Keresés ebben a blogban

2013. október 8., kedd

Maxim kiadó várható megjelenések (2013 v 3)

Jó pár kiadó idén nem kíméli a pénztárcánkat a jobbnál jobb megjelenésekkel. A Maxim kiadó 2011-be került az én látókörömbe, amikor is elindították a Dream válogatásukat. Az első könyvük az Angyalsors volt ami véleményem szerint eléggé nagy sikert aratott a YA kedvelőt körében. Ezután már nem volt megállás:) amit az idei őszi megjelenési dömping is mutatja.
2012-ben elindítottak egy új vonalat, melyben szépirodalmi regények szerepelnek, melyekkel idéntől Mont Blanc válogatásként találkozhatunk. 
Mind két vonalat erősíti ősszel a kiadó, nézzük miket is hoznak el nekünk:)

DREAM válogatás (YA)



Várható megjelenés: 2013. november 29. 

Oldalszám: 464 

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.


The Sweet Trilogy első kötete, melyből következik, hogy egy újabb trilógiával állunk szembe. A második rész idén áprilisban jelent meg Amerikában, a befejező kötet pedig 2014-ben várható. A sorozathoz tartozik két novella is.

Goodreads értékelés: 18 718 értékelés alapján 4,22 

Puha kötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 




Várható megjelenés: 2013. október 16.

Oldalszám: 496

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki.
Miután kiderítette, hogy milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc. Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors trilógia hihetetlenül izgalmas záróakkordjában Clarának döntenie kell saját sorsáról egyszer és mindenkorra.
Ha még nem olvasta a nagy sikerű trilógia előző részeit, kezdje az Angyalsors című kötettel.

Az Angyalsors trilógia befejező kötete. A korábbi két kötet nagy rajongó táborral rendelkezik, melybe én is bele tartozom, így nagyon várom már eme befejező részt.

Goodreads érékelés: 11066 értékelés alapján 4,17

Keménykötés ára: 3 499 Ft



Puha kötésben megjelent

Oldalszám: 392

A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást. 
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy beleszeretett Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. 
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!
A Fekete Város krónikái című sorozat első része.

Idén jelent meg kint a második rész, a harmadik pedig jövőre várható.

Goodreads érékelés: 3421 értékelés alapján 3,79

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 484

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

A trilógia 2010-ben láttam meg először a napvilágot, mely befejező kötete tavaly jelent meg kint.

Goodreads értékelés: 14989 értékelés alapján 4,08

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 348

 „Egy madár hevert a küszöbön, egy kis sárszalonka. Halott volt, merev szárnya úgy terült szét, mint egy őskori szárnyas gyíké, a szeme elég visszatetszően elhomályosult, hosszú, keskeny fekete csőre, mint egy tű, egyenesen az égre mutatott. A reggeli szélben valami lengedezett rajta: egy papírfoszlány.”

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést.

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

Goodreads értékelés: 55672 értékelés alapján 3,78

Puhakötés ára: 2 999 Ft


Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 496

 „Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben láthatatlanná válna. Ennek ellenére rögeszmésen ragaszkodik a gondtalan és boldog élet látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esnek a tökéletességtől a mindennapjai. Egyszer azonban váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen szembenézni jelenlegi helyzetével és önmagával. Ám ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…

Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a kritikusok körében is nagy sikert aratott Csak lélegezz! trilógia első kötete.

Goodreads értékelés: 38340 értékelés alapján 4,33

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 492

A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? 

LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?

A halál szépséges szolgálólányai-trilógia első kötet, mely folytatása idén jelent meg kint, a befejező kötet pedig jövőre várható.

Goodreads értékelés: 23178 értékelés alapján 3,97

Puhakötés ára: 3 299 Ft
Keménykötés ára: 3 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 300

 „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia, alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő krónikájától! 

A Vincent fiúk-sorozat első kötete, mely trilógia lesz, jövőre várható kint a befejező rész.

Goodread értékelés: 35020 értékelés alapján 4,03

Puhakötés ára: 2 999 Ft




Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 352

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Igen meglepő de ma még születnek egy kötetes könyvek is. 

Goodreads értékelés: 26850 értékelés alapján 4,33

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 448

Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? 
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.

Goodreads értékelés: 8016 értékelés alapján 3,07

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 




Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 368

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?


Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 366

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Egy újabb trilógia amelyiknek idén jelenik meg kint a második része, jövőre pedig a befejező kötet.

Goodreads értékelés: 3758 értékelés alapján 4,12

Puhakötés ára: 2 999 Ft


Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 488

 „Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. […] Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset.”

Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.

Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: „Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!” Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.

Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.

Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!

Mondhatom azt, hogy az ismerősi körömben a moly-on ez a könyv vitte a prímet, természetesen olvastam pár ellen kritikát is. De még nem jutottam oda, hogy saját magam is megalkothassam a véleményemet. Ha majd tetszeni fog, akkor legalább nem kell sokat várnom a ,,folytatásra".

Goodreads értékelés: 58491 értékelés alapján 4,27

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Mont Blanc válogatás (szépirodalom)

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 280

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz. 

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Oldalszám: 720

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, az árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de hogy álmaik beteljesüljenek meg kell küzdeniük ezernyi nehézséggel.
A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassacskán megtapasztalják a számukra még ismeretlen érzéseket, úgy válnak gyermekből felnőtté. A szerelem, a gyermeki szeretet, a féltékenység, a bosszúvágy, a kilátástalanság hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölet és a megbocsátás, a ridegség és a szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kiszámíthatatlan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, amely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja. 
„Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk”. (Luca Di Fulvio)

Puhakötés ára: 3 499 Ft
Keménykötés ára: 4 499 Ft         



Várható megjelenés: megjelent

Oldalszám: 308

Az örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el.

Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi.
Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető „jómódot”. Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya – Annawadi „legremekebb teremtése” – egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai – mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj – is hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet „teljes élvezetnek” neveznek.
Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt.
Az örök szépségen túl okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni.

Puhakötés ára: 2 999 Ft

Várható megjelenés: 2013. november 29.

Oldalszám: 416

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.

Puhakötés ára: 2 999 Ft



Várható megjelenés: 2013. október 15.

Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ezután történt, minden képzeletet felülmúlt, és később a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie bombázópilóta, aki embert próbáló feladatokkal néz szembe: kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között; légvédelmi ágyúk tüzében kell repülnie, miközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte; el kell viselnie félelmet, sérüléseket, társai elvesztését. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy egy vesztes háborút vív, amely egymás után veszi el tőle a barátait.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. légi hadserege „szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.



Puhakötésben megjelent

Oldalszám: 382

A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára: vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.

A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 



Puhakötésben megjelent

Oldalszám: 380

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával mindig csak a reptér széléig merészkedik, néha pedig eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet a repülőtéren túl. Olyan élet, mint amilyen a régi volt. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.

A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.

Puhakötés ára: 2 999 Ft
Keménykötés ára: 3 799 Ft 






Előrendelés akció!!!!!!!!!!! a kiadónál 30%-os kedvezmény minden könyvre, 2 könyv vásárlása esetén pedig ingyenes kiszállítás!
https://docs.google.com/forms/d/1hlwGnkD95CozyQejdxani7d0a8VgyefWZiIsXhIVz1o/viewform

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése