Keresés ebben a blogban

2014. május 29., csütörtök

Kiera Cass: Az igazi (A párválasztó 3.)

Gabo kiadó 2014

ISBN: 9789636898830

Fordította: Gázsity Mila

Oldalszám: 346


A sorozat kötetei
1. A párválasztó blogbejegyzés itt
2. Az elit blogbejegyzés itt
3. Az igazi

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."


2013. júniusában olvasta a sorozat első részét, ami olyan szinten magába szippantott, hogy elvakult rajongóvá váltam. A könyv nagy sikert aratott itthon is, így a kiadó igen hamar elhozta a második részt is. Az elit sem volt rossz, de számomra picit gyengébb volt. Láss csodát a harmadik rész meg a kinti megjelenést követően igen rövid időn belül itthon is megjelent, alig vártam, hogy olvashassam a befejező kötet.

Én nem igen szoktam a borítókra különösebben kitérni, de eme sorozat borító gyönyörűek főleg ez az Igazi borítója, bámulatosan szép. Olyan jó ránézni a könyvre, hogy sokkal szívesebb fogtam a kezembe mint mondjuk egy másikat.

A második résztől nem voltam teljesen elragadtatva, ami azért volt, mert a történet alakulásával voltak kisebb problémáim és Maxon herceg is kiesett nálam a pixisből, ettől függetlenül nagyon vártam a befejező kötetet, mivel imádtam ennek a világnak a rózsaszín ködét, pedig mint már többször is említettem nem vagyok tipikus rózsaszín köd kedvelő, de eme történetnek sikerült belopnia magát a szívembe.

A második rész olvasata után nagyon sok megválaszolatlan kérdést maradt, úgy gondoltam az írónő nem biztosan fog minden kérdésemre választ adni, de nagyon ügyesen megoldotta. Nincs hiányérzetem, pedig az Elit után féltem, hogy hogy fogja ezt megoldni, mivel kell egy happy and, a lázadók leverése és a világ felépítésről sem tudhattunk meg túlon túl sokat addig.

Külön pozitívum, hogy amikor elkezdtem olvasni az Igazit egyáltalán nem éreztem azt, hogy nem tudnám beazonosítani a karaktereket. Számos alkalommal fordul elő, hogy huhh hát nem is emlékszem ő meg ki, huuhhh ő meg miért is fontos?? Nahh itt ilyen nem volt, minden egy szereplőre emlékeztem, sőt még Gavrilt sem felejtettem el:D Ennek oka lehet, hogy a kiadó tényleg gyorsan hozta a részeket és nem kell éveket várnom egy egy rész olvasása után. De én úgy gondolom ennek oka inkább az, hogy minden mellékszereplőnek volt egyénisége és valami úton módon mindenki ki tudott tűnni a sok szereplő közül.

Négy lány maradt csak és egy herceg, lassan ideje döntetni ki is lesz a nagy Ő...  ahogy már korábban említettem, kíváncsi voltam a lázadókat, milyen úton módon szövi a történetbe és be kell valljam meglepett, hogy így kerültek képbe. Teljesen el voltam ájulva, nagyon jó kitalálta. Ezáltal pár új szereplővel bővült a kör, de megint csak azt tudom mondani, hogy apró események de mégis emlékezetes mindegyik.

Tetszett hogy már annyira nem rózsaszín minden és Maxonnal is sűrűsödtek a viták... kivételesen az Aspenes részek egyáltalán nem zavartak és alig vártam már, hogy America egyszer hagyja már hogy végig mondja amit Aspen szeretne, de hát ez majd csak a végén történik meg...:)
Jó volt, hogy már az elején bele szőtte a lázadókkal kapcsolatos szálat, így a végére teljesen kikerekedett a történet.

Tetszett, hogy Marlee is újra képbe került, bár csak pár oldal erejéig, de akkor is én szívesen olvastam róla megint.

A párválasztó és az Elit is olvastatta magát, de ez még inkább. Kétszeri alkalomra be is faltam... amikor már csak 20-30 oldal lehetett hátra, direkt abba hagytam az olvasást és gyorsan elmosogattam, mert nem szerettem volna hogy vége legyen, pár oldal után megint valami kis pótcselekvés következett... próbáltam olyan hosszúra húzni az olvasást amennyire csak lehet. De sajnos vége lett:(

Ebben a részben minden megvolt amit elvártam, volt hogy örültem, volt hogy élveztem a csajos dolgokat, a szép ruhákat, a félelmetes Clarkson királytól is féltem nem csak America és Maxon, Amberly királynő kedvessége pedig engem is megérintett. Voltak mély érzelmek, több féltől is, igen meglepő események, szívszorító történésekkel egybekötve...

Jahh és megbocsátottam Maxonnak is...:D

Összességében azt tudom mondani az elejétől a végéig imádtam ezt a könyvet, sőt így utólag a második rész is megszépült. Annyit tudok csak mondani, hogy azonnal kezdj neki:)

5/5* kedvenc


UI: nem kell sokat várnunk a novellákra, mivel, hogy azt is elhozza nekünk a kiadó:D:D ami külön öröm számomra, mert ezzel nem igazán találkozhatunk itthon. Tehát ha jól láttam a libri honlapján akkor júniusban az egyik novelláskötetet már olvashatjuk is:) Én nagyon várom!!!!

2014. május 21., szerda

Veronica Roth: A hűséges (Divergent 3.)

Ciceró kiadó 2014

ISBN: 9789635398768

Oldalszám: 450

Fordította: Logos


Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek. 
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.


Egy újabb trilógia befejező kötetéhez jutottam. Veronica Roth nagyon alkotott el kell ismerni, igen fiatalon világsikerű könyvet írt, melyből már a film is lement a mozikba. Igen magasra tette a lécet már az első könyv megírásakor, a másodikkal pedig még feljebb tette ezt a követelményt. Ezáltal minden rajongó valami iszonyatos durva dolgot várt harmadik részben, amit meg is kaptunk. Én úgy éreztem a harmadik rész olvasásakor, hogy nehéz súlyként telepedet a vállára ez a magas követelmény, hogy olyat írjon, amitől eldobjunk az agyunkat, hogy már túl túl csavarta. De kezdjük szépen az elejéről.

A Beavatott nagyon tetszett, de nem tudtam kiemelni belőle semmit, mert egy jól megírt könyv volt, de valahogy nem váltam elvakult rajongóvá. Ha jó a könyv, de még sem esem szerelembe attól még folytatom, főleg ha élvezem a történet. A második rész olvasása nagyon jó élményt nyújtott, viszont ég mindig nem tudtam azt mondani, hogy megkedveltem Trist, vagy hogy a világtól eldobnám az agyam. Jó volt a történet, a cselekmény, minden, de valahogy nekem mindig is hiányzott valami a történetből amitől el lennék ájulva. Lehet ez egy apróság, bármi momentum, de a harmadik részig nem volt.
Teljesen oda vagyok a végétől, végre egy írónő aki meg merte tenni és szerintem tökéletes lett így a sorozat lezárása. Egyetlen egy dolgot sajnálok csak, hogy annyi helyen futottam bele spoilerbe, hogy a nagy durr, a lényeg már nem volt számomra új dolog mert tudtam mi fog következni. Így nagyon meg sem tudott hatni… tudomásul vettem… talán csak annyi, hogy vártam, hogy mikor fog bekövetkezni… Nagyon sajnálom, mert biztosan máshogy hatott volna rám ez az esemény, sokkal jobban megérintette volna a lelkemet, de így annyira nem mint kellet volna. Oké én is szoktam spoilerezni, ha meg olyan űber brutál dolgok árulok előtte jelzem. De sajnos ennél a könyvnél annyiszor futottam bele spoilerbe mint még soha. Talán ez az egy dolog ami picit rontott az én olvasási élményemen, de erről az írónő nem tehet.

Tetszett, hogy kijutottunk Chichagoból, de ...

SPOILER: Tehát a szitu, hogy Chichago egy kísérleti város, amit megfigyelnek, mint egy valóság showt. Régen volt a nagy háború amikor is a gének elromlottak… és ezen gének helyreállításán dolgoznak… akik elfajzottak azok génei vannak teljesen rendben, akik pedig nem azok ,,betegek”.

Szóval ez a nagy titok… elfogadtam… nem dobtam el az agyam tőle inkább bele törődtem. Úgy voltam vele, hogy ebből még sok jót is ki lehet hozni. Viszont innentől kezdve jött a túl csavarás amikor, kiderült, hogy amit eddig mondtak kamu… lázadást akarnak… majd balul sül el… kiderül hogy van igazság benne amit mondtak de kamu egy része… új igazságot tudhatunk meg… majd megint kiderül, hogy hát kb igaz… de kamu…. nahhh ezt nagyon untam! Annyira de annyira túl lett bonyolítva szerintem, hogy már felesleges volt, sőt nem is élveztem az olvasást, csak csóváltam a fejem, hogy na ne már. Nem lehetne már pontot tenni ennek a témának a végére…

Trist valahogy nem sikerült a szívembe zárnom, talpra esett, okos, harcias főhős de ennyi.

Négyesért sem voltam annyira oda, míg az a dolog meg nem történik… akkor sajnáltam és megenyhült a szívem feléje… kinyitottam a szívem és átéreztem a dolgot…

Christina ebben a részben nagyobb hangsúlyt kap mint eddig de ő sem a kedvenc karakterem.

Caleb-et nagyon sajnáltam, megértettem Trist, hogy miért ilyen vele, de akkor is valahogy megsimogattam volna a kis buksiját, hogy igen többször is hibáztál, de már csak ti vagytok egymásnak…

Jaj elfelejtettem mondani, hogy nagyon tetszett a Tris anyukájáról szóló részek, megismerhetjük picit jobban Tris szüleit és az egész háttért is.

Picit lassan haladtam a könyvvel pár nap híján egy hónapba tellett pedig tetszett. Furcsa nagyon sokan lehúzták a könyvet, szerintem pedig ez a sorozat legjobbja. Végre tényleges érzelmeket kapunk. Tris és Négyes szemszögéből is átélhetjük az eseményeket, a problémákat. Oké vannak dolgok amik nekem nem voltak annyira tökéletesek, de hát ilyenek az első két részben is voltak.

Összességében imádtam a befejezést!!!!!! 

5/4,5

2014. május 12., hétfő

Kiera Cass Párválasztó hírek

Idén májusban jelent meg kint a Párválasztó trilógia befejező kötete, a The One, magyarul az Igazi. Nagy örömömre szolgál, hogy mától magyarul is elérhető a könyv:) Természetesen megrendelve, napok kérdése és neki is kezdek, ha végre lesz egy pici időm olvasni.

Külön örömmel olvastam a hírt a Gabo kiadó facebook honlapján, hogy a novellákat is elhozzák nekünk, mind a hármat:) Eddig csak kettő volt, de pár napja bejelentette az írónő, hogy lesz még egy (The Queen című kisregény is), melyet ősszel fog megjelenni kis hazánkban.

Nyárra tervezi kiadni a kiadó egy kötetben a két másik novellát/kis regényt, melyhez nem sokára ígérték a magyar borítót.