Keresés ebben a blogban

2013. október 30., szerda

Agave kiadó 1 db engem érdeklő megjelenés

Hosszú csend után végre információt kaphattunk, hogy megjelenik a Testbérlők folytatása. Az első részben egy merőben új világot hozott létre az írónő, melyben gyerekek testébe bújnak szórakozás képpen a gazdag öregek...



Reményeim szerint nem ez lesz a borító, mert nekem nem jön be.... sok, vagy a csajszi vagy a díszes háttér ... külön jobb lenne. 

Callie Woodland rendkívüli lány: nem elég, hogy tökéletes szépség, de a fejében egyedülálló chip lapul. Ő az egyetlen Több FelHasználós Donor, vagyis egyszerre többen is belekerülhetnek a testébe, és irányíthatják őt. De még így sem olyan egyszerű Callie Woodlandet irányítani, mert aki valami gonoszságra akarja kényszeríteni, az előbb-utóbb rajtaveszt. Legyen bármilyen ravasz vagy bármilyen kegyetlen.

Callie Woodland rendkívüli lány: szép, okos és talpraesett, aki nem hagyja, hogy a gyengéket kihasználják, és nem lankad addig, amíg a szerettei biztonságba nem kerülnek ebben a spóraháborúk, ínség és egyenlőtlenségek sújtotta új világban.

Callie Woodland rendkívüli lány, akinek talán sikerül visszaszereznie még a saját testét is.


Megjelenés: 2013. november


Gondolataim az első részről: itt

2013. október 28., hétfő

Cynthia Hand: Angyalvágy (Angyalsor trilógia 3.) - Lilith

Maxim kiadó 2013
Dream válogatás

ISBN: 9789632613062

Fordította: Komáromy Rudolf

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.

Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.

Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.

Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.


Egy sorozat, amit lelkesen olvasok, egy sorozat, amit így utólag megnézve mindig közepesre értékelek, és egy sorozat, amit mégis befalok pár nap alatt, pedig elég vaskosak a kötetek.

Direkt megnéztem, hogy az eddig részeket, hogy értékeltem, és feltűnt, hogy mindegyiknél kiemeltem, hogy az elején nem történik semmi, és a vége tömény mindkét résznek. Erre mostanra már nem emlékeztem, valahogy a történetek vége az, ami maradandó, így megint teljesen meglepett, hogy mennyire de mennyire a semmiről ír oldalakon keresztül.
Nem szeretek a semmiről olvasni, mindig idegesít, mert úgy érzem, hogy a fontosabb, lényegesebb dolgoktól veszi el az időt, és általában be is jön ez a félelmem, és az ilyen könyvek második fele, vagy inkább a vége összecsapott, gyors lepergésű, nem hagy időt, hogy igazán beleéljem magam.
Amiért viszont Cynthia Hand előtt megemelem a kalapom, hogy bár most is megvolt a nem történik semmi szekció, az mégis jó volt. Valami eszement jól tud írni a semmiről is, szinte befalja az ember az oldalakat, és azok a kis közbeszúrások, amik érzelmi hullámvasútra ültetik eközben az embert, igazán feldobják a történetet (hopp már megint az istállóba kerültem).
És amiért megint csak plusz pont, hogy nem lett összecsapott a könyv érdemi része sem. Bár hirtelen indul be a történet, de mégis van idő megemészteni a hallottakat, és szépen lassan mindenki valamilyen módon belefolyik, még Jeffrey is, aki úgy nézett ki az egész könyvben, mintha teljesen kivonta volna magát az angyali dolgokból.

A szerelmi háromszög, nem vagyok benne biztos, hogy jó szó ez erre, hiszen Clara végig Tuckert szereti, csak Christian érez többet Clara iránt, jól meg volt formázva. Christian türelmesen vár, vár és vár. Clara igyekszik továbblépni Tuckeren, még randira is sor kerül, de az a fránya istálló mindig közbeszól. És bár szomorú vagyok, hogy ennyire kevés szerepet kapott maga Tucker, valahogy mégis az egész könyvben jelen van. Christian valahogy nem olyan, nem éreztem iránta én se többet, mint egy igaz barát, és hiányzott az a szenvedély, amiben Clara és Tucker osztozik. De a fiú szerencsére nem vak, és gyorsan rájön, hogy miért is dobta őt Clara, és lépéseket tesz.

Christian egy kedves, aranyos, jó szívű srác, én úgy gondolom, hogy könnyen és gyorsan találhatna magának másik lányt, aki mindenét odaadná érte. De ő pont az a típusú karakter, aki élete végéig képes lenne egy olyan lányt szeretni, aki sosem lehet az ővé. És ezt szépen hozta a történet is. Ott volt végig Clara mellett, randiztak, de rosszul sült el, és nem tudott rá sokáig haragudni, nem sokkal később újra ott volt mellette. Clara talán egy kicsit ki is használta ezt a feltétlen szeretetet, amit a fiú érzett iránta, bár nem tudatosan.

Angela viszont teljesen megváltozott. Ahogy végig viselkedett a könyvben, nem éreztem igaz barátnőnek. Nagyon hamar dobta Clarát, nem beszélt meg vele semmit, idővel meg ha a lány kereste, fél perc alatt lerázta. Nem tetszett. Mégha azt veszem, ami történt vele, akkor sem. Eltaszította magától az egyedüli embert, akit barátjának tekinthet. Meg amiket összekamuzott... Nem volt szimpatikus. Szerencsére a könyv végére észheztért, ott már tudtam szeretni őt újra.

És a vége, oh a vége. Egy sorozatnál mindig kritikus pont a vége. Ennek is, de tetszetős. Körmöt rágós, siratós, majd fellélegzős, örömmámorban úszós. Minden, ami kell. Én örültem Clara döntésének, örültem a plusz jelenetnek a végén, szeretem megismerni, hogy mi történt a karakterekkel a történet után, bár azért azt be kell vallanom, hogy nagyon habos lett az a pár oldal. De egye fene, megbocsátok, mert előtte viszont összetört a szívem egy pillanatra, és ez még kellett, hogy teljesen rendbejöjjön.


Jó sorozat volt, angyalokról még nem sokat olvastam, de amiket olvastam, azok nem nagyon tetszettek. Ez a jó és rossz harca mindig valami nevetséges dologba torkollik... Ez a történet viszont jó volt. Lassú folyású, néha-néha talán túlzó, de egy megható és szép történet arról, hogy vajon minden előre el van rendeltetve, vagy változtathatunk az életünkön, a sorsunkon.

2013. október 27., vasárnap

Nyereményjáték!!!


Egy kis nyereményjáték:)



Ha szeretnéd megnyerni Cynthia Hand: Angyalvágy című könyvét, nincs más dolgod, mint a Refflecopter dobozba like-olni a facebook oldalamat és ha még egyszer szeretnél bekerülni a kalapba akkor a bloglovi- oldalamat is:)




a Rafflecopter giveaway

2013. október 26., szombat

Elizabeth Richards: A sötétség városa

Maxim kiadó 2013 Dream válogatás

ISBN: 9789632612966 

Fordította: Béresi Csilla

Oldalszám: 392


Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!



Azt hiszem ez a könyv lesz idén a legmegosztóbb. Ez a világ vagy beszippant, vagy pedig teljesen hidegen hagy és a kifogásokat keresed.
A könyvnek vannak hibái, amikbe nagyon szépen, érvekkel bele lehet kötni, de én ezeket semmisnek tekintem, mivel egy olyan olvasási élményt nyújtott ez a könyv amire már régen vágytam. Folyamatosan borzongtam, izgultam, átéreztem a fájdalmaikat. Az írásmód annyira zseniális, hogy teljesen bele esetem a könyvben, már a második fejezet után. Igen tudom, hogy lehet, hogy már a második fejezet így elvarázsolt. Nagyon egyszerűen, ez a könyv nem egy felfelé ívelő egyenes, ami általában a könyvekre jellemző, hanem ez egy fentről induló egyenes ami a könyv közepe felé picit lejjebb csúszik, majd újra felfelé ível.

Az első két fejezetbe már elkapott az izgulás, ekkor sikerült már felkelteni az érdeklődésemet az írónőnek, hogy akkor most kik is azok a sötétfajzatok, most akkor mi a helyzet?

A világfelépítés olyan részletességgel van kidolgozva, hogy egy szavam sem lehet. Megtudtam mi történt, hogy történt, mikor történt, mi a jelenlegi társadalmi berendezkedés, hány állam van, hány területre van felosztva ezek és még folytathatnám.

A történetet két nézőpontból olvashatjuk.

Ash Fisher Kevervérű, így se nem ember se nem sötétfajzat, valahol a kettő között. Mégis az emberek világában nő fel, ahol kívülállónak érzi magát és vágyódik a Légióba, ami a Sötétség Városának gettója a sötétfajzatok számára, hogy megismerhesse éne másik oldalát is illetve a családjának egy részét akiket elválasztottak tőle.
Általa indul el a történet, az ő szemén keresztül megtapasztalhatjuk milyen is kívülállónak lenni ebben a világban, mennyire nehéz beilleszkedni, ember maradni és elnyomni a sötét oldalad...

A másik főhősünk Natalie a Parancsnok Asszony lánya. Aki mégis összetalálkozik Ash-sel és valami megmozdul benne.

Muszáj megemlítenem, hogy tetszett, hogy a könyvben a nők is fontos vezető tisztséget töltenek be, ettől függetlenül Natalie anyukája módszereivel nem értek egyet, de mégis a nők valahogy háttérbe vannak mindig szorulva a hatalomtól... nah itt nem.

Kik is ezek a sötétfajzatok? Hát nehéz megmondani, de legegyszerűbben úgy lehetne őket leírni, hogy vámpírok, de mégsem. Van bennünk egy kis démon, egy kis alakváltás, egy kis angyaliasság (némelyik szárnya miatt). Tehát nem egyszerű. A lényeg, hogy a sötétfajzatoknak is több csoportjuk van, melyek szépen bemutatásra kerülnek a könyvben, van amelyik csoportól többet van amelyikről kevesebbet tudhatunk meg. Erre a részre is azt tudom mondani nem egy eget rengető eredeti ötlettál állunk szemben, viszont a kivitelezés, az nagyon jó és ez az ami fontos. Egy szerelmi három szög is lehet jó, ha van ok-okozat. De térjünk is rá a szerelmi szálra.

Ez megint nem egy egyszerű esett, tehát van ez a két fiatal akik egymásba szeretnek. Majd előkerül a színen Natalie ex pasija aki a testőre... majd kiderül, hogy a sötétfajzatok világában is van valaki aki Ash-re vágyik... Oda voltam érte, hogy egyszer nem a lány vívódik, és Ash sem nagyon, de amikor megtud pár dolgot elgondolkozik, hogy akkor ez most a szíve miatt van, vagy esetleg a vértárs dolog miatt...

Mellékszereplőkből is akad bőven, de tetszett, hogy nem csak megemlítettük őket, hanem mindenki élettörténetéből kaphatunk részleteket. Jobban megismerhettük Sebastiant, ki volt ő, hová tart, mit is akar Natalie-től. Polly-t aki nem sok mindent tesz a cselekményhez, de mégis ott van és a történt alakulásában sok ok-okozati történés mozgatórugója. Cékla és Day kapcsolatába is betekintést nyerhetünk...

A könyv nagyon komor hangulatú, olyan kérdésekben is elgondolkoztat, hogy miért bánunk így egymással? Mikor és miért is (van/lenne/szüksége-e) különböztetünk meg "két faji" csoportot? Miért kell az egyiknek a másik fölé kerekednie és eltiporni a másikat? Miért is nem érdemli meg mindenki egyenrangúan az emberséges bánásmódot, még ha vannak különbségek is. Attól, hogy más mért kell porba tiporni és máshogy bánni vele...

Ahogy a könyv eleje, úgy a vége is nagyot durrant, én úgy izgultam... vártam a felmentő sereget... majd hát nem azt kaptam... majd történt valami... amire nem gondoltam... csak pislogtam, hogy mi van???...
Kifejezetten nem érzem függő végesnek, lezárult a könyv első része, persze tudom, hogy lesz második rész és nagyon is kíváncsi vagyok, de tetszett, hogy volt befejezés. Lezártuk ezt a fejezetet, és a második résszel egy új indul...

Az a baj, hogy az ódákat zengés egy könyvről nehezebben megy, mint ha nem tetszik. Annyit mindent szeretnék mondani a könyvről, hogy mi is tetszett benne nekem, de csak az tudom mondani, hogy olvasd el és utána privibe kitárgyalhatjuk végre a dolgokat, mert ezek sajnos mind nagyon spoiler tartalmúak lennének, így meg lelőném a poénokat.

Összességében töviről hegyire imádtam a könyv minden sorát, teljesen oda vissza vagyok a világért, a szereplőkért, minden nemű eseményért. Egy újabb könyv amibe elvakultan szerelmes lettem, idén már nem is tudom hányadik. A kiadók idén nagyon ráéreztek a jobbnál jobb könyvek kiadására, mert amiket az elmúlt időszakban olvastam mind lenyűgöztek valamilyen okból kifolyólag.
Kiknek is ajánlanám? Mindenkinek aki szereti a disztópiát! Ez inkább lányos könyv mivel az érzelmekre nagyobb hangsúly van fektetve, de amelyik fiú pár oldalnyi csöpögésen felül tud emelkedni annak hajrá:) Korosztály ügyileg is inkább a 18-hoz közelieknek (felülieknek) ajánlanám, mert boncolgatásra kerülnek itt komolyabb témák is illetve néhol véres a könyv, de a határokon belül maradva.


5/5 *kedvenc*



Köszönöm a könyvet a Maxim kiadónak!

2013. október 20., vasárnap

Cynthia Hand: Angyalvágy (Angyalsor trilógia 3.)

Maxim kiadó 2013
Dream válogatás

ISBN: 9789632613062

Fordította: Komáromy Rudolf

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.

Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.

Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.

Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.

1.   Angyalsors
2.   Angyalfény (bejegyzésem a könyvről itt)
2,5 Angyalnyár (novella)
3.   Angyalvágy



2012-ben figyeltem fel az Angyalsors trilógiára elsősorban a gyönyörű borító miatt, utána jött a fülszöveg olvasása. Ekkor egy picit megijedtem mert, eddig nem igazán sikerült YA kategóriában egyedi angyalos történettel találkoznom, de adtam neki egy esélyt. Még milyen szerencse, mert teljesen elvarázsolt Clara világa.
Az Angyalfényt nagy reményekkel vártam és összességében az is tetszett, csak picit nehezen indult be. A kiadótól teljesen meglepetésként ért, hogy elhozták az olvasóknak az Angyalnyár novellát, mert mi magyar közönség sajnos nem igen olvashatjuk a novellákat. Általában rövidek mindig és gondolom én nem éri meg nekik, de hát mi meg szeretnénk ezeket is olvasni. Ilyenkor azért irigykedem az angolul olvasó könyvmolyokat. 
A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra volt időzítve a novella megjelenése, amit én akkor be is szereztem, de valahogy még nem jutottam el az olvasásáig, eddig...:)

Gondolkodtam, hogy most gyorsan bele vágjak-e a novellába, érthető lesz-e így a történet, mert még ha csak egy kis rövid történet akkor is lehet, hogy nem fogok érteni dolgokat. Úgy döntöttem, majd az Angyalvágy után, inkább rögtön neki is estem. 

Ha még nem olvastad a novellát, no para! Lesznek utalások Olaszországra, de amennyi információra szükség van annyit elmond Clara, hogy mi is történt ott, vagy ki volt ott.

A történet ott kezdődik, hogy Clara készülődik a főiskolára, Kaliforniába a Stanford egyetemre Billy segítségével. Egy röpke pillanatra Wendy is feltűnik a színen, sőt még a későbbiekben is, bár nem sokat tesz a történethez, de mégis örültem neki, mivel az első részben nagyon megkedveltem őt. Olyan kis szeleburdi, hebrencs lány akinek óriási szíve van és mégis felülemelkedik a Tucker dolgon Clarával kapcsolatban. Jó barát aki segíti amiben tud, akár egy jó beszélgetéssel vagy ha csak pár órára is de Clara picit hétköznapi lehet mellette, nem kell az angyalos ügyeken stresszelnie magát...

Clara, Angela és Christian közösen mennek az egyetemre, mivel a látomásukat követik mindannyian. Tudják, hogy nem élhetnek hétköznapi életet és megvan az oka amiért az egyetemre jöttek, de nem hanyagolják el a sulit.
Tetszett, hogy egy picit belecsöppenhettünk az első egyetemi évükbe, amikor a gólya avatások, az ismerkedések, a szobatársak, az órák.... minden új.

Clara és Christian kapcsolatán nagyobb most a hangsúly mint az eddigi kötetekben. Igen érezhető a szerelmi háromszög szárnypróbálgatásai, de ahogy korábban is említettem már a második rész olvasása utáni bejegyzésemben, ez nem egy erőltetett szerelmi háromszög. Nincs a számba rágva, hogy Clara mennyire oda van Christianért, de még Tucker-re gondol, nem áradozik a gyönyörű szeméről, testéről és a többi nemű csöpögést is jó messzire elkerüli az írónő. Ez azért jó mert igen érezhető, hogy itt Christian az aki szeretné Clara-t ad neki nagyon sok időt. Clara közeledése számomra mindig baráti jellegűen jött át, igen volt egy randi is de nem ment...
Úgy, hogy kivételesen erre a két fiú egy lány dologra egy rossz szavam sincs.

Angela (aki nekem valamiért Angelika... hát majdnem ugyan az:D) egy csúcs arc, pörög mindig, nyomoz, szereti beleütni az orrát mindenbe... de ebben a részben más lett... bevallom egy ilyen eseményre nem is gondoltam, annyira váratlanul ért, hogy teljesen le voltam döbbenve, hogy akkor most mi is lesz, ezt most miért is csinálta az írónő? De ahogy szépen haladt a történet szépen kerekké vált az első résztől az utolsóig az egész történet, nem csak emiatt, de ez is szerepet játszott benne.

Pár új szereplővel is bővült a könyv inkább az egyetem miatt, de Asael, Lucy és Phen inkább a fontosabbak.

Jeffrey története is teljesen meglepett, ő volt az egyetlen aki tiltakozott az angyal lét ellen és teljesen új életet kezdett. Clara próbálja picit közelebbivé vinni kettőjük kapcsolatát, de Jeffrey inkább maradna a tartsuk a kapcsolatot, de ne szólj bele az életembe. Nem igazán tudtam elképzelni őt hogy fogja az írónő visszavinni a főszálhoz... miután már kiderül egy két dolog Asael gyerekei személyéről akkor már kapizsgáltam valamit. Sajnáltam Jeffrey-t hogy ő mennyire ki akar maradni a buliból és mégis ő az aki már sokkal régebb óta benne van mintsem hogy gondolta volna és sokkal inkább nyakig mint bárki más.

Michael is feltűnik, tanítja a kis dodraus angyalkákat. Ez a dicsfénykard nagyon tetszett, picit először a Jedi kardra asszociáltam:D A teleportálásos dolog is jó ötletvolt, ez által nagyon jól érezhető volt, hová is húz Clara szíve mindig, még akkor is ha nem oda kéne mennie, de valahogy mindig ott bukkan fel.

Az eleje megint kicsit lassabb folyású, de amikor megtudjunk Angelával mi a helyzet, onnantól kezdve menthetetlenül végig kell olvasni, esélytelen a könyv abbahagyása.
Relatíve sok időt dolgoz fel a könyv, ahogy már a korábbi kötetekben, de itt valahogy mégis többet, most pontosan nem is tudom mennyit, de volt hogy hónapokat ugrottunk.

Nem igen emlékszem könyvre, ahol ennyire elkaptak volna az érzelmek. Bekönnyeztem... a vége nagyon durva... én csak olvastam... éreztem, hogy ne... megszakad a szívem... ne.... éppen ebéd közben olvastam, így gondoltam nagyon jó lesz ha itt elkezdek bömbölni... de azért pár csepp kicsusszant... 

Tessék lássák én teljes mértékben elégedett vagyok a végével! Itt még tudnék nagyon sok mindent mondani, de azzal nagyon sok dolgot lelőnék, így inkább privátba kibeszélném ezeket a részeket:D

Ettől függetlenül nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon tetszett. Tökéletes befejezése a trilógiának.
Amit kiszeretnék még emelni, mert nagyon sok sorozat befejezésekor ezt hiányolom, hogy oké minden rendben, meghalt a főgonosz, megoldódik a probléma, csók és kész vége. Oké ez így tök jó, de hát nekem ne egy csókkal legyen vége. Hát itt nem azzal van, imádtam, hogy bepillantást kaphattunk a későbbi életükbe akár csak egy fejezet erejéig, de mégis egy teljesen más hangulatot adott az egész trilógiának, hogy ez az egy fejezet megírásra került. Valahogy így tényleg azt érzem minden rendben, mindenki megtalálta az útját.

Összességében egy fenomenálisan jó sorozat, ami számomra kiemelkedik a YA angyalos történetek közül, mert van cselekmény, érzelmek, leírások, magyarázások és nincs felesleges csöpögés, bugyuta kérdések, felesleges szereplők. A második könyvet sem mondám gyengébbnek, mert ott is megvan az oka, hogy miért lassabb kicsit az eleje, inkább úgy fogalmaznék, hogy az akciódússág később kezdi el felpörgetni a cselekményt, nem úgy mint az első illetve a harmadik könyvben. Ez a történet szerintem nem csak tini fejjel élvezhető, a felnőtteknek is tökéletes kikapcsolódást nyújthat. Úgy hogy anyukák tessék két legyet csapni egy csapásra, ajándék a lányuknak, utána kikapcsolódás anyának:)

5/5
A trilógiára összességében: 5/5



A könyvet köszönöm szépen a Maxim kiadónak!

2013. október 16., szerda

Alyson Noël Everlasting – Örökké tartson (Halhatatlanok 6.)

Könyvmolyképző kiadó 2013. szeptember

ISBN: 9789633730645

Oldalszám: 300

Fordította: Gazdag Tímea


A sorozat kötetei:
1. Evermore - Mindörökké
2. Blue Moon - Kék hold
3. Shadowland - Árnyékvidék
4. Dark Flame - Sötét láng
5. Night Star - A szerencsecsillag
6. Everlasting - Örökké tartson

Damen és Ever eposzi szerelmi története több millió elbűvölt olvasó szívét ejtette már rabul világszerte. Ebben a csodás záró epizódban utazásuk különös célhoz ér, ahol minden titokra fény derül.

Legsötétebb ellenségük megsemmisült, Damen és Ever végre elindulhatnak utolsó küldetésükre: hogy megszabadítsák Dament a testében keringő méregtől. Ha megtalálják az ellenszert, végre érezhetik egymás érintését, és megtapasztalják a szenvedélyt, amelyre olyan régóta vágynak. De az egymásért folytatott harc ijesztő tájakra vezeti őket… Nyárvidék sötét szívébe.

A felperzselt föld és a végtelen eső országában Ever és Damen felfedezik kapcsolatuk rejtett eredetét, olyan titkos történetet találnak, amelyre nem számítottak… és szemtől szembe kerülnek az erővel, amely mindig elszakítja őket egymástól. Csak akkor, a végső rejtély felfedése után vesz fordulatot a szerelmesek jövője, amely egyetlen, végső döntésen függ, amely mindent veszélybe sodorhat. Még az örökkévalóságot is.


Én és a sorozat találkozása: Ha emlékeim nem csalnak akkor 2009-2010 környékén akadhatott a szemem meg a borító, elolvastam a fülszöveget és úgy gondoltam ez érdekesen hangzik...

Hősiesen végig olvastam a sorozatot. Több könyvszerető ismerősöm is nem tart ép elméjűnek, hogy én ezt olvastam és vártam mindig az új részek megjelenését. Valahogy megfogott benne valami, még akkor is, ha én sem tudok róla mindig pozitívan nyilatkozni.

Azt kell mondanom, így hogy már a sorozat végére értem voltak jó részek benne, de a mélyrepülés volt inkább többségben.

Megértem azokat akik nem szeretik ezt a sorozatot és ki vannak Ever és Damen-től, mert ennél sokkal jobb könyvek is találhatóak a piacon, viszont én nagyon egyedinek tartom az alapötletet. Aláírom a kivitelezés rossz, de ebből igencsak jót lehetett volna kanyarintani.

Mi az ami mégis megtudott fogni?

A reinkarnáció, tény én sem olvasok mindent, de mégis ez az a téma amivel még YA könyv feldolgozásban nem találkoztam, de szívesen veszek ajánlásokat rá:)

Nem is tudom pontosan megfogalmazni mi az ami miatt végig olvastam a sorozatot, de kíváncsi voltam, hogy ebből mi lesz.
Nekem az első rész tetszett, túl tudtam emelkedni a hibáin, de a 4-5 rész akkora csalódás volt számomra is, hogy nem is értettem miért kellet még egy részt írni.

Azt tudom mondani, itt valamit visszakaptam az első rész varázsából. Természetesen nem vetekedhet az én kis kedvenc könyveimmel, de azért muszáj megemlítenem, hogy az írónő magához képest szerintem nagyot alkotott. Azért a szokásos kis hibáit elkövette, mint mindig...

Ever még mindig megkérdőjelezte, hogy ő és Damen egymásnak vannak teremtve-e. Ok az első részben még megértem, még a másodikban is, sőt amikor feltűnik Jude még akkor is, de a többi részben teljesen felesleges volt. Megint úgy éreztem Damen egy mellékszereplő, de azok közül is a kisebb jelentőséggel bíró.
Pozitívum, hogy annyi csöpögés nem volt kettőjük között, de az a pár ami volt az durva volt... az hittem elfolyik a papír a kezemből. Azért aki olvasta az előző részt tudja ez már nagy fejlődés.

Picit összecsapottnak éreztem a megölt halhatatlanok történet, de meg is lepett, hogy történgetett a könyvben egy két dolog. Ez mint csak azért fontos, mert általában mindig akadt az első fejezetben egy probléma, ami nagy részletességgel kb 250 oldalon végigjárt Ever, majd pedig jött a megoldás a végén, azt meg pár oldalban lezárta, ami esetleg felvetett egy másik problémát, így nagyon jó alapul szolgált a következő résznek...

Tehát röviden kicsit akció dúsabb volt ez a rész, mint mondjuk az előző kettő.

Ever-nek mondhatom azt, hogy kezd benőni a feje, egy két cselekedetével meglepett... mint ha lett volna agya és használta volna... Ez azért meglepő tőle, mert igencsak butuska egy kislány.

Örültem a Sebine-s részeknek, valahogy ezt a nőt mindig is kedveltem és haragudtam Everre ahogy bánt vele, nem érdemelte meg.

Damen... hát nem tudok róla semmi egyebet mondani csak annyit még mindig olyan sértődékeny, értelmetlen, elvakult, féltékeny amilyen eddig volt. Jude számomra sokkal szimpatikusabb, kb úgy éreztem ugyanannyit szerepeltek a könyvben.

Azért a kis szerelmi háromszög lezárását, amit én már rég lezártam, Noel néni még mindig nem hagyta, mindig bazirgálnia kellett ott... pedig jó lett volna, ha ezt már hagyja... felhúztam magam rajta.

Romy, Riley, Ava szerepe ebben a részben még a szokásosnál is kevesebb volt, pedig én szerettem az ikreket, jó lett volna picit többet szerepeltetni őket, de hát mindegy.

Miles is csak feltűnt, de ő valahogy soha nem volt annyira előtérben mint Haven. Ő az aki ha ott van akkor sincs semmi, illetve akkor sem ha nincs ott.

Egy picit eldobtam az agyam a Staciás részen... ekkor elgondolkodtam, hogy Noel néni ezt hogy gondolta? Vagy éppen ennyire jó kedvében volt??? Az ellenségek ellenségek... az összes ellenségből nem lehet barátot csinálni... oké egyből kettő még megtérhet az erő sötét oldaláról és átállhat a jóra, de az összes??? Ez nagyon nem életszerű... jó jó tudom ez az egész nem életszerű, de akkor is ez a lépése megint kiakasztott.

Tetszett az élettörténet újraélése, bár azért picit erősnek éreztem ezt az alapgondolatot, hogy az ő sorsuk azóta fonódik össze, de hát egye fene, volt valami magyarázat végre.

Damen nem lopta be magát a szívembe, de az utolsó pár fejezetben el tudta velem hitetni, hogy ő nem adja fel... ciki de komolyan elhittem... izgultam... Nem is értem magamat, hogy hihettem el én ezt... ez hülyén hangzik de az olvasó mindig pár lépéssel Ever előtt járt, de az utolsó 2-3 fejezetben Ever mellett voltam, nem előtte.
Egyik részem azt mondja, mennyire felesleges volt ez a végén, a másik részem meg azt mondja, de végre volt benne egy kis izgalom. Azaz igazság, hogy saját magamat sem sikerült mindig meggyőznőm arról, hogy szeretem én ezt a sorozatot, de általánosságban igen, mert mindig bele gondolok abba, hogy milyen jókat nevettem Everen, hogy ennyire nem lát, hogy fogtam a fejem Damen-en és hogy már mennyire ki voltam tőle, a csöpögéstől, hogy tényleg úgy éreztem ennél már nem lehet durvábban írni ezeket a részeket, de mindig is lehetett.
Egyrészt szórakoztam a sorozaton, másrészt rengeteg érzelmet váltott ki belőlem, volt ki gyűlöltem, volt hogy csak haragudtam, volt hogy nem értettem miért kell még ezt csinálni??? Talán inkább a dac, mint a kíváncsiság hajtott mindig is. De azért ügyes volt Noel néni, hogy 6 könyvet kipréselt magából... bár szerintem ebből három is elég lett volna, nagyobb odafigyeléssel.

Összességében egy újabb sorozat, amit végre befejeztem, nem hittem volna, hogy eljön ez a nap, mert az utolsó 3 részre 3 évet kellett várnom.
Azt tudom mondani, akinek eddig is tetszett ezután is tetszeni fog, aki meg eddig sem jutott csak az első vagy a második esetleg a harmadik könyvig NE folytasd, felesleges, mert nem fogod élvezni.


Nagyon jó szívvel 5/3,5
(egy csillag, hogy vége)
(egy csillag, hogy egyszer olvasós kategória volt ez a rész)
(egy csillag az utolsó pár fejezetben érzett izgulásért)
(fél csillag Ever észheztérésének)




2013. október 15., kedd

Gabo kiadó várható megjelenések (2013 v 2)



El sem hiszem, hogy ilyen hamar, nem is álmodtam róla, hogy akár még idén olvashatom. De ha minden jól megy akkor november elejére várható a megjelenés, bár a moly.hu könyv adatlapján október 22 van. Minél előbb annál jobb.

Ez egy mese annyi rózsaszín habbal, amennyit el nem tudok képzelni és nekem tetszett. Én is fogom a fejem még mindig, hogy ez hogy lopta be magát ennyire a szívembe. Azt hiszem meg kell környékeznem a családot egy utó-névnapi ajándékra:D

A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani… „Mintha az Éhezők viadala (leszámítva a véres jeleneteket) és a Nagy Ő (leszámítva a véres jeleneteket) elegye lenne. Cass ügyesen szítja America és Maxon vágyát, de közben nem hagyja kialudni a lány első, tiltott szerelmének parazsát sem." – Publishers Weekly

2013. október 10., csütörtök

Ann Aguirre: Helyőrség - Outpost (Razorland-trilógia 2.) - R

Fumax 2013

Oldalszám: 352

ISBN: 9789639861558

Fordította: Gálla Nóra


Razorland-trilógia

1: Menedék - Enclave
2: Helyőrség - Outpost
3: Horda - Horde kinti várható megjelenés 2013. október 29.

A sorozathoz tartozik még két novella:

0,5 Foundation: angolul itt tudod elolvasni
1,5 Endurance

A trilógia 2. kötete USA Today bestseller lett megjelenésekor, és már 10 országba eladták a kiadás jogait!

Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője

Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…



A Razorland-trilógia második kötete méltó folytatás a Menedéknek. Aki kedvelte a sötét, komor, valósághű világot, az ezt a részt is szeretni fogja.

A történet Megváltásba érkezés után 2 hónappal folytatódik. A könyv elején megismerhetjük Pikk, Fakó, Tegan és Kósza mindennapjait az új helyen. Van akinek jobban, van akinek kevésbé sikerült a beilleszkedés, de mindenki számára egy idő után már az otthont jelenti Megváltás...

Egy teljesen más életformába csöppennek bele mindannyian. Pikk és Fakó a föld alatti világból, Tegan először a családi biztonság gyűrűjéből került a Farkasokhoz, most pedig úgy néz ki megint békére talál, Kósza pedig elgondolkodik az eddigi cselekedetein, hogy lehet egy két dolgot máshogy máshogy kellett volna csinálnia.

Senki ne lepődjön meg a könyv elején lévő pár fejezet, picit eltér hangulatilag az előző kötetben megismerttől, de nem kell aggódni vissza fog térni:)

A Korcsok most is főszerepet kapnak. Sokkal többet tudhatunk meg róluk, mint az előző részben. Eddig is kíváncsi voltam, mik is pontosan a korcsok, de egyre jobban tisztázódik a kép, azért van egy olyan érzésem, hogy meg fogok lepődni, amikor teljesen lehull a lepel.

Megváltás egy olyan falucska, ahol a vallás a mindennapi élet szereplője. Tetszett, hogy az írónő nem szűkítette le, hogy pontosan melyik is az amit követnek. Véleményük szerint Isten azért bocsátotta rájuk azokat a bajokat (amiben az addig ismert világ nagy része megsemmisült, mivel pontosan még mindig nem lehet tudni mi is történt), mert teljes mértékben Isten tanításai ellen tettek, ezért most földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak, a technika vívmányait pedig megvetik. Amit nem sikerül megtermelniük/előállítaniuk azért a szomszédos faluhoz fordulnak. Komoly kapcsolat nincs a falvak között, egyedül a kereskedelemre koncentrálnak, de ki tudja, majd most...

Ami nagyon tetszett, hogy voltak részek az előző könyvből, de sajnos ez csak pár fejezetig tartott, bizonyos szempontból azért is volt jó, mert felidézhettem a korábbi szereplőket, esetleges apró mozzanatot, ami kihat a jelenre vagy esetleg a jövőre.

A könyv cselekményben nem szenved hiányt, mégis picit lassúbb a történet, mint a Menedékben, viszont amikor már elindul a láncreakció, onnantól kezdve abba sem lehet hagyni.

A harc, akció ebből a követből sem hiányzott, tetszett, hogy még mindig az ízlés határain belül maradt az írónő.

A romantikus szál az ami ellentéteket váltott ki bennem. Egyrészről tetszett ahogy Fakó és Pikk egymásra talál, jó volt olvasni a lopott érintésekről, az egymás iránti vágyódásról, ami egyáltalán nem volt csöpögős. Másrészről már megint jött az a fránya szerelmi háromszög... miért kell?? Szerintem teljesen jó lett volna, ha Kósza és Pikk csak barátokként jelennek meg a könyvben. Ettől függetlenül bírom Kószát, tetszik az ,,előbb üss, utána kérdezz" stílusa. A maga módján neki is nagy szíve van és egyáltalán nem egy érzelemmentes, velejéig romlott személyiség. Még az udvarlás, a próbálkozás is belefért volna, de a SPOILER csók miért kellett???? SPOILER VÉGE Ezzel sajnos nem vagyok megbarátkozva, szerencsére pár oldalnál tovább nem tartottak ezek a részek.

Néhány új szereplővel bővült a szereplők listája, őket szeretném kiemelni:

Oaks mama és Edmunt (akit valamiért mindig Edmundnak hívok:D) nagyon szerethető karakterek. Pikk megérdemli, hogy legyen egy rendes családja, aki segíti, támogatja őt főként érzelmileg. Az ő szerepük nagyon fontos, hogy Pikk megtalálja a helyes utat kettős személyisége között. Van Pikk a lány, aki a faluban iskolába jár, nem könnyen barátkozik, szoknyát hord és masnival köti össze a haját. Ezzel szemben ott van a másik Pikk is, aki vadász, nadrágot hord (ami nagy megbotránkozást kelt), harcol, küzd férfiakat megszégyenítő bátorsággal. Ő is érzi a kettősséget magában és próbálja megtalálni a helyes utat, de nagyon sokat gondol az Enklávéban töltött időkre, hogy mekkora a különbség a mostani élete és a régi élete között. Kezdi felfedezni, hogy talán az ottani vezetők nem mindig valóságot állítottak és igen sok esetben kegyetlenséget vártak el tőle, ami miatt sok érzelmi vívódása van.

Hosszúpuska mindig is titokzatos volt, de valamit még is látott Pikkben, megbízott benne, nem úgy állt a dolgokhoz, mint a falu többi lakója, egyben jó vezető is volt. Sajnáltam a vele történteket, de egyrészről egy új irányvonalat is adott a történetnek.

Frank-kel csak éppen, hogy megismerkedhettünk... jó volt, hogy végre valaki nem úgy tekint Pikkre mint egy kislányra, hanem komolyan veszi őt és nem vonja kétségbe a tanításait.

Bigwater előljáró pedig egy óriási pozitív csalódás volt. A vezetőkkel mindig bajom van, mindig harcol velük a főhős, valami rosszban sántikálnak, de ő még is más. Tényleg a falu érdekeit tartja szem előtt, próbálja kihozni a legjobbat a helyzetből. Amikor baj van, akkor sem futamodik meg. Most úgy érzem megtaláltam a tökéletes kedvelhető vezető szereplőmet, remélem a későbbiekben sem kell csalódnom.

Pikk: imádom ezt a lányt. Olvastam már pár igazán kemény harcos csajsziról, de valahogy neki még is sikerült rögtön a szívembe lopnia magát. 

Fakó: kíváncsi vagyok mi is az a dolog... de nagyon... mert nem vártam ezt a történést egyáltalán... elképzelni sem tudtam... aztán amikor kell még is ott van...

Ennél a résznél is szeretném kiemelni a szerző jegyzetet. Bevallom nem vagyok az a típus aki ezen részeket mindig végig olvassa. Általában bele nézek, majd abba is hagyom mert unalmasak, mivel nem is mindig nekünk olvasóknak szólnak ezen a részek, inkább köszönet másoknak, amivel nincs is baj. De itt mégis az író megosztja az olvasóival mit, miért gondol így, egyes helyszínek ötlete honnan jött nekik és ez nekem nagyon tetszett!

Összességében ebben a könyvben mindig megvan ami az előzőben, picit több romantikus szállal megspékelve, de úgy gondolom ennyi még bővel bele fér és nem ment a történet rovására illetve egy másik irányba sem kezdte vinni a cselekményt. Az ilyen típusú érzelmek inkább a háttérbe vannak szorulva, de a fő vonal mégis csak megmaradt az eredeti.


5/4,5

Köszönöm a könyvet a Fumax kiadónak!




2013. október 9., szerda

Ulpius-ház 1 db könyv...engem érdeklő megjelenés

Hát nem hittem volna, hogy tényleg eljön ez a nap, hogy előrendelhető J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatának soron következő 11. része a Végre szeretők.

Qhuinn – ismeretlen apa fia – hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta…

Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke  születik – épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha  egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.

A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost… ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet… végül eggyé válik.


Pontos megjelenési dátum még nincs... bár ahogy ismerem a kiadót, jobb is ha nem tesznek ki dátumot, mert csak tologatás lenne belőle, én úgy számolok karácsony....

Az árát igencsak túlzásnak érzem 4990 Ft.....
Igen megértem a kiadókat is és igen külföldön is hasonló áron mozog a könyv, de hát nem lehet összehasonlítani egy Amerikai piacot egy Magyarral...

Eddig minden évben előrendeltem a könyvet, de sajnos idén meg fogom várni rá az akciót, ha csak jövőre lesz, akkor jövőre olvasom, mert ezt már az én pénztárcám sem bírja...

Ettől függetlenül nagyon várom, mert Ward eme sorozata olyan szinten a szívembe lopta magát, mint igen kevés könyv. A szereplők számomra már családtagok, imádom az egészet és igen az előző résznek is megvoltak a maga hibái de egy elvakult rajongó már csak ilyen!

2013. október 8., kedd

Maxim kiadó várható megjelenések (2013 v 3)

Jó pár kiadó idén nem kíméli a pénztárcánkat a jobbnál jobb megjelenésekkel. A Maxim kiadó 2011-be került az én látókörömbe, amikor is elindították a Dream válogatásukat. Az első könyvük az Angyalsors volt ami véleményem szerint eléggé nagy sikert aratott a YA kedvelőt körében. Ezután már nem volt megállás:) amit az idei őszi megjelenési dömping is mutatja.
2012-ben elindítottak egy új vonalat, melyben szépirodalmi regények szerepelnek, melyekkel idéntől Mont Blanc válogatásként találkozhatunk. 
Mind két vonalat erősíti ősszel a kiadó, nézzük miket is hoznak el nekünk:)

DREAM válogatás (YA)



Várható megjelenés: 2013. november 29. 

Oldalszám: 464 

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.


The Sweet Trilogy első kötete, melyből következik, hogy egy újabb trilógiával állunk szembe. A második rész idén áprilisban jelent meg Amerikában, a befejező kötet pedig 2014-ben várható. A sorozathoz tartozik két novella is.

Goodreads értékelés: 18 718 értékelés alapján 4,22 

Puha kötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 




Várható megjelenés: 2013. október 16.

Oldalszám: 496

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki.
Miután kiderítette, hogy milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc. Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors trilógia hihetetlenül izgalmas záróakkordjában Clarának döntenie kell saját sorsáról egyszer és mindenkorra.
Ha még nem olvasta a nagy sikerű trilógia előző részeit, kezdje az Angyalsors című kötettel.

Az Angyalsors trilógia befejező kötete. A korábbi két kötet nagy rajongó táborral rendelkezik, melybe én is bele tartozom, így nagyon várom már eme befejező részt.

Goodreads érékelés: 11066 értékelés alapján 4,17

Keménykötés ára: 3 499 Ft



Puha kötésben megjelent

Oldalszám: 392

A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást. 
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy beleszeretett Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. 
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!
A Fekete Város krónikái című sorozat első része.

Idén jelent meg kint a második rész, a harmadik pedig jövőre várható.

Goodreads érékelés: 3421 értékelés alapján 3,79

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 484

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

A trilógia 2010-ben láttam meg először a napvilágot, mely befejező kötete tavaly jelent meg kint.

Goodreads értékelés: 14989 értékelés alapján 4,08

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 348

 „Egy madár hevert a küszöbön, egy kis sárszalonka. Halott volt, merev szárnya úgy terült szét, mint egy őskori szárnyas gyíké, a szeme elég visszatetszően elhomályosult, hosszú, keskeny fekete csőre, mint egy tű, egyenesen az égre mutatott. A reggeli szélben valami lengedezett rajta: egy papírfoszlány.”

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

Goodreads értékelés: 55672 értékelés alapján 3,78

Puhakötés ára: 2 999 Ft


Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 496

 „Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben láthatatlanná válna. Ennek ellenére rögeszmésen ragaszkodik a gondtalan és boldog élet látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esnek a tökéletességtől a mindennapjai. Egyszer azonban váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen szembenézni jelenlegi helyzetével és önmagával. Ám ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…

Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a kritikusok körében is nagy sikert aratott Csak lélegezz! trilógia első kötete.

Goodreads értékelés: 38340 értékelés alapján 4,33

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 492

A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? 

LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?

A halál szépséges szolgálólányai-trilógia első kötet, mely folytatása idén jelent meg kint, a befejező kötet pedig jövőre várható.

Goodreads értékelés: 23178 értékelés alapján 3,97

Puhakötés ára: 3 299 Ft
Keménykötés ára: 3 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 300

 „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia, alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő krónikájától! 

A Vincent fiúk-sorozat első kötete, mely trilógia lesz, jövőre várható kint a befejező rész.

Goodread értékelés: 35020 értékelés alapján 4,03

Puhakötés ára: 2 999 Ft




Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 352

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Igen meglepő de ma még születnek egy kötetes könyvek is. 

Goodreads értékelés: 26850 értékelés alapján 4,33

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 448

Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? 
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.

Goodreads értékelés: 8016 értékelés alapján 3,07

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 




Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 368

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?


Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 366

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Egy újabb trilógia amelyiknek idén jelenik meg kint a második része, jövőre pedig a befejező kötet.

Goodreads értékelés: 3758 értékelés alapján 4,12

Puhakötés ára: 2 999 Ft


Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 488

 „Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. […] Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset.”

Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.

Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: „Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!” Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.

Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.

Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!

Mondhatom azt, hogy az ismerősi körömben a moly-on ez a könyv vitte a prímet, természetesen olvastam pár ellen kritikát is. De még nem jutottam oda, hogy saját magam is megalkothassam a véleményemet. Ha majd tetszeni fog, akkor legalább nem kell sokat várnom a ,,folytatásra".

Goodreads értékelés: 58491 értékelés alapján 4,27

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Mont Blanc válogatás (szépirodalom)

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 280

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz. 

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 720

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, az árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de hogy álmaik beteljesüljenek meg kell küzdeniük ezernyi nehézséggel.
A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassacskán megtapasztalják a számukra még ismeretlen érzéseket, úgy válnak gyermekből felnőtté. A szerelem, a gyermeki szeretet, a féltékenység, a bosszúvágy, a kilátástalanság hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölet és a megbocsátás, a ridegség és a szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kiszámíthatatlan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, amely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja. 
„Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk”. (Luca Di Fulvio)

Puhakötés ára: 3 499 Ft
Keménykötés ára: 4 499 Ft         



Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 308

Az örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el.

Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi.
Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető „jómódot”. Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya – Annawadi „legremekebb teremtése” – egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai – mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj – is hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet „teljes élvezetnek” neveznek.
Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt.
Az örök szépségen túl okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni.

Puhakötés ára: 2 999 Ft

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 416

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ezután történt, minden képzeletet felülmúlt, és később a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie bombázópilóta, aki embert próbáló feladatokkal néz szembe: kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között; légvédelmi ágyúk tüzében kell repülnie, miközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte; el kell viselnie félelmet, sérüléseket, társai elvesztését. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy egy vesztes háborút vív, amely egymás után veszi el tőle a barátait.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. légi hadserege „szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.



Puhakötésben megjelent

Oldalszám: 382

A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára: vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.

A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Puhakötésben megjelent

Oldalszám: 380

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával mindig csak a reptér széléig merészkedik, néha pedig eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet a repülőtéren túl. Olyan élet, mint amilyen a régi volt. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.

A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 






Előrendelés akció!!!!!!!!!!! a kiadónál 30%-os kedvezmény minden könyvre, 2 könyv vásárlása esetén pedig ingyenes kiszállítás!
https://docs.google.com/forms/d/1hlwGnkD95CozyQejdxani7d0a8VgyefWZiIsXhIVz1o/viewform