ISBN: 9789632454405
Fordította: Acsai Roland
Oldalszám: 270
Trilógia!!! 1 könyv
Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.
Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül szereztem be a Hex Hallt. Ennek a könyvnek a kiadását a kiadó lassan 2-3 éve húzta, így megfelelően fel voltam csigázva már iránta. Fő infóim róla ezen felül: boszorkányos, jó vélemények goodreads-en és az angolul olvasó magyar bloggerek körében. Kell ennél nekem több??? Hát nem, így felkerült a polcomra:)
Történet: Sophia Mercer (hát persze már megint egy Sophie) boszorkány, édesanyja neveli aki ember, édesapja pedig boszorkánymester, akivel még soha nem találkozott. Folyamatosan járják az országot kettesben anyukájával (Grace: bumm bumm bumm szinte minden könyvben megjelenő név... más nevet nem ismernek kint?), mivel Sophie nem tudja kordában tartani a varázserejét ezért mindig gubancba keveredik. A varázsvilág Tanácsa a legutolsó baki után Sophie-t a Hex Hall-ba küldi, ami nem éppen egy elit bentlakásos boszorkány iskola.
Mint mindig főhősünknek fogalma sincs semmiről, annyit tud, hogy boszorkány és a képességeit rejtegetnie kell mindenki elől. Amikor megérkezik az iskolában egy új boszorkány elméletet tudhatunk meg: valamikor régen volt a Nagy Háború ahol olyan angyalok harcoltak aki se Isten sem Lucifer oldalára nem álltak, így belőlük lettek a tündérek, alakváltók és a boszorkányok. Khm böhöm nem ájultam el ettől.
Rögtön szembesülhetünk a történet elején, hogy megint csak varázslények széles skálájával találkozhatunk... lesz itt hegyi oroszlán, szellem, vérfarkas, vámpír is egyaránt...
Be kell vallanom az én Harry Potteres világomat semmi sem írhatja felül, annyira elvakultam védem Rowling kitalált világát, hogy semmi hasonlóra nem vagyok kíváncsi (ezért bukott el nálam a Csontváros is...). Annyi hasonlóságot fedeztem fel, hogy már kezdett unalmassá válni az első 40 oldal. Viszont egy valamije volt a könyvnek ami miatt mégis tovább olvastam, ez pedig a fergeteges humor. Ami ezzel szemben sajnos a történet előrehaladtával elveszett, de sikerült az írónőnek felkelteni az érdeklődésemet, hogy most akkor itt mi is lesz és bevallom tetszett a kanyar a végén. Nem gondolkodtam a történeten túl túl sokat, mivel nem éreztem szükséget, hogy több időt fecséreljek a könyvre, mint hogy egyszer elolvasom, ezért nem mondom, hogy huhh ha kicsit jobban odafigyeltem volna az apró momentumokra előbb is feltűnhetett volna a csattanó. De így picit meglepett és utána gondolkodtam, hogy banyeg tényleg ott voltak az árulkodó jelek, miért nem figyeltem jobban?
A nevek tengerébe elvesztem, még szerencse, hogy jegyzetelek olvasás közben, mert biztos, hogy nem tudtam volna mindenkire emlékezni. Olyan szinten zúdítja ránk az információkat és a szereplőket, hogy már sok volt. Sorolta a neveket, ki-mi, de konkrét cselekmény nem kapcsolódott hozzá. A könyv végére meg annyi szereplő volt, hogy kb a felét nem tudnám ha nem írogattam volna ki. Bemutatásra kerültek a tündérek is, de semmi lényeget nem látok egyenlőre, hogy azok a meg-meg említései miért is voltak annyira fontosak... sok kis apró ilyen mozzanat volna, de lehet hogy a későbbiekben előtérbe kerülnek. Amikor a világ magyarázásra kerül zavart, hogy mindig bele vág valamibe, mond róla 1-2 mondatot, majd egy teljesen más dolgokba kezd bele, arról is megtudhatunk pár mondatott és megint egy új dolog következett... így kaptam pici információkat, de nem lett kerek az egész és nagyon sok kérdésem megválaszolatlan maradt.
Ms. Keleti boszorkányt muszáj megemlítenem, nem tesz a történethez kb semmit, de akkor is vicces volt, hogy ezt a nevet választotta az írónő.
Hamar szerephez jutnak az ellenségek is, tetszett, hogy nem egy nagy ellenség van, akitől menekülnek, hanem több. Mindegyikről volt pár mondat, magyarázat féle, hogy miért is üldözik a boszorkányokat és a többi varázslényt.
Sophie főhősünkkel kivételesen nem volt bajom, nagyon jókat szórakoztam a beszólásain és a gondolatain, csak az a fránya szexi srác és a gyors szerelembe esés ne lett volna. Bár tény, hogy annyira nem volt csöpögős mint az ilyen könyvekbe lenni szokott. Tetszett ahogy felfedezi a világot, épeszű gondolatai voltak, nem hisztizett, gondolkodott! ez nagyon fontos, mert sokszor a főszereplők nem szoktak...
Jenna Sophie szobatársnője aranyos kis vámpír, tetszett a rózsaszín mániája, ezzel hamar a szívembe lopta magát. Sajnáltam őt többször is, szegkénykém... de azért, hogy ő a lányokat szereti picit meglepődtem. Nem vártam ilyen irányú vonalat, nem zavart, csak egyenlőre furcsa, hogy egy ilyen YA könyvben ilyet olvashatok.
Anna, Chaston, Elodie triumvirátusát nem hagyhatom szó nélkül, nem hiányozhatott az iskolai ,,ellenség": a szexi fiúnak a barátnője és a sleppje. Nagyon titkolóztak a lányok, de tetszettek ezen részek is. Jó volt, hogy Elodie és Sophie ,,harcoltak" egymással.
A könyv mélyrepülése számomra a Harry Potteres poén volt... nagyon megharagudtam, hagyjuk békén Rowling világát, még akkor is ha hasonlót teremtünk.
Igen vegyes érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban. Volt amikor nagyon szerettem, voltam amikor untam, volt amikor haragudtam, de mégis majdnem egyhuzamban elolvastam. A vége sokat mentett a történetet és tetszett! Akkor sem vagyok annyira elájulva mint mások, számomra egy átlagosnál minimálisan jobb volt, de semmi extra. Így gondolkodóba estem a folytatással kapcsolatban. Az írónőnek a végére sikerült annyira felcsigáznia, hogy érdekel a folytatás azonban nem éreztem azt, hogy most azonnal ide nekem a következő részt. Így biztosan folytatni fogom, de egyenlőre nem sikongatok a következő részért.
5/3,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése