Keresés ebben a blogban

2014. augusztus 28., csütörtök

Fumax kiadó várható megjelenés (2014 szeptember)


AZ UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET.

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

„Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." „
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka
„A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története. „
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője

Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából.
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író

“Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!”
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző

“Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.”
Steve Berry, New York Times bestseller szerző

A könyvből Ridly Scott forgat filmet, melynek főszereplője Mat Damon lesz.

Beleolvasó a könyvbe ITT


Előrendelhető a kiadó honlapján 36% kedvezménnyel!!!!!! ITT



2014. augusztus 22., péntek

Hugh Howey: A hajótörött (Siló 5.)

Könyvmolyképző kiadó 2014

ISBN: 9789633737385

Oldalszám: 296

Fordította: Rákócza Richárd


Mialatt a silóban folytatódik a bernardi zsarnokság ellen lázadók élethalálharca, Juliette és Solo a szomszédos gigászi építményben azon küszködik, hogy valami módon kapcsolatot teremtsen a lázadókkal. Tudatniuk kell velük, hogy nem az ő silójuk az egyetlen, s rajtuk kívül is maradtak még a Földön emberek.

Bernard ifjú választottja és kijelölt utódja, Lucas arra ítéltetett, hogy a siló titkos könyvtárában megismerkedjen a múlttal – az emberiség sorsának tragikusra fordulásával –, ám miután folyamatos rádiókapcsolatban áll Juliette-tel, a kettejük közt kialakuló érzelmi kapcsolat megakadályozza abban, hogy feltétel nélküli hűséggel kövesse Bernard utasításait. Ahhoz azonban gyenge, hogy nyíltan szembeszálljon a zsarnokkal…

Juliette eközben gigászi küzdelmet folytat azért, hogy megszabadítsa a szomszédos siló alsó szintjeit a talajvíztől, s később újabb túlélőkre bukkan, akik kísértetként tengetik napjaikat a hatalmas épületben…

A sorozat kötetei:

1. A siló
2. Megfelelő méret
3. Kivetve
4. A megoldás
5. A hajótörött

2013. decemberében olvastam el a sorozat első három kötetét, hogy hogyan is került az utamba a sorozat, hogy tetszett, a korábbi bejegyzésemben megtalálhatjátok, most külön nem térnék ki rá: itt.

Az előző kötetek olvasása után igen magasra tettem a lécet a befejező kötettel kapcsolatban, ami annyira nem befejező kötet, mert még 2 kötet várat magára, de az már nem a sorozat fix kötete. Nahh ezt jól megmondtam:D tehát ilyen kiegészítő könyvecskék lesznek majd... 

A könyv első felében semmi gondom nem volt, élveztem ahogy a két Silóban egyszerre olvashattam az eseményeket. Bernard kezdte átadni a tudást Lucasnak amik igen érdekesek voltak, de teljes mértékben nem kaptunk információt a miértekre. A másik vonal a lenti mélyben élő emberek harca a zsarnok Bernard uralma ellen... 
A másik Silóban pedig Juliette és Solo próbált túlélni...

Fontos megemlítenem, hogy eme könyvet több mint 2 hónapig olvastam, aminek kisebb részben az oka, hogy nem volt úgy időm, de igencsak sokszor megpróbáltam haladni vele.
Amikor Juliette és Solo próbálnak a mély lenti világban vagyis a Gépházban megszerelni valamit... akkor az túlon túl hosszúra nyúlt. Bevallom nem nagyon kötnek le a szerelős részek, de az eddigi kötetekben nagyon fel sem tűntek, mivel nem igazán volt rajta hangsúly. Itt egy nagy szerelés volt a cél, amit nagyon sok fejezeten keresztül boncolgatott az író, amit lehet hogy csak az én nem műszaki beállítottságomnak köszönhetően untam. Valahol a nagy szerelés közepén megálltam, majd próbáltam újra folytatni... félre tettem... újra megpróbáltam... 3-4 sor után már nyomtam is a szundít... majd megint próbáltam és próbáltam, de azon az egy oldalon nem tudtam túl tenni magam. Picit előrébb lapoztam, hogy jó, nem szokásom, de ezt valahogy át kell ugranom, mert különben soha nem fogom tudni befejezni a könyvet. Eléggé csalódott voltam amikor még 3-4 fejezet szintén erről szólt... A könyv felépítéséről itt mondanék egy mondatot, egy fejezet Julette-ről szól, míg a következő a másik silóban történt eseményekről, így azért folyamatos a cselekmény több szálon. Tehát a következő fejezetet elolvastam mert érdekelt, viszont utána megint szereltünk, átlapoztam... megint olvastam egy fejezetet... majd a következőt átlapoztam... így haladtam amíg túl nem jutottam... Örültem, mert utána már simán ment a könyv olvasása:)

Én általánosságban éjszakai olvasós vagyok, de eme könyv sorozat olvasása mindig megborzongat... egyes részek olyan feszültséggel voltak megírva, hogy ciki nem ciki, de féltem:D

Sajnos még negatívumokkal tudom folytatni, ez a befejező kötet, ami egyáltalán nem ezt az érzést kelti. Az előző négy kötet sokkal inkább lezárt volt mint ez. A záró rész egy cselekmény kellős közepén történik, amikor is nincs lezárva. Mint amikor valaki megérkezik valahová és annyi, semmi jövőkép, vagy a sok miértre talált válasz. Így egyáltalán nem vagyok megelégedve a befejezéssel, mivel megint csak arra lettem kényszerítve, hogy a két plusz könyvet is olvassam el ha tényleg tudni akarom a dolgokat. És igen szeretném tudni a nagy kérdésre a választ, de már így is túl vagyok 5 köteten, miért kell ennyi bőrt lehúzni róla? Ez már egy teljesen másik tészta, mivel az első 3 könyvet simán egyben is ki lehetett volna adni, mert úgy adnak ki egy átlagos regény oldalszámot, viszont ott az első kötet teljesen lezárt... Nahh mindegy, ez nem az én dolgom.

Tehát elégedetlen vagyok, nem értem miért kell ezt még húzni. Nem gond, ha valaki ír még kiegészítő köteteket, sőt szeretni szoktam, mert még valami pluszt ad. De itt sajnos nem ad plusz, hanem a kérdésekre a választ, amit eme regényben kellet volna megválaszolni.

Felmerült bennem, hogy ennyi kötet elolvasása után mennyire fogom várni azokat... hát nem tudom. Mert tényleg ettől a résztől vártam a nagy csodát, hogy megtudom ki miért is csinálta, hogyan is élnek tovább... de nem kaptam meg. Ettől függetlenül nem volt rossza a cselekmény és csöpögtettet is infokat, de ezek olyan vajmi kevesek voltak, mint ha semmit sem mondott volna.

Összességében az egész sorozat tetszett, bár ez az utolsó kötet igazi csalódás volt:( Tényleg egy zseniálisan egyedi világot épített fel az író, nem megszokott cselekménnyel, de akkor is ez a lezárás nem volt az igazi. Felnőtteknek íródott a könyv, viszont a fiatalabb korosztálynak is élvezhető olvasmány. Műszaki ismeretekkel rendelkezőknek kötelező:D:D nahh jó nem, de szerintem a fiúk ezen részeket jobban élvezik. Egyszer jó volt elolvasni a sorozatot, örülök, hogy megismertem a Siló kitalált világát, ezen szereplőket, és akár mennyire is mérges vagyok, a kíváncsiságom még mindig megvan a titok iránt:D

5/3,5

2014. augusztus 13., szerda

Dan Wells: Romok (Részlegesek-trilógia 3.)

Fumax kiadó 2014

ISBN: 9789639861763

Fordította: Bayer Antal

Oldalszám: 438


A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.

Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat. 
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre. 
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…

A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.

A trilógia korábbi részei (a címre kattintva megnézhetitek a korábbi két kötetről a bejegyzésemet)

1. Részben ember
2. Töredékek


Már nagyon vártam a trilógia befejező kötetét, amivel az elején sajnos nemigazán haladtam. Erről nem a könyv tehet, más dolgok szóltak közbe. De a szabadságom első napján rendesen belevetettem magamat ebbe a lehengerlően felépített disztópikus világba, ahol már csak egy maréknyi ember és Részleges próbálja megvívni a végső csatát...
Az író megint úgy le tudta kötni a figyelmemet, hogy végülis ha az első 50 oldalt amit korábban olvastam nem nézzük, akkor két nap alatt fel is faltam az egészet. Előző éjjel már majd leragadt a szemem, de még egy oldalt, még egy fejezetet, még egy kicsit, tudni akartam, hogy mi lesz a vége...

A történtet ott folytatódik ahol az előző abba maradt, így a megszokottnál több szálon fut a történet. A már jól megszokott hármas tagolódás sem maradhatott el a könyvből, ami mint mindig egy nagy esemény lezárásához köthető.

A könyv több mint a feléig nem éreztem Kirát igazi fő szálként, és ezt most azért tetszett annyira, mert minden kis csoportól, mind eseménysorozatról nem mások által hallunk, hanem megéljük. Zseniálisan ,,osztotta" be a szereplőket, hogy ki melyik eseménysorozathoz fog kapcsolódni, vagy csak melyikről fog értesülni aminek hatására egy másik vonal indulhatott el. A könyv második felében már inkább Kira veszi át a főszerepet és a vele kapcsolatos események, majd végül az ,,elkóborolt" szereplőkről is megtudhatjuk mi lett...

A Töredékeknél említettem, hogy dr Vale aki számomra a leginkább kiismerhetetlenebb volt. Ebben a könyvben pedig ha nem is teljes mértékben, de megértettem az okait, megértettem a próbálkozásainak hajtóerőit, és a végén mégis ilyen döntést kellet hoznia... 

Morgan amilyen gyorsan jött szerencsére olyan gyorsan el is tűnt, számomra annyira egy unszimpatikus szereplő volt, hogy örülök, hogy hamar vége lettek a vele kapcsolatos részek.

Tovar, Delarosa, Haru, Hobb, Marcus, mind mind apró morzsácskáknak tűnek, pedig amit a történethez hozzátesznek abból kerekedik ki ez az egész és végkifejlet.

Picit azért haragszom, mert Nadita még midig olyan titokzatos maradt, mint amilyen volt. Őt szívesen kifaggatnám erről arról egy kicsit, mert a lányokkal kapcsolatban nem lettem teljes mérték informálva. Persze sok kérdésre magyarázatot ad a könyv és elég is lehetne, csak azért mégis... itt egy pici hiányérzetem maradt.

Heron... hát a másik megfejthetetlen személyiség... akinek az igazi arca az utolsó fejezetekben mutatkozik meg... meglepődtem...

Ahogy már korábban is említettem Kira az egyik kedvenc főhősnőm, amit ebben a részben megint csak bebizonyított, hogy mer, tud, fontosak számára a szerettei, és akkor is meg kell próbálni a békére törekedni ha már esélytelennek látszódik az egész. Kemény egy csaj, aki tűzön, vízen át megtesz mindent a céljai elérésért. 

SPOILER INDUL
Armin... tudtam, hogy elő fog kerülni, tudtam, de hogy ő legyen a ,,főgonosz" hát nem gondoltam volna. Azt hittem az ő karaktere lesz aki a két faj között elhozza a békét, és olyan ötletei és lehetőségek lesznek a kezében amivel egy újabb jobb világ teremthető. Hát ez nagyon nem ő volt. Sajnáltam Kirát mert az egész sorozaton át Armin egy olyan apa karaktert testesített meg akire fel lehet nézni.
SPOILER VÉGE

Az Övezetben játszódó eseményeket nagyon szerettem, nem csak azért mert ott kellet először a Részleges nehézségekkel szembe nézniük, de mégis ott volt a kulcs a szemük előtt. Itt testesítette meg a lehetséges jövőt az író, ha mind a két fél úgy gondolja.

Nagyon sok minden történt a könyvben, mindenkivel. Más-más vidékek, problémák de a végén mindenki megtalálta az útja célállomását. Azért tetszett nekem ez a trilógia annyira, mert nem egy tipikus egyszer olvasós könyv. Már a második kötet is túlszárnyalta az elsőt, míg ebben a részben minden elő volt készítve a megfelelő lezáráshoz. Amihez igen több konfliktuson keresztül vezetett az út, de ha nem is a rózsaszín ködös happy and, valami ezért mégis látszik, hogy lesz ebből.

Amit erről a könyvről ki lehet szerintem jelenteni, hogy nem romantikus! Amikor a második rész végén az az aprócska jelenet volt Samm és Kira között majd leestem a székről, mivel hát eddig ilyenekről itt nem volt szó. Jó jó oké érezhetőek itt a viszonyok, de ezen egyáltalán nem is volt hangsúly. Itt a harmadik részben szintén a háttérbe van szorulva ez a szerelem téma, de mégis amikor eljön jót tesz a történetnek:)

Összességében szerintem méltó lezárása a trilógiának. Szinten az összes kérdésre megkapjuk a választ, én is csak a lányokkal kapcsolatban még inkábbi részletességet hiányoltam, de ennél többet nem tudok felhozni a könyv ellen:D Folyamatosan pörögtek az események, nem voltak felesleges oldal töltések, mélázások, táj leírások amivel a mendegélést szokták leírni. Örülök, hogy a Fumax kiadó ilyen hamar hozta el nekünk az utolsó részt és nem utolsó sorban, hogy megismerhette kis hazánk olvasótábora ezt a tökéletes trilógiát. Aki nem szereti a romantikát annak is nyugodt szívvel ajánlom, mert ami ebben a könyvben benne van annyi szerintem kell. Fiúknak, lányoknak, idősebb fiatal korosztálynak egyaránt.

5/5


Köszönöm szépen a könyvet a Fumax kiadónak!

2014. augusztus 11., hétfő

Nyerj mozijegyet Az emlékek őre című film premier előtti vetítésére 1. hét


A BIG BANG MÉDIA jóvoltából mozijegyeket nyerhetsz másodmagaddal az Emlékek őre című film premier előtti vetítésére.

Fontos, hogy a helyszín Budapesten lesz, szeptember 10-én lesz 19 órától. Így vedd számításba ha te vagy a szerencsés nyertes ráérj ezen a napon:)

A pontos címről a nyerteseket értesítjük:)

A technikai vívmányok nem akarták az igazságot így a játékban egy kis változás lesz, az eddig beharangozotthoz képest.

Négy héten keresztül fog tartani a játék 2014.08.11-től 2014.09.07-ig. 

Minden héten egy darab nyertest sorsolunk aki másod magával megnézheti premier előtt a filmet.

Így ha az első héten nem te lettél a szerencsés nyertes no para még lesz lehetőséged:)

Hogy részt vehess a játékon nem kell mást tenned mint a Rafflecopter dobozba belépni, amit vagy gmail-os email címmel vagy pedig a facebook profiloddal tehetsz meg. Innentől kezdve nincs más dolgot csak like-olni kell a Big Bang Média facebook oldalát, hogy részt vehess a játékon. Ha a Hisztis Manó facebook profilját is like-olod akkor még egyszer bele kerülhetsz a ,,kalapba". Ez nem kötelező, opcionális:)

Ha bármi kérdésed lenne kommentben írj nyugodtan, vagy a blogon lévő e-mail címre.

Sok sikert!!!

Jó játékot:)


A harmadik és negyedik hét összevontan, vagyis két nyertest fogok sorsolni:)

a Rafflecopter giveaway

A második heti nyertes:)
a Rafflecopter giveaway

Az első heti nyertes:)
a Rafflecopter giveaway

2014. augusztus 7., csütörtök

Az emlékek őre (filmes infok 3.)

AZ ’EGYEN’ EMBEREK - SZEREPOSZTÁS


Az erős szereposztásra Ralph Winter executive producer ad választ: „Ez egy olyan projekt, amelyre mindenki azt mondta: benne akarok lenni! Úgy gondolom, ez egyfelől Harvey Weinstein iránti tiszteletből fakad, amely a filmes világban övezi, másrészről abból a vonzerőből, hogy olyan legendás tehetségekkel lehet együttdolgozni, mint Jeff Bridges, Meryl Streep és Philip Noyce.”

 „A tapasztalt színészek mellett, mint például Alexander Skarsgård és Katie Holmes, egy csapat hihetetlenül tehetséges újoncunk is van. Habár Brenton Thwaites öregebb, mint a könyvben szereplő karaktere, megvan benne az összes adottság, amellyel Jonas is rendelkezik. Fiona szerepét játszó Odeya Rushba pedig mindenki bele fog szeretni, ártatlansága tökéletes a karakteréhez, szépsége pedig sok mindenkit el fog varázsolni. Úgy hiszem, hogy az Ashert játszó Cameron Monaghanra, aki kiegészíti a gyerekeket játszó színészgárdát, érdemes lesz odafigyelni!”

„Nem volt egyszerű egy 24 évest kiválasztani Jonas szerepére, aki 12 éves a könyvben” – teszi hozzá Bridges. „De aztán találkoztam Brentonnal, aki egyből levett a lábamról, és annyira jól hozza Jonas karakterét, hogy be kell lássam, tévedtem. Rengeteg van benne abból a szellemből, amelyet Lois kiemelt: nem az a lényeg, hogy a könyv minden egyes tényéhez hűek legyünk, sokkal fontosabb, hogy a könyv szellemiségét átadjuk.”

Skarsgård hozátette: „Izgatottan szálltam be a csapatba, mivel ez Jeffnek annyira fontos projekt volt. Még 15 évvel ezelőtt említette nekem, hogy meg akarja csinálni ezt a filmet. Mivel olyan régen véghez akarta vinni, hatalmas adag lelkesedést hozott a forgatásra”

Taylor Swift beválogatásáról Silver azt mondta: „még mielőtt Taylort beválasztottuk volna, már megírtuk, hogy Rosemary zongorázni fog. A The Weinstein Company egyik executivja látta Taylort élőben játszani, és nagyon megtetszett neki. Nehéz volt a karakterét a filmbe írni, mivel a könyvben már nem a közösség tagja, és csak 5 hétig bírta, hogy kiképezzék a következő emlékek őrének. A forgatás alatt Taylorból csak úgy áradt Rosemary karakterének fiatalsága, mi több, zenei hozzáértésével is hozzájárult a karakter kiteljesedéséhez. Mindig rácsodálkozok, hogy úgy írtunk egy Taylor karaktert a filmbe még azelőtt, hogy arra gondoltunk volna, hogy bevonjuk őt is a filmbe.”



A SZEREPLŐKRŐL


MERYL STREEP (Előljáró)

Meryl Streep majd 40 éves karrierje alatt karakterek elképesztő sorát ábrázolta a vásznon és a tv-ben is.

Szerintem őt nem kell bemutatni senkinek:) jó pár filmben csalt mosolyt az arcomra.

Díjai: Commandeur de L'Ordre des Arts et des Lettres, American Film Institute Lifetime Achievement Award, Film Society of Lincoln Center elismerése, National Medal of Arts Barack Obamától, Kennedy Center Honor.





JEFF BRIDGES (Az örökítő/producer)

Hollywood egyik legsikeresebb színésze, hatszor jelölték Oscar díjra, az elsőt pedig az Őrült szívben nyújtott alakításáért meg is kapta, továbbá Golden Globe-ot, SAG Awardot, és az IFP/Spirit Award for Lead Actor.

Jeff egyik igaz szenvedélye a fotózás és rendszeresen készít képeket a forgatásokon a színészekről, a csapatról, és a helyszínről. Minden film befejeztével a képeket egy könyvbe szerkeszti és mindenki, aki részt vett a munkában, kap egy példányt. Szerintem ez nagyon aranyos, egyszerre a hobbijának is él, másrészt olyan emléket állít a film forgatásnak amit ennél jobban át sem lehetne adni.



BRENTON THWAITES (“Jonas”)

Hat nagyobb filmmel maga előtt az ausztrál Brenton az idei év egyik feltörekvő színésze, akire oda kell figyelni. Sokoldalúsága, tehetsége és sármja Hollywood egyik legtöbbet foglalkoztatott fiatal színészéve tette Thwaites-t.
Karrierjét az ausztrál Home and Away, SLiDE és Sea Patrol című sorozatokban kezdte. A Queensland University of Technology-n végzett, első filmszerepét a Charge Over You című független filmben kapta. 

Itt van nekünk a 1989-es születésű tini bálvány:D hát igen... ha fiatalabb lennék már csak miatta megnézném:D 



ALEXANDER SKARSGÅRD (“Apa”)

Én innen ismerem őt: megkapta az 1000 éves viking vámpír, Eric Northman szerepét az HBO sikersorozatában, a True Blood – Inni és élni hagyniban, ahol Anna Paquinnal és Stephen Moyerrel játszott együtt. A sorozat sikerét a jó forgatókönyv, a remek színészi alakítások és a vámpírláz hozta meg. A True Blood a 7. évadát kezdte el 2014-ben.


És ő az, aki miatt az én korosztályom és a TB rajongók figyelmét felkeltette:D:D:D a film:D:D




KATIE HOLMES (“Anya”) 

Színésznőként számos elismerést sepert be filmekben és a színpadon nyújtott teljesítményéért, olyan kasszasikerekben szerepelt, mint Christopher Nolan Batman: Kezdődik!, vagy a kritikusok által elismert Jégvihar Ang Lee rendezésében, és Peter Hedge Hálaadás. 

Ahonnan szinte mindenki ismeri: 1997-ben megkapta Joey Potter szerepét a Dawson és a haverokban, ahol James Ven Der Beekkel és Michelle Williamsszel játszott együtt.




ODEYA RUSH (“Fiona”) 

Odeya egy gyönyörű és üde színésznő, aki egyre több rajongót szerez Hollywoodban. Egyik napról a másikra szerzett átütő sikert a Disney féle Timothy Green különös életében, ahol Jennifer Garnerrel és Joel Edgertonnal szerepelt együtt. Világszerte több ezer jelentkezőt hallgattak meg a szerepre, amelyet végül Odeya kapott meg. Számos TV sorozatban szerepelt, mint a Különleges ügyosztály és a Félig üres.






CAMERON MONAGHAN (“Asher”)

Cameron a Shameless – Szégyentelenek sorozat rendszeres szereplője, amelynek 4. évada most készül. A sorozat mellett Cameron szerepelt a 2014-es Vámpírakadémiában, amelyet Mark Waters rendezett.









TAYLOR SWIFT (“Rosemary”) 

A 23 éves Taylor Swift hétszeres Grammy díjas és a ő a legfiatalabb, aki elnyerte a zenészszakma legnagyobb elismerését, a Grammy díjat az év albumáért. Ő az egyetlen olyan női előadóművész (és a negyedik előadó), akinek 2 albuma is elérte az 1 milliós eladást még az első héten (2012: RED, 2010: Speak Now). 

Taylor hangját kölcsönözte Audrey-nak a Loraxban. A Hang ereje című film záródalát, a Sweeter Than Fiction is ő írta, amely a Britain’s Got Talent nyertes Paul Potts történetét meséli el. Két dalt is írt az Éhezők viadalához, amely a Grammy Award for Best Song Written for Visual Media díját és Golden Globra is jelölték. A Saturday Night Live házigazdája volt, és szerepelt Garry Marshall Valentin nap című filmjében és az Emmy díjas Helyszínelőkben. 


Azt hiszem eléggé erős színészgárdát állítottak csatasorba a film készítői. 

2014. augusztus 6., szerda

Az emlékek őre (filmes infok 2.)

A film készítéséről


Lois Lowry sci-fi regénye, Az emlékek őre több, mint 10 millió példányban kelt el világszerte, mi több, a Harper Collin legkeresettebb gyerek e-könyve. A könyv az USA számos államában kötelező olvasmány, amely hatalmas rajongótáborra tett szert.

„Az emlékek őre a gyerekirodalom ékköve, és büszkén gyarapítjuk a sikeres könyvadaptációs listánkat, amelyen többek között olyan filmek szerepelnek, mint a Stanley, a Szerencse fia; a Malac a pácban; a Híd Terabithia földjére; az Egy kutya miatt és a Narnia krónikái” – mondta el Frank Smith, a Walden Media ügyvezető igazgatója, amely film koprodukciós partnere.

Az emlékek őre filmváltozatának elkészítése Jeff Bridges 20 éves álmát váltja valóra, aki nem csak a szereplője, de producere is a filmnek. „A lányaim olvasták a könyvet, de mielőtt még ezt megtudtam volna, olyan megvalósításra váró anyagokat kerestem, amelyben rendezhetném apámat, Lloyd Bridgest. Ráadásul egy olyan filmet szerettem volna készíteni, amit a gyerekeim is meg tudtak volna nézni. Egy gyerekkönyv-katalógust lapozgatva láttam meg ezt a gyönyörű borítót az öreg, őszes férfival az elején és azt gondoltam: hm, igen, az apám eljátszhatná ezt az embert” – mondta el Bridges.

„Lois Lowrynak egyből megtetszett az elképzelésünk és végigkövette a munkálatokat. Most itt vagyunk és ez nagyon izgalmas” – mondta Nikki Silver producer. „Nehéz volt összehozni a produkciót, mivel mindenki annyira szerette és tisztelte a könyvet, hogy félt hozzányúlni. Az is elriasztott sok mindenkit, hogy ez egy dráma amely a gyerekeknek szól. De a The Weisnstein Company beszállt velünk a ringbe.”




A filmkészítőkről


PHILLIP NOYCE (rendező)


Tinédzserként ismerkedett meg az undergroud filmekkel, amik nulla pénzből készültek, illetve a mainstream amerikai filmekkel. Philip 18 volt, amikor elkészítette első filmjét, amelyre úgy szedte össze a pénzt, hogy barátainak eladta a szerepeket.

1973-ban elkészítette a Castor and Pollux című 50 perces dokumentumfilmjét, amellyel elnyerte a legjobb ausztrál rövidfilm díjat 1974-ben.

Az 1989-es Halálos nyugalom sikere Nicole Kidmannal, Sam Neillel és Billy Zane-nel meghozta az áttörést Hollywoodban, ahol hat filmet is forgatott a következő 10 évben, többek között a Férfias játékokat (1992) és a Végveszélybent (1994) Harrison Forddal, és a Csontembert (1999) az Oscar díjas Denzel Washingtonnal és Angelina Jolie-val.

2010-ben újra összefogott Angelina Jolie-val, és leforgatta a Salt ügynököt, amely a legnagyobb kasszasikerének bizonyult: 295 millió dollárt kaszált világszerte.


MICHAEL MITNICK (forgatókönyvíró)


Mitnick forgatókönyve, a The Current War benne volt a 2011-es Blacklist 10 legjobb forgatókönyvének listájábn, amelyet Steve Zailian (Pénzcsináló, Schindler listája) és Harvey Weinstein készített.

Jelenleg Oliver Jeffer könyvének, Az elképesztő könyvfaló fiú adaptációján dolgozik az Universal Pictures-nek és Sacha Baron Cohennek.

2012-ben Michaelnek ítélték a Theater Master Látnoki drámaíró díját. Diplomáját a Yale drámatagozatán szerezte. Brooklynban él.


LOIS LOWRY (a könyv szerzője, amelyen a film alapul)


Lois Lowryt legtöbben Az emlékek őre és a Számláld meg a csillagokat című könyveiről ismerik, utóbbi egy holokausztról szóló gyerekkönyv. Lois mind a kettőért elnyerte a neves Newbery Medalt. Amit mégis sok ember nem tud, hogy Lois több mint 30 gyerekkönyvet és könyvsorozatot írt.

Habár van egy nővére és egy öccse, magányos gyerek volt, aki a könyvek és saját élénk fantáziavilágába menekült. Hawaii-on született, és mivel apja a seregben szolgált, sokat költöztek más amerikai tagállamokba, Japánba.

A Brown egyetemen eltöltött két év után Lowry férjhez ment egy katonához, akivel megint sokat költöztek, míg végül a massachusetts-i Cambridge-ben telepedtek le. Négy gyerekük született.

A család Maine-ben lakott, amíg a gyerekek fel nem nőttek. Lowry elvégezte a University of Southern Maine-t, majd egyetemre ment és elkezdett írni. A válása után 1977-ben visszatért Cambridge-be, ahol a mai napig él.

Lowry első könyve, a Nyáron történt elnyerte a Nemzetközi Olvasástársaság Gyerekkönyv Díját. Miután hallotta a fiatal olvasók véleményét a könyvről, Lois elmondta: „Azt kezdtem érezni, és szerintem ez igaz is, hogy hatással lehetsz arra a közönségre – amennyiben gyerekeknek írsz – akiknek írsz annyira, hogy akár meg is változtathatod őket.

Lowry több mint 30 könyvet írt fiatalok számára és számos díjat elnyert, mint a Boston Globe-Horn Book Award és a Dorothy Canfield Fisher Award. Két könyvéért, A Számláld meg a csillagokatért és Az emlékek őréért megkapta a neves John Newbery Medalt.

Lowry könyvei között vannak olyanok, amelyek a mindennapi élet humoros oldaláról ír, és a 8-12 éveseknek szól, ilyen az Anastasia Krupnik és a Sam Krupnik sorozat. Míg más könyvei komolyabbak, mint például a Számláld meg a csillagokat, amely a holokausztról szól.

Könyveiről Lowry azt mondja: „A könyveim tartalma és stílusa változik. Mégis úgy tűnik, mindegyik ugyanarról szól: az emberi kapcsolatok fontosságáról. A nyáron történt volt az első könyvem, amely a nővérem korai halálát mesélte el és azt, hogy ez a veszteség hogyan hat egy családra. A Számláld meg a csillagokat teljesen másik kultúrában és korban játszódik, mégis ugyanazt a történetet mondja el: arról a szerepről mesél, amelyet mások életében betöltünk.”

Egy pár filmes videó:)






2014. augusztus 5., kedd

Az emlékek őre (filmes infok 1.)

Idén igencsak bővelkedünk könyvadaptációkból. A bőség zavarában azonban kiemelkedik az Emlékek őre, amit nem csak a fiatalabb korosztály vár hanem az idősebb is, mivel 14 éve jelent meg Magyarországon az első kötet. Ezáltal már ,,múltja" van a könyvnek, így igen nagy rajongó táborral rendelkezik. Talán emiatt kicsit könnyebb helyzetben van a film, mert nem egy friss megjelenésű könyv.

Nézzük is először a plakátot:)


Nekem kicsit világ vége sejtelműnek tűnik:D de nem rossz. Nektek hogy tetszik?

A film leírás pedig:

Egy tökéletes jövőben, ahol nincs háború, fájdalom, szenvedés, az ifjú Jonas is megkapja életre szóló feladatát a vének tanácsától. A mentorával töltött idő alatt azonban ráébred, hogy mekkora árat kell fizetnie mindenkinek ezért a színtelen békéért. Az emlékek ifjú őre letér a kijelölt ösvényről és a szabályokat felrúgva azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes....

Az emlékek őre Lois Lowry nagysikerű könyvén alapul, amely 1994-ben elnyerte a Newbery Medalt, és több, mint 10 millió példányban kelt el világszerte.

Nézzük utána a magyar szinkronos hivatalos trailer:)



Szerintem eléggé jóra sikerült a trailer, engem igencsak felcsigázott. Nagyon kíváncsi vagyok a kivitelezésre, és jó pár cselekménybeli megoldásra. Mennyire lesz más mint a könyv, fognak-e valamit változtatni, ilyen apró mozzanatokra gondolok vagy pedig lesznek teljesen új dolgok... 

A végére pedig hoztam az IMD-ről pár jelenetet, sajnos eléggé rövidek:(  de jó hír, hogy már nem kell sokat várnunk a filmre:)

(katt a linkre:P)

1 clip

2 clip

3 clip

4 clip

5 clip


A legeslegvégére pedig: a Big Bang Média (film forgalmazó) jóvoltából játékra invitállak titeket:)
A konkrét sorsolásos játék 2 hétig fog futni, ezt hétvégén fogom nyilvánosságra hozni. Ahhoz, hogy a sorsoláson részt vehess egyetlen egy beugró kérdésre kell helyesen válaszolnod, amit a következő 3 napi bejegyzésekből fogsz tudni megválaszolni.
Minden bejegyzésben néhány vagy egy betű ki lesz emelve, azokból kell majd kirakni egy szót. Nem lesz nehéz:) a filmhez fog kapcsolódni.

Tehát a részletekről később, addig is remélem, hogy érdekes információkat hozok a filmről:)

2014. augusztus 4., hétfő

JÖN JÖN JÖN

Sziasztok!


Bocsánat kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, de a könyvek olvasásával is hadilábon vagyok...

Holnaptól 3-om napon keresztül filmes infokkal fogtok találkozni, a végén pedig nyereményjátékkal készülök a hétvégére, melyre a ,,belépőt" a bejegyzésekben fogjátok megtalálni...:)

Ha minden jól megy akkor végre a Töredékeket is kiolvasom és hétvégén így egy könyves bejegyzés is várható!



Hisztis Manó