Keresés ebben a blogban

2015. április 21., kedd

Kody Keplinger: The DUFF – A pótkerék

Könyvmolyképző kiadó (2014)

ISBN: 9789633992470

Fordította: Szabó Krisztina

Oldalszám: 300



A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. 
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. 
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. 

Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. 

És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

Hogyan is került az utamba a könyv? Mostanában nem igazán van időm olvasni, így a könyvújdonságok terén is le vagyok maradva, de szépen lassan folyamatosan próbálom behózni a hiányosságomat. Januárban a moly-on egyre több embernél jelent meg ez a könyv, hogy olvassa. Aztán szinte minden nap belefutottam egy ájuldozós értékelésbe. Elolvastam a fülszöveget de nem igen hozott lázba. Majd az egyik moly pajtim olyan áradozásba kezdett a könyv iránt, hogy úgy voltam vele, te jó ég ezt nekem is most azonnal olvasnom kell.

Bianca egy átlagos 17 éves lány, akinek a szülei éppen külön élnek. Két legjobb barátnőjével Casey-vel és Jessica-val élik a megszokott tinik hétköznapjait a középiskolában. Nincs misztikum, se fantasy elem, ez azért furcsa volt a sok ilyen témájú könyv után J Biance is minden lány egy fiú után áradozik, aki észre sem veszi őt. Míg nem egy nap Wesley az iskola legmenőbb, mindenben a leg-ek fiújával csókolózik, majd összegabalyodnak… egyre többször… ez a csak szex és más semmi…

Tehát semmi eget mondó nagy történet nincs itt, hanem a szokásos. Tény a könyv olvastatja magát, erre egy szavam sem lehet. De akkor mégis mi ennek a könyvnek a sikere? Én miért nem ájultam el tőle?

Véleményem szerint az egyik ok, hogy sokkal többen tudnak azonosulni Biancával mint más főszereplőkkel. Miért? Mert ő Duff, vagyis a baráti társaság leggyengébb láncszeme kinézet szempontjából, akivel a fiúk csak azért beszélgetnek, hogy a barátnőihez közelebb kerüljenek. Biancának nincs darázs dereka, nagy melle, tökéletes haja, olyan mint mi egy hétköznapi lány semmi extrákkal. Végre egy olyan karakter kerül elénk, akivel tényleg mindenki együtt tud érezni, akár családi, akár pasi, akár sima sulis problémái vannak. Ezáltal Bianca sokkal szerethetőbb mint más főhősnők. Tény nagyon szarkasztikus és egyben vicces beszólásai vannak, amin én is jól szórakoztam. De akkor is egy átlagos lány, aki hallgatja a barátnői pasis storyjait, vágyakozik egy srác után.

A pasi vonal a szokásos, semmi meglepetés nem volt az egészben, már az első oldal után lehetett tudni mi lesz az utolsó.

Próbált az író több mondanivalót adni a dolognak, és picikét talán sikerült is neki komolyabb témákkal, de ezek egyáltalán nem voltak kidolgozottak. A problémák jöttek és hip-hop megoldásra kerültek. Vagy nm kellett volna szerintem ilyen témához nyúlnia vagy inkább olyan problémaforrásokat kellett volna találnia, ami ennyire nem hathat ki az emberek életére…

A többi karaktert sem mondanám túlon túl kidolgozottnak. Bianca barátnői a topmodell lányok, akik bármelyik pasit megkaphatják, de hármuk között igazi barátság van kb ennyi a tudnivaló róluk.
Wesley-t pedig nem is tudom komolyan, én lecsaptam volna mint a taxi órát. Számomra egyáltalán nem volt szerethető karakter. A családi hátterével és a húgához kapcsolódó viszonyával próbálta az író őt számomra szerethető és sérült karakterré tenni, de nem ment. A végén pedig az a 180 fokos fordulat annyira erőltetett volt, hogy csak lestem mint a moziban. Rendben értem én, hogy rájött, hogy megtalálta a nagy ő-t, de akkor is ez már a csöpögés főmezeje volt, nem pedig egy vagány srác szerelmi vallomása. Persze el lehet ájulni ilyen dolgoktól, és tök jó ha egy pasi ilyen, de amikor ez a pasi nem ilyennek volt beállítva egész végig majd a végére egy nyálgép lesz… na ne.

Nem faltam be a könyvet, majdnem két hónapig tartott. Nem izgatott annyira, mert tudtam mi lesz a vége. Az a baj, hogy annyira sem sikerült felcsigáznia, hogy az egymásra találásuk lekössön, de az sem ment.

Amit még a könyv mellett pozitívumként tudok felhozni, hogy gyorsan és könnyen emészthető a történet. Ami tökéletes arra, ha nem akarsz gondolkodni és csak ki akarsz kapcsolni. Nem vágy nagy történetre, nagy fordulatokra, izgalmas cselekményre, hanem csak sodródsz az árral. Van hogy az embernek ilyen könyvre van szüksége, velem is volt már. Sőt lehet, hogy egyszer ha olyan hangulatomba leszek előveszem és újra elolvasom akkor pedig oda leszek érte. De most nem, nagyon nem ájultam el tőle.

Egyszer elment. Ezek után nem tudom, hogy megszeretném-e nézni a filmet, mivel, hogy persze ebből is már elkészült… ma már nincs olyan könyv amiből ne lenne film. Pár éve még csodaszámba ment a megfilmesítése, ma már hétköznapi, ugyan úgy mint számomra a Duff. Egyszerű, átlagos, viszont olvasmányos könyv. Nálam nem tudott semmivel sem kitűnni a tömegből.



3/3

2015. április 14., kedd

Maxim Kiadó XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiváli megjelenések 2015

Mindjárt itt a Könyvfesztivál a nyakunkon és a kiadók is végre elkezdtek csepegtetni az információkat a várható megjelenésekkel kapcsolatban:)


Kezdjük is a Maxim Kiadó Könyvfesztiváli megjelenéseivel, akiket a Könyvfesztiválon (Millenáris, 1024 Budapest, Kis-Rókus utca 16-20.), a B épület B48-as pavilon és K15-ös külső pavilon találhattok majd meg.

Mint minden évben idén is dübörög az előrendelési akció ami 30%-os kedvezményre jogosít, és a posta költséget is meg lehet úszni a helyszíni átvétel lehetőségével. Bővebb információk: itt

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált – Egy fiú Schindler listáján

Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot.  Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszowi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét.  Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler listájaként híressé.
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja az ártatlanságát annak a fiúnak, akinek elképzelhetetlen borzalmakon kellett keresztülmennie. A méltóság és a remény könyve ez.

Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen


Ivan jó természetű gorilla. A Nagy Bevásárlóközpont és a Video Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában alig-alig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását.
Azután találkozik Rubyval, az elefánt bébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.
Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.

Abbi Glines: A végzetem


Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek a falon át közlekednek és mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés


A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.

Wendy Higgins: Angyali győzelem


Eljött az idő a leszámolásra. A jóslat hamarosan beteljesedik, és bár egyre több szövetségese akad Annáéknak, de a fenyegetés is nő. A hercegek minden eszközt bevetnek, hogy megállítsák a lázadó óriásokat. És ahogy minden háború, ez is áldozatokkal jár.  
A helyzet egyre kiélezettebb, a nyugtalanság és a félelem lassan mindenkit felőröl. Miközben Anna menteni próbálja szeretteit, maga válik a fő célponttá. Minden percről percre változik körülötte, és senkiben sem bízhat. Mikor a Bujaság hercege ellene küldi szerelmét, Kaidan Rowe-t, el kell döntenie, mennyit kockáztat.
A sorozat legérzékibb és legpörgősebb kötete újra összegyűjti az óriásokat, hogy kivívják szabadságukat.


Morgan Rice: A sárkányok dühe


 Tovább folytatódik Thor harcossá válásának nagyszabású történetét, ahogy a légió átkel a Tűz Tengerén a sárkányok Ködszigetére. Ám ahogy elképzelhetetlen szörnyekkel találják szemben magukat, a százpróba kiképzés hamar élet-halál harccá válik, és nem mindenki éli túl.
Eközben a Gyűrű egyre nagyobb veszélybe kerül. Kendricket bebörtönzik, így Gwendolynra hárul a feladat, hogy megmentse őt és apja gyilkosának nyomára bukkanjon. De eközben az ő élete is veszélybe kerül. Ám a legnagyobb fenyegetés a McCloudok támadása. De a hatalomtól megrészegült, gőgös és kegyetlen Gareth meg tudja-e akadályozni Királyudvarhely leigázását?
Történet a becsületről és bátorságról, sorsról és végzetről, és persze varázslatról.


Jamie McGuire: Az éden


Látta az elmondhatatlant. Ismeri a megismerhetetlent. És most harcba száll a legyőzhetetlen ellen. Nina Grey ahhoz megy feleségül, akihez nem lett volna szabad, azt a gyermeket hordja a szíve alatt, akinek sosem szabadna megszületnie, és olyan háborút visel, amiben nem győzhet. Jared Ryel pedig, akinek újdonsült feleségét és meg nem született gyermekét kell megvédenie a Pokol dühétől, nem hibázhat. Miközben sürgeti az idő, hogy visszavigye Jeruzsálembe a varázskönyvet, újból felkeresi a Szent Anna templomot, és ráébred, hogy a válaszok mindvégig a szeme előtt voltak. Ninának és Jarednek egymásba kapaszkodva kell addig életben maradniuk, amíg a gyermekük megmenti őket és a világot.



Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet


„Belülről égtem. Gondolkodtam, mit tehetnék, hogy ezt a kínt tudatom mélyének sötétjébe toljam, és visszajuthassak közönyös, tompa állapotomba. Egyedül nem fog menni. Segítség kell. Muszáj megoldást találni.”
Emma elhagyja Weslynt és mindenkit, akit ott ismert; a Stanford egyetem hallgatója lesz, ahogy mindig is remélte. Korábbi énjének csak árnyéka, teljesen megváltozott. Össze van törve, és csak úgy lehet újra teljes egész, ha felismeri értékeit és megbocsát magának. Emma megtanulja, hogy az őszinteség nagyon tud fájni, jobban, mint az árulás, és az igazság ára az, hogy elveszti egyetlen igaz szerelmét.





Tom Watson: Pálcikakutya és a pizza


Repülő csészealj?
Frizbi?
Vagy a legfinomabb csemege, amit valaha is megkóstoltak?
Pálcikakutya és bolondos barátai fölfedezett egy új csemegét, amely még ízletesebb, mint a hamburger vagy a hot dog. Ez pedig a pizza!









Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma


A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett.  Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Glendon Swarthout: Őrület és szerelem


Ez a könyv az amerikai Vadnyugat első telepeseinek döbbenetes története az 1850-es években. Azokat ünnepli, akikről eddig sosem hallottunk: a bátor nőkről, akiknek elméjét és lelkét meggyötörték a keserű megpróbáltatások. Keresni kell egy „hazatérítőt”, aki visszakíséri néhányukat keletre, egy szanatóriumba. Amikor a vidék egyetlen férfija sem vállalja, a feladat Mary Bee Cuddyra száll, a rettenthetetlen és leleményes vénkisasszonyra és volt tanítónőre. Mary Bee legyen bármilyen bátor is, tudja, hogy egyedül nem járhat sikerrel. Egyetlen útitársat talál csupán, az alantas George Briggset, a földfoglalót. Így kezdődik hát útjuk kelet felé gyarmatosítás, megpróbáltatások, indián támadások, jégviharok és magány közepette. A feszes, pergő kalandok sorából időtlen klasszikus született. 



2015. március 29., vasárnap

J. R. Ward: A király (FFT 12.)

Ulpius-ház 2014

ISBN: 9789633833155

Fordította: Lukács Lászlóné

Oldalszám: 684


A sorozat kötetei:

1. J. R. Ward: Éjsötét szerető
2. J. R. Ward: Síron túli szerető
3. J. R. Ward: Megsebzett szerető
4. J. R. Ward: Életre keltett szerető
5. J. R. Ward: Feloldozott szerető
6. J. R. Ward: Megváltott szerető
7. J. R. Ward: Megbosszult szerető
8. J. R. Ward: Halhatatlan szerető
9. J. R. Ward: Felszabadított szerető
10. J. R. Ward: Újjászületett szerető (blogon vélemény róla: itt)
11. J. R. Ward: Végre szeretők (blogon vélemény róla: itt)
12. J. R. Ward: A király

Éljen a király…

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép… imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.

Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója… és a távolság, amely elválasztja őket.

A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e… vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?

„A Fekete Tőr Testvériség-sorozat rendkívül hamar függőséget okoz: buja romantika, forró szex, szívdöglesztő vámpírok, valamint soha véget nem érő dráma” – LoveVampires.com

„Alig várom a következőt!” – Angela Knight, a The New York Times bestseller írója



Ward-dal a kapcsolatom 2007-ben kezdődött, amikor is az első 4 kötetet vásároltam meg egy akció keretében. Ezután úgy éreztem jól megleszünk mi együtt, de hogy ilyen sokáig nem gondoltam volna :D

Minden évben egy újabb résszel örvendeztet meg minket az írónő. Relatíve pariban vagyunk a kint megjelent részekkel, csak nekünk mindig jó 1 évet kell pluszban várni mire olvashatjuk. Főleg, hogy mindjárt kint jön az új rész, nálunk meg most eléggé veszélybe került a sorozat folytatása a kiadó bedőlése miatt. De azaz igazság, hogy nagyon remélem, hogy más kiadó nem fogja veszni hagyni ezt a sorozatot, mert akkor nagy hiszti várható a részemről és még több rajongótól is!

Az írónő visszatért a kezdetekhez, újra Wrath és Beth kapcsolata került előtérbe, melynek személy szerint én nagyon örültem, mivel az utóbbi pár kötetben mindig csak jöttek az új szereplők, az ő történetük, attól függetlenül, hogy kapcsolódott a FFT családjába a történet, de mégis. Engem az sem zavar, ha arról olvasok, hogy a harcosok a feleikkel filmet néznek és vásárolnak, csak hagy olvashassak róluk:D

Így mint mindig, nagy izgalommal vártam a megjelenést, bár az 5000 Ft-ot őszintén sokallom érte. Tudom tudom, drága a fordítás, a jogok, meg miegymás, de azért sajnos a mai világban az olvasás luxus… az ember kétszer is meggondolja, melyik az a könyv amiért pénzt ad… de hát egy elvetemült rajongónak meg kell találnia a megoldást, hogy valahogy mégis megszerezze a könyvet. Így szorgosan kerestem az alternatívákat és az Ulpiusos pontgyűjtő keretében sikeresen beszereztem a könyvet. Nagyon büszke voltam magamra, hogy kivártam, és megérte :D

Hát térjünk rá a könyvre, olvastam, olvastam, de valahogy nem csúszott… egyszerűen nem tudott lekötni… mérges voltam, hogy mi ez a sok szenvedés, mi ez a sok baj, miért nem érzem úgy otthon vagyok a történetben. Olyan idegen volt az egész… így jó pár hónapra félre is tettem az egészet, mert nagyon csalódott voltam. Vegyes fogadtatásokat olvastam a könyvről, az egyik tábor szerint rég abba kellett volna már hagyni, a másik tábor pedig oda vissza volt. Féltem, hogy most az abba kellett volna hagynia tábort fogom erősíteni…

Míg nem egyik nap rám tört az olvasási vágy, és úgy voltam vele, ha rossz is, akkor is végig olvasom, mert érdekel, hogy mit talált ki ez a nő.

Szerencséjére 3 nap alatt kiolvastam a könyv maradék 500 oldalát :D

Mint mindig megszokhattuk már, hogy több szálon fut a történet.

Wrath (Wrath apja) és Anha (Wrath anyukája) történetét ismerhetjük meg, ahogyan egymásra találnak, a gyermekvállalás problémáit, az udvar kemény világát, valamint, hogy lesz Wrath-ból egy olyan király, akit szinte minden alattvalója szeret. Az elején nem igazán értettem, most ez hogyan is kapcsolódik a történethez, majd, mint mindig lenni szokott Ward néni nagyon jól kitalált mindet és olyan szinten kapcsolódott a történethez, hogy nem is gondoltam volna. Jó volt olvasni ezeket a sorokat, jó volt Wrath szüleit megismerni, az ő történetüket átélni. Számomra ezekben a történetekben a legszebb mindig az, ahogy két ember nem magáért tesz dolgokat, hanem a másikért. Egy kapcsolatban nem én van, hanem mi és ezeket Ward annyira szépen kifejti.

Assail és Sola: az kapcsolatuk jó pár könyvön átívelő az biztos. Az előző részben kezdődött, most eljutott valahová, de ennek még lesz folytatása… Sola nagymamája akit innen szeretnék kiemelni mert haláli ez a nő, az egyik kedvenc karakterem lesz lassan. Olyan dumája van, hogy besírok J ahogy rendre utasítja a nagy kemény legényeket, azok pedig fülüket-farkukat behúzva teszik amit a néni mond. Sola Sola nincs bajom veled, izgalmas a történeted de már annyi plusz szál van, hogy nem igazán miattad olvastam a könyvet. Jónak jók voltak ezek a részek is és talán Assail akit inkább megkedveltem kettőjük közül, mégis itt még jó pár oldal várat magára, hogy A-ból B-be végre eljussunk. Sok a titok Assail körül, sőt szerintem Sola is tartogat még meglepetéseket, viszont Assail titkai engem jobban érdekelnek.

Trez, Selena, iAm: hmmm ez egy másik bonyolult kör:D persze a szálak egyértelműek itt is, de Wardnál soha semmi nem megy könnyen. Vagyis itt egy kicsit most gyorsan és egyszerűen lett megoldva az időhúzás szerintem vagy ez lenne a végső megoldás? Kicsit ennél többet vártam, mert tényleg hip hop zsipppp-zsubbbsszzz ,,megoldódott” a dolog Trezzel kapcsolatban…

iAm volt eddig akiről kevesebbet tudhattunk, de tetszett hogy Beth által őt is jobban megismerhettük és egye fene jöjjön főzhet rám is:D Olyan ínycsiklandozóan ájuldoznak az ételeiről a könyvben, hogy én is mindig megéhezem… szörnyű :D

Trez maradjunk abban, hogy semleges… egyrészről sajnálom ami vele történt, amiben belekényszerítették, értem én az ellenállását, lázadását. Másrészről nem indított meg annyira a téma vele kapcsolatban, nem is volt vicces a manus, olyan semmi. Selenával kapcsolatban pedig valahogy idegen a téma… nem tudom… lehet már nem akarok befogadni több új párt… de mégis olvastam és faltam a lapokat… mégis izgultam, hogy akkor most mi lesz. Nem tudom, tetszett is meg nem…

Végül a fő vonal Wrath és Beht: a király és a királyné sok mindenben egyet ért, de a gyermekvállalásban nem. Így fő témaként ezt rágja körül Ward, amit néha soknak éreztem, túl sok volt a szenvedés. Érthető volt mind a két oldal érve, de ez volt az amiért pihentettem egy picit a könyvet. Kettőjükkel már átéltük a nagy traumát, a szétválást, majd az egymásra találását. Oké persze, hogy vannak problémák, de nem értettem ennek miért kellet ekkora feneket keríteni. Az udvar problémáit is megértettem, sajnáltam Wrath, hogy aztán most tényleg rájár a rúd.

Mindig tudtam hogy Wrath kemény fejű, de ennyire… Beth pedig cuki volt ahogy próbált segíteni…

Viszont élveztem, hogy végre szinte az összes testvér megjelent a könyvben, hogy nem csak fel-fel tűntek pillanatokra, hanem végre volt apró tartalom is. Tetszett, hogy a csapat többször is ,,újra összeállt”.

Örültem, hogy az Alantasok társasága háttérbe volt szorulva, nem igazán vágyom azokra a fejezetekre, egyáltalán nem is hiányoztak. Tény nem is volt szinte harc velük, de gondolom én ez a jövőben változni fog, most éppen nagy mozgolódás lehet náluk, hogy újult erővel visszatérjenek és megpróbálják a vámpírokat lesöpörni a színen, ami viszont soha nem fog beteljesülni :D

Xcore bandája is a háttérbe volt szorulva, pár oldal erejéig jelentek csak meg, aminek szintén örültem, mert gyűlölöm azt a társaságot. Komolyan Ward olyan érzelmeket tud belőlem kiváltani, hogy ha meglátnám a Banditák Banditáját tuti nekik esnék, hogy hagyják már békén a testvériséget és a királyt:D Viszont a Laylás vonal…. hát nahh… nem igazán tudom… ódzkodom tőle… itt lesz folytatás tuti száz… sőt bevallom mivel nagyon előreszaladt a történt a vége felé Layla kisbabájáról pedig egy szó sem esett, pedig időben neki már szülnie kellett volna… gondolom majd a következő részben tér ki rá az írónő… melyre kíváncsi vagyok, csak elfogadni nem igazán akarom… nem szeretem, ha nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy én elterveztem :D de hát nem én írom a könyvet szerencsére :D valahogy csak megoldja Ward, hogy nekem is tetsszen nem? J

Saxton ő valahogy mindig ott van, aztán mégsem. Néha jobban előtérbe kerül, majd mint ha nem is létezne. Az ő történet is jobban megismerhetjük, ami szintén szomorú. Reményem szerint Ward neki is tartogat egy felet és nagyobb szerepet a közeljövőben mert kezd a szívemhez nőni ő is.

Azt kell mondanom egy nehéz kezdés után, mégis csak szépen egybeért a történet és teljes elégedettséggel csuktam be a könyvet. Sőt a végén már megint azt játszottam, hogy neee még max egy fejezetet olvasok ma, hagyok holnapra is, nem akarom, hogy vége legyen L másnap csak egy fejezet, pár óra múlva majd még egy, de akkor már sajnos lenyomtam az egészet. Nem szeretem amikor a végéhez érek, mert tudom, hogy nagyon sokat kell várnom mire újra olvashatok a testvériségről. Sőt most azt sem tudom, hogy olvashatom-e valaha magyarul még a sorozatot a kiadó bukása után…

Hát az egyik legfontosabbat majdnem kihagytam, az erotikát. Véleményem szerint eddig itt volt a legkevesebb erotikus rész, ami nem baj, de ha emlékeim nem csalnak ennél egy picivel több szokott lenni. De én ezért nem haragszom, mert itt az érzelmeken van a fő hangsúly, nem pedig hogy pornót olvassunk, ahhoz mára eléggé tág ,,irodalmi” könyvvel rendelkezik a piac. Ez pedig nem az!


Picit nehézkesen indult a történet, de végül mégis otthon éreztem magamat a testvérek között. Újra nyugalom töltött el, hogy velük élhetem át ezeket a pillanatokat. Ward még mindig tud írni, és még mindig le tud kötni és még mindig imádom a Testvéreket. Egyetlen egy dolgot tudok kifogásolni, ezt a rengetek új szálat. Másrészről annyira jól beleszövi a történetbe, hogy ha nem lenne hiányozna. Minden új karakter kapcsolódik az egészhez, hozzá tesz valamit amitől lesz kerek az egész. Így csak annyit tudok mondani, ha szeretted az eddigi köteteket most sem fogsz csalódni. Én azt kaptam amit vártam, drámát, kevés harcot, szeretett, megbecsülést, elismerést, barátságot, elhivatottságot, családot és nem utolsó sorban összetartást. 

5/4,5

2015. március 22., vasárnap

Moziban jártam: A lázadó

Még régen nagy szó volt, ha egy könyvet megfilmesítettek, ma már az a ritka ha nem. Így sajnos nem kijelenthető, hogy idén ez volt az a könyvadaptáció amit mindenki várt, mivel hogy lement már a Szürke is és még az Éhezők viadala befejező rész is jön. Ettől függetlenül szerintem a top 5 idén várt filmadaptációban megtalálható:)

Nem is volt kérdéses szerintem az első rész sikerén felbuzdulva a második rész leforgatása, amire mint már megszokhattuk egy évet kellet várnunk. 

Jó pár hete már a film körül fogott a világ könyves oldalakon... :)

2013-ban olvastam még a könyvet, amit 3 nap alatt fel is faltam, így engem az a sok változtatás ami a filmben volt annyira nem ütött szíven, mint másokat akik frissen olvasták.

Ahogy elkezdődött a film, picit hiányérzetem volt, hogy akkor már is a Barátságosoknál vagyunk, valami mint ha még lett volna előtte... ettől függetlenül szerintem jól  ábrázolták a barátságosok világát.

Rögtön bele is kell vágnom a változtatásokba, ami rögtön szembe tűnt, Tris és a fegyverek viszonya... nahh hát a könyvben ezen van a fő hangsúly, hogy utálja őket és nem is használja. Viszont ha más szemszögből nézem, hogy ez egy film, ami akció film is egyben akkor már azt kell mondanom, hogy jól állt neki a kemény csaj szerep.

A csoportnélkülieknél éreztem igazán azt, hogy itt azért sok minden hiányzik nekem... jó volt a látvány, a karakterek de valami olyan idegen volt.

Négyes anyukáját sem éreztem annyira fontos szereplőnek mint ami valójában...

Először furcsa volt, hogy Jeanine-t Kate Winslet alakítja, amit ebben a részben nagyon jól csinált, annyira hideg volt, mint amennyire a könyvben.

Ami a leginkább tetszett az az őszintéknél történt események, mind cselekményben, mind látványilag jól volt megcsinálva.

Bevallom amikor néztem a trailert nem igazán tudtam hová tenni, Trist amint repked valami házban... gondoltam én, hogy azt ott valami nagyon nem oda illő. De ahogy kivitelezték a dobozzal kapcsolatosan a dolgokat azt kell mondanom, jó megoldás volt. Szépen kerek volt ez így is és ezáltal nem is volt hiányérzetem.

Szerintem sokkal jobban sikerült mint az első rész, pedig mindig a könyv szokott jobb lenni nálam de most jobban élveztem a filmet mint a könyvet. 
Ami a leginkább tetszett, hogy nem volt annyi csöpögés és szenvedés mint a könyvben Tris és Négyes között. Amennyi a filmvásznon volt annyi bővel elég lett volna a könyvben is. 

Összességében nekem nagyon tetszett a film, már csak abban reménykedem, hogy az utolsó könyvet nem szedik ketté, mint ahogy már megszokottá vált...

2015. január 24., szombat

Ann Aguirre: Horda (Razorland-trilógia 3.)


Fumax kiadó 2014

Oldalszám: 480

ISBN: 9789639861916 

A horda megérkezett.

Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.

Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.

Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.

A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…


A tavalyi év egyik legjobban várt könyve volt számomra, annyira szerettem volna már tudni Pikk és Fakó történetének lezárását. Így amikor megkaptam rögtön neki is ugrottam… Hát a tényleges olvasás 4 napig tartott. Nem tudom, hogy de én napi 100 oldalra vagyok kalibrálva, azon felül igen ritka, hogy többet olvasok. Tehát ha így nézzük akkor igen csak gyorsan faltam az oldalakat.

Jó eső érzéssel töltött el, amikor ismerősökre leltem már az első oldalakon. Mikor Oask mama és Edmund először feltűntek kellemes emlékek lepték el a szívemet. Tudom ez csöpögős és ilyet én még soha nem írtam le, de ha ez az igazság:D Ez a kedves öreg házaspárt olyan szinten a szívembe zártam a könyv olvasása során, hogy számomra ők a tökéletes szülői karakterek.

Pikk egy olyan hosszú úton indul el, amelyre nem is számítottam. Féltem, hogy ebből mi fog kikerekedni a végére…

Ezt az utat túlon túl hosszúnak éreztem az elején, rengeteg új helyszínnel és szereplővel gazdagodott a történet, de így hogy már túl vagyok a könyvön megértettem, hogy miért is volt ez a hosszú bevezetés. És IGEN kellett, hogy a vége ilyen szépen kidolgozott lehessen.

Ebben a részben volt szerintem a legtöbb csata a jól megszokott véres részekkel, de az író megint csak az ízlés határain belül marad, ez az egyik oka amiért nagyon szeretetem ezt a történetet.

Pikk személyisége sok fejlődésen ment keresztül, tetszett, ahogy az érzelmekhez viszonyult, ezáltal az emberi kapcsolatai is másmilyenek lett. Egyrészt vadásznő volt másrészt pedig egy szerelmes nő. Meg is lepődtem, hogy az előző két kötetbe nem volt ennyi romantika mint ebben. Azért romantikusnak nem nevezném a könyvet, mert attól igen távol áll, de magához képest meglepően sok volt (kb 10 oldalnyi).

Az én szívem is darabokra tört ott… majdnem megkönnyeztem… úgy gondolom, eme esemény meghozatala új lehetőségeket is adott a történet bizonyos karaktereivel szemben… Örültem, hogy a történet ezután sem feledkezett meg róla…

Bár még ez az idén befejezett első könyvem, de biztosos vagyok benne, hogy az év legjobb befejezés címet elnyerte. Olyan szintű kivitelezéssel lepett meg az író, amivel eddig még soha nem találkoztam. Teljes mértékben megtudtam mindent amit szerettem volna, nem csak oké minden szép és jó, hanem tényleges történet lezárás van. Mi lesz velük, hol fognak élni, a világ hogyan fog tovább működni... Rengeteg könyvben az a problémám, hogy ez nincs meg. Most pedig olyan teljes körű lezárást kaptam, mit nem is reméltem. Olyan szinten bele lopta magát ezzel az író a szívembe, hogy nincs menekvésJ Ahogy megmagyarázza, hogy ezt a történetet én és az olvasók miért és hogyan is ismerhetik meg zseniális. A tetszett szó nem kifejezés, imádtam. Az epilógus pedig álmaim netovábbja. Ilyen jól megírt epilógus még soha sehol nem olvastam!


Összességében egy tökéletesen megírt sorozat! Örülök, hogy elolvastam, mert biztos vagyok benne, hogy újra fogom olvasni. Egy olyan egyedi világba kalauzol minket az író, ahol a bajtársiasság, a családi kötelékek fontosak attól függetlenül, mennyire félelemben élik az életüket... Részesei lehetünk egy hidegvérű vadásznő családra és szerelemre találásának... Ajánlom mindenkinek, fiúnak, lánynak, fiatalnak idősebbnek mert mindenkit le fog nyűgözni ez a történet.


5/5


Köszönöm a könyvet a Fumax kiadónak!

2015. január 3., szombat

2014 -es könyves adóbevallás :D

Ez az idei év még inkább nem az enyém volt...

Sajnos könyvek terén is botrányosan rossz a helyzet, 20 könyvet olvastam el és 2-tőt most olvasok...
Nem is ismerek magamra, mert azért az évi 40 db könyvet eddig mindig lenyomtam...

Ettől függetlenül is, de muszáj évértékelést tartanom, bár így a kategóriák kevesebbek lesznek. De akkor is úgy gondolom ezek között is voltak nagy csalódások és pozitív meglepetések.

Idén sem panaszkodhattam a kínálatra, főleg, hogy csak mostanság volt időm körbenézni mik is a friss megjelenések így karácsony táján. Be kell vallanom hogy egy nap alatt körülbelül 50 könyv került fel a képzeletbeli várólistámra, természetesen itthon is akad bőven olvasni való, de hát egy könyvmoly soha nem tud elég könyvet otthon. Mindig kell az új, és újabb és még újabb. Tény idén eléggé visszafogtam magam ezen a téren, de attól félek, hogy még én ezt jövőre be fogom pótolni:)

Az idei olvasmánylistám:

Kim Harrington: Clarity - A tisztánlátó
Anna Sheehan: A Long, Long Sleep - Hosszú álom
Cassandra Clare: Hamuváros
Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása
Monica Murphy: One Week Girlfriend - Heti csaj
J. R. Ward: Végre szeretők
Lauren Oliver: Rekviem
Janet Evanovich: A szingli fejvadász 1.
Janet Evanovich: A szingli fejvadász 2.
Veronica Roth: A hűséges
Kiera Cass: Az igazi
Janet Evanovich: A szingli fejvadász 3.
J. R. Johansson: Álmatlanság
Kiera Cass: Párválasztó történetek
Rachel Hawkins: Hex Hall
Hugh Howey: A megoldás
Dan Wells: Romok
J. R. R. Tolkien: Gyűrűk ura
Hugh Howey: A hajótörtött
Jamws Dashner: Az útvesztő



Kezdjük is az év számomra legkiábrándítóbb, legborzalmasabb, legolvashatatlanabb könyvével amit nagyon nagyon vártam és kijelenthetem, hogy a 2014-es éve legnagyobb csalódása volt!


 Részletesen: itt








Az idei év TOP 3 legjobb könyve számomra:)



Ward: hát nincsenek szavak, elvakult FFT rajongó vagyok, iszom az írónő minden szavát, imádom a történeteit. Bővebben itt

Dan Wells: az íróval még nincs olyan hosszútávú kapcsolatom mint Ward-dal de igazán zseniálisat alkotott. Teljes mértékben lenyűgözött a Részlegesek trilógiájával. Bővebben itt

Kiera Cass: hát igen ez a kis ,,kakukktojás" mivel nem szoktam én rózsaszín ködös történeteket olvasni, de ez megvett magának. Bővebben itt


A legnagyobb pozitív meglepetése

bővebben: itt








Minden olvasómnak nagyon boldog újévet kívánok és remélem jövőre is velem tartotok:)


2014. október 27., hétfő

Maxim kiadó várható megjelenések ( 2014 tél)

A Maxim kiadó igen szép listával készült nekünk itt a téli időszakban. Mindenki megtalálhatja a saját maga ízlésének való könyvet, lesz itt komolyabb témákat boncolgató mű, fantasy, szerelem és mi egymás:)

Tessék csemegézni!!!!! 

Mivel most minden könyvük (a korábban megjelent kötetekre is vonatkozik az AKCIÓ) 30%-os kedvezménnyel kapható a kiadónál! LINK

Már megjelent könyvek (szeptember-október)



Jamie McGuire: A jóslat (A Sötétség és Fény angyalai 2.)

Ha valaki halottakkal álmodik, az bárki másnak egy nyugtalan éjszakát jelent, de nem Ninának, hisz számára ez figyelmeztetés. Épphogy túlélte az első csatát a Pokollal, újból keményen küzdenie kell, egyetemi hallgatóként is, és úgy is, mint gyakornok apja vállalatánál. Visszatérő rémálmai apja erőszakos haláláról mindennapossá válnak. Mivel Jared aggódik Nináért, hogy választ kapjon kérdéseire, visszalopja a Könyvet. Megkezdődik a harc az új ellenséggel szemben a régi barátok oldalán, és Jared legrosszabb rémálma látszik beigazolódni. Választás elé kerül: egyedül szálljon szembe a Pokollal vagy kezdjen háborút a Mennyel. A döntést egy váratlan esemény még inkább megnehezíti…


Janet Evanovich: A nagy zsákmány

Kate O’Hare, az FBI különleges ügynöke közismert elkötelezettséggel és fegyelemmel végzi a munkáját: a világ leghírhedtebb bűnözőit hajszolja, és juttatja rács mögé. A főnöke szerint állhatatos és becsvágyó; a barátai szerint szívós, makacs és talán egy kissé megszállott. És bár Kate az elmúlt öt évben komoly hírnevet vívott ki magának, őt csupán egyetlen név érdekli: Nicolas Fox, a nemzetközileg körözött svindler, akire a nő több okból is le akar csapni.

A vakmerő, jóképű és veszélyesen elbűvölő Nicolas Fox született szélhámos. Hírhedt a bonyolult svindlijeiről, amelyekkel híresebbnél híresebb gazdagokat kopaszt meg. Eleinte a pénz motiválta. Manapság az izgalom. Tudja, hogy az FBI a sarkában van – különösen Kate O’Hare, aki minden lépését figyeli. Nick számára nincs is ennél izgalmasabb, élvezi, hogy egy gyönyörű nő hajszolja… még ha a hölgy dutyiba akarja is juttatni. Ám épp, amikor úgy tűnik, Nicolas Fox ezúttal tényleg nem ússza meg szárazon, a férfi sikerre viszi eddigi legnagyobb svindlijét: állást ügyeskedik ki magának az FBI-nál, Kate O’Hare különleges ügynök társaként.
Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag

Egy szívszorító és felszabadító erejű regény egy bátor lányról, aki szembeszállt a felnőttek világában uralkodó igazságtalansággal. Az Ezüst csillag a képzelőerő és történetmesélés diadala.

1970-et írunk, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jesn tizenkét éves, a nővére, Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk, Charlotte – aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindenhol talált – hátrahagyva őket és egy-két hónapra elegendő költőpénzt, elindul, hogy megtalálja önmagát. Egyik nap Bean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginába utaznak nagybátyjukhoz, Tinsley-hez.

Bár a nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean nővérével együtt irodai munkát és gyermekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi gyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi agresszív és hatalommániás. Az alkalmazottai rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban egy nap már nem bírja a megaláztatást. De mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e aki mellé áll ebben a küzdelemben? 

Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem… ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.

De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek? 

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a kishúga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz.
Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol...
Mint az első könyvében, a Harold Fry valószínűtlen utazásában, Rachel Joyce itt is elbűvölő jellemeket rajzol, akiknek hétköznapi élete egyszerre a káosz forgatagába kerül, akik megtanulják, hogy a gyerekeknek néha szülőként kell viselkedniük a saját szüleikkel, akik rájönnek, hogy múltjuk kemény igazságaival szembesülve, váratlanul mély, és meglepő következményekkel járó, kapcsolatokba bonyolódnak. Rachel Joyce regényírói tehetségét ezúttal is bizonyítja a könyvből áradó szeretet, megbocsátás, katarzis.

Sherry Gammon: Hihetetlen (Port Fare 2.)

Három év telt el azóta, hogy a Dreser fivérek megpróbálták uralmuk alá hajtani Port Fare-t. Az ügy még mindig érzékenyen érinti a város lakóit. A híresztelések szerint a kegyetlen testvérpár apja, Harry Dreser is meghalt egy rosszul elsült kábítószerüzlet során. De persze a pletykák nem mindig igazak. A Dreser fivérek féltestvére, Delilah Lopez Dreser a városba érkezik, hogy bevégezze, amit a bátyjai elkezdtek. A lány gondosan eltervezi a bosszú lépéseit, és megpróbál közel férkőzni ahhoz a két nyomozóhoz, Seth Prescotthoz és Booker Gattóhoz, akik állítólag fivéreivel végeztek. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Lilah behálózza Cole Coltert, a két rendőr barátját, aki orvosként dolgozik a helyi kórházban.
Ám ahogy telik az idő, Lilah nemcsak arra döbben rá, hogy apja hazudott neki, de kötődni kezd ehhez a társasághoz, és végzetesen beleszeret Cole-ba. Ám a helyzet kezd egyre tarthatatlanabbá válni. Lilah választás elé kerül. Ha véghez viszi a családi bosszút, olyan emberek életére kell törnie, akik – talán életében először – szeretettel veszik körül. Ha viszont szembeszáll apjával, nem csak saját életét sodorja veszélybe, hanem mindazokét is, akiket éppen meg akar menteni. 

Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat

A kötet egy futurista sorozat lenyűgöző első darabja, amely egy tökéletes virtuális világ ellenállhatatlan vonzásáról szól. A nem is olyan távoli jövőben az ipar, a tömegtermelés és a gyárak sivárrá és szennyezetté teszik a lakóövezeteket. Minden fekete, szürke és mocskos. Detroit lakói szinte robotként élik mindennapjaikat. Egy új technológiának köszönhetően azonban felcsillan a remény, hogy bárki maga mögött hagyja a nyomasztó valóságot. Egy program segítségével beléphet a Káprázat világába, ahol a gyönyörű tájak, új élmények, nyugalom és boldogság várja. Csupán virtuális szemüveget és csuklópántot kell öltenie, hogy hátrahagyhasson mindent, és megtapasztalhassa pár órára a tökéletességet. Mikor azonban vádak érik a programot, hogy függővé tesz és veszélyes, Regan a védelmére kel. Mivel a programot édesapja tervezte, a lány úgy érzi, tartozik apja emlékének azzal, hogy nem hagyja bemocskolni fő művét. De miután a Káprázat magába szippantja, olyan igazságokra jön rá, amelyek választásra kényszerítik szerelem és lojalitás között…

David Levithan: Nap nap után

Mit gondolsz, milyen lehet:
Minden nap másik testben ébredni?
Minden nap másvalaki életét élni?
Mégis minden nap ugyanazt a lányt szeretni?

„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt, kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe!
Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. 
Új regényében David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző a magával ragadó történetben feltárja az olvasó előtt „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a naponta másvalaki testében formát öltő „A”-t.

Anna Banks: Poszeidón

Emma barátnőjével a tengerparton nyaral, mikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. De ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának azonban nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket.
A lány, miután hazatér, nem képes egykönnyen túltenni magát az őt ért traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén nincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Mígnem a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is.

Képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ? 

Robin LaFevers: Sötét diadal (A halál szépséges szolgálólányai trilógia 2.)

A XV. századi Franciaországban a Halál szolgálóleányát, Sybellát, kötelessége arra kényszeríti, hogy hazatérjen, abba a pokolba, ahonnan megszökött. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában.

Sybella a gyásztól és elkeseredéstől félig eszét vesztve érkezik a kolostor küszöbére. A Halál szolgálóleányai készségesen menedéket adnak neki… a segítségnek azonban ára van. Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor a legveszélyesebb fegyverei között tartja számon. Ám ezek az orvgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor a kolostor visszaküldi őt abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a Halál Istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen életcélt találni a lány számára. Amikor a Halál szolgálóleánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért élni érdemes?
Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

A tengerparti kisvárosban, Sea Breeze-ben Sadie felfedezi, hogy a szenvedélynek semmi sem állíthat az útjában. Felkavaró olvasmány a bestsellereiről híres Abbi Glines-tól. Sadie White a nyári szünetben a tengerparton dolgozik, de nem holmi strandőrként. Mivel a mamája terhes és nem hajlandó dolgozni, ezért helyette Sadie lesz az egyik közeli szigeten nyaraló gazdag család házvezetőnője. Amikor a család megérkezik a nyári vakációra Sadie döbbenten látja, hogy a tulajdonos nem más, mint Jax Stone, a világ egyik legismertebb ifjú rockere. Ha Sadie egy mindennapi lány lenne – ha nem azzal telne az élete, hogy gondját viseli az anyjának és rendben tartja az otthonukat – akkor talán feldobná, hogy egy rocksztárnak dolgozhat. De nem ez a helyzet. Sadie-t nem izgatja a hírnév, ám Jax mégis vonzódik hozzá. A lány lenyűgözi, de Jax küzd a vonzalom ellen. Jax világában a kapcsolatok sosem működnek, és minél jobban kívánja Sadie-t, annál erősebb a meggyőződése, hogy a lány többet érdemelne. A nyár végére Jax rájön, Sadie nélkül lélegezni sem képes.
Vajon a szerelem legyőzi a két világ közt tátongó szakadékot?

Előkészületben (megjelenés november)


Mark Pryor: A kriptatolvaj

Tombol a nyár Párizsban, ahol a Père Lachaise temetőben két turistát meggyilkolnak Jim Morrison sírjánál. A temetőt rögtön lezárják, megfigyelés alatt tartják, a titokzatos tettes azonban mégis visszatér. Kísértetként jár-ki be, feltöri a Mouline Rouge egy rég elhunyt híres táncosnőjének kriptáját, majd bizarr fordulatként eltűnik a fél csontvázzal együtt. Az egyik áldozat egy terroristagyanús pakisztáni barátnője, a másik amerikai, ezért a nagykövet legjobb emberét, a követség biztonsági főnökét, Hugo Marstont küldi ki az ügy felderítésére. Hanem a sírrabló alaposan feladja a leckét Hugónak, amikor egy másik temetőben újabb neves táncosnő csontjait viszi el.
Hogyan lehetséges, hogy senki nem látja a tolvaj érkezését és távozását? És miért éppen egykori revütáncosnők csontjaira ácsingózik?
Hugo megoldja a temetők titkát, rájön azonban, hogy a gyilkosnak nem csupán föld alatt nyugvó csontokra fáj a foga.

Nina George: Levendulaszoba

A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást.
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét…
Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos

Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishop’s Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla?
A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít.
És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával...

Chanda Hahn: Bűbájtalan


Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…

Adam Makos: Az óceán hangjai

A történet Pearl Harbor lebombázásával kezdődik, és Japán 1945-ös megadásával zárul. A már kilencvenes éveikben járó leszerelt katonák, akik beszámolnak az eseményekről, megosztott nézőpontból mesélik el saját történetüket, egészen a háború végéig. Részletes, valósághű beszámolót kapunk a Japánokkal való összecsapásokról, a katonákat ért borzalmakról és a háború pszichológiai következményeiről.






Melissa Landers: Elidegenítve

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carat választották ki a L’eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre.
Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L’eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Caranak egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carara nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez.
Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Caranak és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást? 

Elizabeth Richards: Főnix (A sötétség városa 2.)

Ash Fisher azt hiszi, túl van minden megpróbáltatáson. Eljegyezte Natalie-t, az élet csak jót tartogat számára. De a boldogsága csak addig tart, míg fenyegető látogatást nem tesz nála Tiszta Rózsa, és ultimátumot intéz hozzá: ha nem szavaz Rózsa Törvényére, ami a sötétfajzatokat és a többi másként gondolkodót haláltáborokba gyűjti, megöli Natalie-t. Elsőre egyszerűnek tűnik a döntés, de odadobhatja-e Ash sok millió sötétfajzat életét, hogy megmentse a szerelmét? Ash rögtön megpecsételi Natalie sorsát, amikor nem képes a szerelmét feláldozni több millió sötétfajzatért. Ekkor bukkan fel Elijah Theroux, a jóképű Básztet-fiú, akit Natalie korábban kimentett az anyja laboratóriumából, ahol Elijah-t kínozták és kísérleteztek rajta. Az őrök az ő mérgéből készítették a halálos Arany Ködöt, ami a Fekete Városban kitört lázadáshoz és Ash Főnixként, a lázadás jelképeként való újjászületéséhez vezetett. Elijah most visszatér, és Ash nem kedveli: nyilvánvaló, hogy Elijah odavan Natalie-ért, és Ash attól fél, hogy Natalie sem közömbös iránta.
A Fekete Város krónikái című trilógia rajongói számára a Sötétség Városának lenyűgöző második része.

Holly Goldberg Sloan: 7esével

Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemő korában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnk, boldog, csendes életet élt… egészen mostanáig.
Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet.
Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete.

Jhumpa Lahiri: Mélyföld

Jhumpa Lahiri rendkívüli regénye, Indiában és Amerikában játszódik. Két testvér tragédiával összekötött története, egy nagyszerű asszonyé, akit kísért a múltja, egy országé, amelyet szétszakított a forradalom, és egy szerelemé, amely messze túléli a halált.
Subhash és Udayan Mitra, akik között csupán tizenöt hónap van, elválaszthatatlan testvérek, gyakran összetévesztik őket Calcutta környékén, ahol felnőnek. De ugyanakkor egymás ellentétei is, akikre eltérő jövő vár. Az 1960-as években járunk, és a karizmatikus és lobbanékony Udayan belesodródik a Naxalita mozgalomba, abba a lázadásba, amely céljául tűzte ki az egyenlőtlenség és a szegénység felszámolását. Udayan a meggyőződéséért mindent feláldoz, mindenkit kockára tesz. Subhash, a kötelességtudó fiú, nem osztja testvére szenvedélyes politikai elhivatottságát, hanem elhagyja az otthonát, hogy Amerika egyik csöndes, tengerparti szegletében tudományos kutatásnak szentelje az életét.
De amikor megtudja, mi történt a testvérével, visszatér a mélyföldre, Indiába, azt remélve, hogy talpra állíthat egy széthullott családot, és begyógyíthatja a sebeket, amelyeket Udayan hagyott maga után.

Jamie McGuire: Red Hill

Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.
Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet? 

Alexandra Bracen: Sötét emlék



Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába” küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.
A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.
Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen.
Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.