Össze gyűjtöttem egy kisebb listát, hogy idén még milyen könyvek megjelenések várhatóak (ezek az én ízlésemet takarják első sorban).
Larissa Ione:Daemonica 2. Elszabadult vágyak
Egyik kedvenc sorozatom, úgy hogy nagyon nagyon várom már a megjelenést. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok annyira jól angolul, hogy el tudjam olvasni. Főleg, hogy mindekitől azt hallom ennek igen nehéz a nyelvezete.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.
Az első rész tetszett, így nagyon várom a következőt!
Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
ISBN: 9789632612096
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 320
Mind a fülszöveg, mind azon bloggerek értékelés akik angolul olvasták felkeltett az érdeklődésemet. Így nagyon várom a megjelenést!
ISBN: 9786155235085
Oldal: 300
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő…
Könyvmolyképző kiadó (facebookról van az info)
- Balthazar (Evernight 5.) - október Az első részt még nem sikerült elolvasnom, de várólista csökkentés címszavaként idén tervben van, hogy még elolvasom. Úgy hogy majd az első függvényétől függ, illetve hogy meddig jutok a sorival, hogy mennyire várom.
- Vámpírnaplók 8. – október Először a sorozatot láttam, és természetesen én naív úgy gondoltam a könyv is olyan jó. De sajnos nagy csalódás volt. Mind a 7 része megvan, de csak 5 sikerült elolvasnom. A 6 résznek is neki kezdtem már, de az első fejezet úgy felidegesített, hogy becsuktam és azóta is vár, hogy folytassam. Tehát várom is meg nem is:S
- Stefan naplója 3. - október Mindenki azt mondja, hogy ez sokkal jobb mint a másik sori, megvettem az első részt még megjelenéskor, de bevallom nem mertem még elolvasni. Így majd ha azon túl leszek akkor az dönti el, hogy mennyire érdekelnek a további részek.
- Clockwork Prince (Pokoli szerkezetek 2.) - november Még nem volt szerencsém a sorozathoz, de tervben van.
- Rouge (Stray 2. rész) – november Szintúgy nem olvastam még, de szeretném, nagyon sok pozitív kritikát olvastam róla.
- Smaragdzöld (Rubinvörös 3.) - november Idén olvastam az eddig megjelent két részt, és bevallom tetszett. Teljesen új story végre, nem a sablonos szokásos dolgok vannak benne. Persze ebben is találhatunk sablont, de a történet egyedi, így megbocsátom az írónőnek. Úgy hogy igen nagyon várom az utolsó megjelenését, hogy akkor mi is ez a nagy titok, meg mi hogy lesz.
- The Iron Daughter (The Iron King 2. – Vaskirály) – november Utazókönyvként az első rész nálam van, úgy hogy nem sokára elolvasom, de remélem tetszeni fog és nagyon fogom várni ezt is.
- Silence (Csitt, csitt 3.) – november Semleges volt az első rész, a második résszel le vagyok maradva, de szerintem megvárom míg megjelenik a harmadik, mert sokkal jobban szeretek úgy sorozatot olvasni, hogy rögtön tudom utána folytatni.
- Passion (Fallen 3.) – november Az első rész egy nagy csalódás volt, de goodreads-en láttam, hogy sokaknak nem tetszett az első rész, viszont a második már igen, így könyvhéten megvásároltam, de a negatív tapasztalat miatt még nem kezdtem neki. Ezt is lehet megvárom, hogy megjelenjen és majd egyben elolvasnom, hátha így jobb lesz az élmény:)
- Rules of Attraction – A vonzás szabályai (Tökéletes kémia 2.) – november IGEN AKAROM MOST
- The Savage Grace (The Dark Divine - Fekete bárány 3.) - december Mint egy igazi mazoista könyvmoly, sorozat függő és szadista vagyok. Elolvastam az első részt ami kín szenvedés volt. Annyira borzasztó ez a könyv, hogy nem értem hogy ért meg 3om részt (lehet van több is), így a másodikat kivettem könyvtárból, hogy elolvassam de még nem sikerült. Ezt biztos, hogy elfogom olvasni, mert ennyire negatív élményem rég volt úgy hogy hajrá.
- Night world 3. – ősz teljsességel semleges
- Lament – ősz
- The Reckoning (Summoning 3.) - ősz Az első rész tetszett, a másodikon úgy kiakadtam, hogy ezt más semmi pénzért nem venném meg, max könyvtárból, ha nem lesz mit olvasni. De szerencsére olyan nincs:)
- Sweet Little Lies (L.A. Candy 2.) - ősz
- The Sugar Queen (Sarah Addison Allen) - ősz
- Hex Hall - ősz goodreads-en majdnem 28 000 olvasták (2 éve jelent meg kint) és 5ből 4 pont feletti értékelése van, illetve boszorkányos story így igencsak felkeltette az érdeklődésemet, úgy hogy várom nagyon.
- Changeless (Soulless 2.) - tárgyalunk róla Jelenleg az első részt olvasnom és nem jött be eddig. Több mint a felén vagyok túl, így szerintem a második sem fog érdekelni.
- Fins Are Forever (Forgive my fins 2.) – jövőre Még nem olvastam, de megvettem a könyvhéten, remélem várni fogom.
- A vér szava 2. - jövőre
- Everlasting (Evermore 6.) - jövőre Várom, nagyon várom. Nem nem. Nem vagyok fanatikus rajongó, tudom hogy ez egy átlagos (számomra, mások számára szörnyű) könyv. De engem nagyon is érdekel, hogy hová tudja még húzni az írónő ezt a sorozatot és lehet-e butább és naívabb főhősnönk mint eddig volt.
- Destined (Wings 4. rész) - jövőre Még csak az első részt olvastam, de az tetszett, nem egy 5/5 ös, de bejött, de még a 2-3 részt nem volt szerencsém olvasni.
- Bitterblue (Graceling 3. könyv) - jövőre Biztosan nem várom. Első rész tetszett, de a második számomra egy olyan szenvedés volt, untam az egészet, semmi másról nem szólt mint az utazásról, hogy milyen szép Zsarát és hogy megvan neki.... uncsi.
- Beautiful Chaos (Beautiful Darkness 3. rész) - jövőre Megkaptam az első rész párom szüleitől, majd a másodikat is. De még nem olvastam. Tervben van.
- City of Lost Souls (Csontváros 5.) – jövőre Még nem olvastam a sorozatot, de mindenki mondja, hogy kezdjek neki mert nagyon jó, így az első 3 részt meg is vettem a könyvmolyképzős akcióban. Majd kiderült, hogy bejön-e.
- Outlander 3. - jövőre
- Black Prism (Brent Weeks) - jövőre
- Firelight - Lángvilág - jövőre Lassan egy éve várom, hogy megjelenjen, úgy hogy remélem jövőre tényleg megjelenik!
- Vámpírcsókok 2. – bizonytalan Szerintem ez egy jó könyv, nincs nagy cselekménye, viszont vannak benne értékek amire felhívja az emberek figyelmét. Tény gyorsan olvasható, és egy egyszerű tini story, de kiemelkedik a többiből, mert próbál nevelni az elfogadásról. Remélem meg fog jeleni a folytatás.

Egmont dark
Elvileg Nalini Singh Angyali vadász és a Mentál sorozatából még meg fog jelenni 1-1rész idén. Nagyon remélem, hogy a psy sorozatból sokkal több!
Larissa Ione:Daemonica 1. Csábítás
Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány
feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot,
lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben
nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat
alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb
barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek
fekete falait mágikus írásjelek borítják.
Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány.
Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak - még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond…
Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?

Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki
mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a
hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami
elhamvad, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa
változásokat is érzett saját magán…
Nagyon tetszett, hogy a könyvre úgy hívták fel a figyelmünket, vagy is az enyémet, hogy szavazzunk a borítóra. Így kutakodtam a neten és sok infot találtam róla, ami által nagyon kecsegtetővé vált a sorozat. Így remélem, minél hamarabb megjelenik és olvashatom:)
Ulpius-ház
J.R. Ward: Újjászületett szerető (FFT 11)
ISBN: 9789632546131
Fordította: Lukács Lászlóné
Egyik kedvenc sorozatom, úgy hogy nagyon nagyon várom már a megjelenést. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok annyira jól angolul, hogy el tudjam olvasni. Főleg, hogy mindekitől azt hallom ennek igen nehéz a nyelvezete.
Maxim
Cynthia Hand: Angyalfény
ISBN: 9789632612034
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldal: 416
Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is
szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon
hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot
közel sem
olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker
iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között
őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a
Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell
néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül
meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban
biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében
fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a
mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az
ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.
Az első rész tetszett, így nagyon várom a következőt!
Amy Kathleen Ryan: Ragyogás
ISBN: 9789632612096
Fordította: Sóvágó Katalin
Oldalszám: 320
Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid
és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk
mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek
az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet
középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A
barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk
váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol
eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az
események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan
helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is
megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az
ellenségek nem mindig kívülről érkeznek. A Ragyogás egy trilógia első
része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő
történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az
olvasóban.
Mind a fülszöveg, mind azon bloggerek értékelés akik angolul olvasták felkeltett az érdeklődésemet. Így nagyon várom a megjelenést!
JAFFA
Rachel Vincent: Lélektolvajok (Első sikoly)ISBN: 9786155235085
Oldal: 300
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő…
„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem,
hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának.
Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem
belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé
nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott
mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet
áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a
látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a
tekintetemet, hol a másikba.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát – mert ez természetesen vitatható tett lett volna –, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”

A fülszöveg igencsak felkeltette az érdeklődésemet, illetve goodreadsen is nagyon jókat írnak róla. Úgy hogy alíg várom már, hogy olvassam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése