár: 2 999HUF
Megjelenés dátuma: 2012.10.05.






Sorrendben, hogy én miket is várok.

1. Angyalfény: az első rész annyira tetszett, hogy alig várom, hogy a második részt is olvashassam. Jó pár angyalost történeten túl vagyok, de ez merőben más mint a többi. Izgalmas cselekmény, nem egy buta átlagos főhős. (névnap kell:D)

2. Ragyogás: a fülszövege alapján teljesen megfogott a könyv, imádom az nem hétköznapi egyedi történeteket. (névnapra kell:D)

3. Kezünkben a jövő: a fülszövege alapján jó kis történet lehet, Jay Ashertől már olvastam a megjelent könyvét és tetszett, úgy hogy tudom miket várhatok el a könyvtől. Anno nem nyűgözött le teljesen, ezért inkább könyvtári beszerzés lesz ez is, vagy valaki megajándékoz vele:D

4. Vajon létezik szerelem első látásra?
    Gyönyörű sorscsapás
Ez a kettő érdekel még, de sajnos csak könyvtárból fogom beszerezni. Pedig szívesen kitenném őket a     polcomra is:)
    





INFOK: http://www.maximkiado.hu/
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése