Keresés ebben a blogban

2014. április 26., szombat

Könyvfesztiválon jártam:)


Harmadik alkalommal jártam kint a Nemzetközi könyvfesztiválon, és idén is annyira élveztem mint tavaly!!!
Sajnos mostanában valahogy soha nem úgy jönnek össze a dolgok mit terveztem, így a moly talit lekéstem:( Pedig jó pár molyocskával szerettem volna személyesen is találkozni. De sebaj, lesz itt még Könyvhét is:D

Volt egy rukkolásom is, amit a Könyvfeszten bonyolítottam le, így az első utam a happoló felé vezetett!

Délelőtt fél-12 fele érhettem ki, akkor még sajnos csöpörgött az eső, így meglepően kevesen voltak.

11-től On Sai dedikált a Könyvmolyképző standjánál, ahová mindenképpen oda szerettem volna érni. De 3/4 12-től pedig Főnix Könyvműhely csoportos rendelés átvétel ideje volt.... Gondolkodóba is estem, most hová rohanjak??? Gyorsan oda vágtattam a dedikálásra, ahol még mindig eléggé hosszú sor volt és már 3/4 11... hmmm át kéne rohannom a másik standra... Szerencsére anyukám volt olyan drága és beállt a sorba helyettem, így el tudtam szaladni a Főnix elé. Nézem a térképet nagyban, hol is lehet a kiadó standja??? Igazán csak annyit lett volna a dolgom, hogy felnézek, mert szinte szemben volt a két stand:D Így nem kellet messze mennem, átrohantam a túl oldalra. Ott jó pár molyocskával találkoztam, mivel elhúzta a Főnix a mézes madzagot előttünk a Könyvfesztivál előtt. Volt egy olyan akciójuk hogy ha  4 db könyvet rendelsz akkor 1000 Ft db-ja. Ennek ki tud ellen állni??? Szerencsére moly-on gyorsan találtam vásárló társakat, hogy megkapjuk a kedvezményt! 

Imádom a könyvjelzőket!!! Főleg, ha az adott könyvhöz saját könyves könyvjelző is van, ezért rögtön le is csaptam a vásárolt könyvek könyvjelzőire! De miért is ez a két könyv??? Az álmatlanságról már más bloggereknél láttam értékelést, ami meghozta a kedvem a könyvhöz. A karmok pedig úgy került a ,,kosaramba", hogy elolvastam a fülszöveget... érdekes..., goodreadsen is nagyon vegyes értékeléseket találtam a könyvről, ami nem nyugtatott meg arról, hogy nekem ez a könyv tetszeni fog. De hát cicás!!! Egy macska mániásnak pedig túlon túl csábító a fülszöveg:) Majd meglátjuk milyen lesz.
Amit ki szeretnék emelni, hogy kaptuk pici csomagocskát, (amit a könyvek fölött látsz). Nézegettük, hogy mi is lehet ez... zsákba macska?? borító képpel??? Egy tea volt benne, megmondom az őszintét nálam nagyon nyerő volt. Pici apróság, nem nagy dolog, de ötletes!!! és még is apró ajándék, így nálam a kiadó sok plusz pontot kapott:D

Nem pletyizhettem sokat, vissza kellet rohannom a dedikálásra (5 lépés:D), de már 12 volt:S féltem, hogy én már nem jutok sorra. On Sai nagyon kedves volt, én fél 1 fele kerültem sorra, sőt még utána is mondta, hogy pár perc türelmet kér akik nem jutottak sorra, de dedikálni fogja az övékét is! Nagyon szimpatikus volt számomra, mindenkivel beszélgetett egy kicsit erről egy kicsit arról. A könyvhöz még nem volt szerencsém, melyet ajándékba kaptam, de egy dedikálás mindig meghozza jobban az ember kedvét:D
Sorry a kép nem lett jó:S pedig csináltam többet is, de hát sajnos  a telcsim nem csinál túl jó minőségű képeket:(

Eztán nem mentem én messzire, gyorsan beálltam a Könyvmolyképző sorjába, pontosabban beállítottam anyukámat, hogy én addig tudjak nézelődni. Annyira vicces volt, de jó is, egy férfi kezébe pakolgatta a 15-17 év körüli lánya a könyveket, nagyon szép kis stóc volt (én is el fogadtam volna:D), apuci csak tűrt, a lánya csak pakolt... valahogy apucival egymásra néztük,... egymásra mosolyogtunk és az a tipikus apás arckifejezést láttam, mint én az apukámén amikor elrángatom vásárolni, hogy jaj de unom én ezt, de hát a gyerekért mindent:D Nem vagyok szülő, de úgy gondolom szívesebben vesznek a gyereknek könyvet, mint mondjuk videó játékot. Idén sajnos nagyon szűkös volt a keret, így csak két könyvet vettem:
Miért is ez a kettő? Mert erre a két könyvre nagyon nagyon nagyon hosszú ideje várok!!!!

Ahogy a napocska is kezdett előtűnni úgy a tömeg is elkezdett szivárogni...

A Delta Vison-nál picit tovább időztem mert Robert Jordan sorozatának utolsó kötete is megjelent végre kis hazánkban!! Így neki kezdhetek az egész fantasy sorozatnak előlről, a kérdés csak az, hogy mikor??? Megtapiztam, megcsodáltam a kiadványaikat. A kiadó munkatársától olyan ,,marketing" szöveget kaptam, hogy nekem a Ködszerzetett el kell olvasnom, hogy már tényleg úgy éreztem, oké oké akarom én csak mikor??? túl hosszú az a listám:D Mindegy, egy jót beszélgettünk a fantasy sorozatokról!

Lelkesen végig néztünk minden standot, majd jó fáradtan elindultunk haza:)

2014. április 16., szerda

Főnix könyvműhely Könyvfesztiváli megjelenések

J. R. Johansson: Álmatlanság

A lány szemei megmentették az életét. 
A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét.

Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni.

Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát…

Ez az a könyv amit már angolul olvastak pár általam figyelt blogger, így ők azok akik meghozták a kedvem a könyvhöz. Viszont eddig egy könyvet olvastam a kiadótól, ami nem nyerte el a tetszésem, így valószínűleg picit várok vele. De ha  addig sikerül a Hamis emléket elolvasom és pozitív lesz a vélemény, akkor viszont jön velem majd haza. Tudom butaság, hogy egy könyv alapján nem merem bevállalni, de az én kis lelkemet úgy megviselte, hogy nem volt az én világom az a könyv. Valószínűleg csak nagyon félre nyúltam akkor, de a félsz bennem van. Majd meglátjuk, hogy venni vagy nem venni....

Azért meg kell jegyeznem számomra az kinti borító sokkal jobban tetszik.














Mike Grinti · Rachel Grinti: Karmok 

Ebben a modern tündérmesében, amely ellenállhatatlan, akár a macskamenta, egy lány fölfedezi, hogy létezik olyan mágia, ami mélyen a húsba vág… 
Emma nővérének nyoma veszett. A szüleik az összes megtakarított pénzüket elköltötték a felkutatására. Most pedig a családnak nincs más választása, mint hogy kiköltözzön egy rozzant lakókocsi-parkba, amely egy erdő szélén áll, csavargó hárpiák, boszorkányok és trollok szomszédságában. Emma nem tudja, látja-e még valaha Helenát, és érezheti-e még boldognak magát ebben az életben. 
Azután barátságot köt… 
…egy sima modorú, mocskos bundájú, fekete kandúrral, aki a Jack névre hallgat – és akiről kiderül, hogy van egy terve Emma nővérének kiszabadítására. Cserébe mindössze egyetlen aprócska szívességet kér…


Kieran Larwood: Rémségek

A Rémségek csapatát furcsábbnál furcsább figurák alkotják, ők a viktoriánus Anglia egyik mutatványosának éjjeli műsorában megcsodálható legfőbb látványosságok. Köztük van a kiváló szaglással rendelkező Sába, a farkaslány, Holdnővér, a villámgyors és kardjaival mesterien bánó keleti szépség, valamint Majomfiú, az emberi bűzbomba, aki bárhová fel tud mászni. Eme felettébb szokatlan társaság tagjai különös képességeiket nappal a legaljasabb bűntettek felderítésére használják: arra szánták el magukat, hogy összefognak, és megvédik a város legvédtelenebb, legártatlanabb áldozatait, az utcagyerekeket, akik rejtélyes körülmények között tűnnek el a nyirkos ködbe burkolózó, csalókat és gyerekrablókat rejtő Londonból.

A magyar borítóról nem találtam még semmit, illetve hivatalos fülszöveget sem, de lehet ez lesz a végleges fülszöveg.

Victoria Schwab: The Unbound (Archívum #2)

Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackkenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.

Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?

Ez sem még a hivatalos borító, sőt még a hivatalos magyar cím sincs meg, de szerintem ezek napok kérdése. Valószínűsíthető, hogy a borító ilyesmi lesz, mivel az első résznél is csak apróbb változtatások voltak a kinti borítóhoz képest. A fülszöveg szintén nem a hivatalos, de lehet, hogy ez lesz a végleges.

2014. április 15., kedd

Aba kiadó Könyvfesztiváli megjelenések

 William G. Winkler: A pénzváltó

Herclija gyönyörű strandján, ahol az „Iroda” műveleti osztályának igazgatója nyaral, idilli békesség honol. Avram Meir éppen a házassági évfordulóját ünnepelné, amikor a miniszterelnök magához rendeli, hogy sürgős feladattal bízza meg. Valamit sürgősen tenni kell, mert a palesztin rakéták a legutóbbi támadásból ítélve az izraeli fővároshoz mind közelebbi célpontok elérésére képesek. És a válasz nem lehet katonai ellencsapás, mert a rakétákat nem támaszpontokról, hanem sűrűn lakott arab településekről indítják...
Avram a 39 fokos nyárban nem térhet vissza családjához, hanem még aznap éjszaka hozzá kell fognia egy különítmény megszervezéséhez. A feladat: megakadályozni a soron lévő rakétaüzlet lebonyolítását. A különítmény élére pedig az a férfi kerül, aki sok évvel korábban Münchenben levadászta az izraeli olimpiai csapat elleni bombamerénylet elkövetőit. Most azonban olyasvalakit kell megtalálnia, aki évtizedek óta képes volt láthatatlan maradni.
A zöld pecsét William G. Winkler regényeinek címlapján jelképes emlékeztető a kalandéhes olvasó számára: a szerző minden könyve a világunkat felügyelő titkos vagy nem is annyira titkos szervezetek háborújáról szól. Mindenre elszánt terrorszervezetekről és bűnszövetkezetekről, és az ellenük felsorakozó titkosszolgálatokról. Terroristák, bérgyilkosok és merénylők az egyik oldalon, ügynökök, kémek, titkosszolgák a másikon. Állandó viaskodásuk többnyire úgy nyomja rá bélyegét az átlagember életére, hogy nem is tud róla. És még ha sokszor nemes célért harcolnak is, ők a modern világ igazi vámpírjai.

Kiadó: Atlantic Press Kiadó
Szerző: William G. Winkler
Terjedelem: 256 old.
Borító: puha, ragasztott
Ára: 3290 Ft
ISBN: 978-615-5033-03-2 
Megjelenés: 2014. április 24.



  Margitay Richárd – Margitay Zsolt 
Az El Clásico
és ami mögötte van
Második, bővített kiadás




A futballvilágban klasszikusnak számító Barcelona-Real Madrid párviadal –az El Clásico története egyszerre sporttörténet és politikai krimi.
Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Alfredo di Stéfano, Kubala László, Puskás Ferenc... Mi a közös bennük? Minden igazi focirajongó tudja, hogy ők mindannyian a Real Madridban vagy a Barcelonában fociztak vagy játszanak ma is.
Az El Clásicónak, a rangadók rangadójának több mint százéves története elevenedik meg a Margitay fivérek könyvében az első, 1902-es találkozótól napjainkig, amikor – csodák csodája – a két szuperklub egymás közötti mérlege még mindig közel döntetlenre áll.
Az értékes archív fotókkal illusztrált könyv függelékében megtalálható a Barcelona-Real Madrid mékőzések teljes dokumentációja 2014-ig, a győzelmi statisztikák, az edzők, az elnökök, és azoknak a világklasszisoknak a listája is, akik mindkét nagy csapatban játszottak.
Focirajongóknak kihagyhatatlan!


Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám

Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette. 

Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.

Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet.

Vélemények a könyvről:

„Az Én és az Iszlám egy jó internetes blog bájával íródott: ellenállhatatlan, skrupulusok és pretenziók nélküli, minden friss gondolatra nyitott, elismeri más szerzők érdemeit, és ha próbálja is leplezni, voltaképpen grandiózus írás” 
–The Wall Street Journal 

„Az Én és az Iszlám egy szép történet szerelemről és megváltásról, arról, hogyan szakad meg a szív. Olvasd és lelkesülj!”
– Szalman Ahmed, a Junoon vezető énekese 

„A szeptember 11 utáni világban vitriollal öntötték le a muzulmán hitet. Ez a könyv ennek a méregnek az ellenanyagát tartalmazza. Olyan valaki írta, aki általunk alig felfogható körülmények között nőtt fel. Ez egy nagyon bátor és és nagyon megható könyv, amelyben szó van Palesztináról, terrorizmusról, internetes aktivizmusról, szerelemről és életről, s amely megmutatja az iszlámon belüli árnyalatokat is. Csak gratulálhatok a szerző azon döntéséhez, hogy elutasítja a fundamentalizmust. Ez bennünk is megkérdőjelezi, mit tett valamennyiünkkel „a terrorizmus elleni háború.” 
– Antony Loewenstein


2014. április 14., hétfő

Maxim kiadó Könyvfesztiváli megjelenések

Wendy Higgins: Angyali veszedelem (Angyali gonosz 2.)


Anna Whitt, egy őrangyal és egy démon lánya megfogadta, hogy soha nem követi apja példáját, nem rontja meg az embereket. Naivitás volt ez tőle. Ahogy sok minden más is. A suttogók rákényszerítik, hogy túlélése érdekében megszegje fogadalmát, akkor is, ha ezzel engednie kell lénye sötét oldalának, és hírhedtté válni iskolatársai között. Élete sivárabbnak tűnik, mint valaha. Ráadásul ott van Kaidan Rowe is, a Bujaság hercegének fia, ő tölti be minden gondolatát. Mikor aztán váratlanul tudomást szerez egy réges-régi jövendölésről, a világot kezdi járni Kopano – a Harag hercegének fia – kíséretében, hogy megszervezze a démonokkal szembeni ellenállást. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy az óriások felszabadítása nem mehet vérre menő küzdelem nélkül. A végső győzelemig Annának és Kaidannak félre kell tennie érzéseit, és leküzdeni élete legnagyobb kísértését. Vajon megéri-e életüket kockáztatniuk a szerelemért?

Az első rész sikere után nem is volt kérdéses a folytatás. Még nem volt szerencsém hozzá, de remélem minél előbb tudom pótolni a hiányosságomat.
Ez a sorozat szintén egy trilógia, mely záró része kint idén április 29-én jelenik meg.
A sorozathoz tartozik még 3 extra rész mely ingyenesen elolvasható (pontosabban kimaradt jelenetek).
Sweet Evil Extra #1 innen
Sweet Evil Extra #2 innen 
Sweet Peril Extra #1 ezzel az a helyzet, hogy szintén ingyenesen elolvasható viszont az írónő beleegyezése nélkül nem post-olható a közvetlen elérési hely, ezért annyit, hogy goodreads.com-on megtalálható az elérési hely!:)


Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! 2.)

Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?

Egy másik trilógia következő része:)


Niall Leonard: Zúzógép

A nap, amikor Finn Maguire felfedezi az apja holttestét, addigi sivár élete a feje tetejére áll. A gyilkosság első számú gyanúsítottjaként Finnnek versenyt kell futnia az idővel, hogy tisztázza magát és kiderítse, ki gyűlölte az apját annyira, hogy megölje. Miközben felforgatja a brutális és mocskos londoni alvilágot a keresett válaszokért, Finnek egyre több sötét családi titokkal és veszéllyel kell szembenéznie. Meg kell tanulnia, hogy azoktól az emberektől számíthat a legnagyobb pofonokra, akikben leginkább megbízott…

A szürke ötven árnyalata szerzőjének férje, Niall Leonard a tizenéveseknek írta a krimisorozatot. A regény a sorozat első része.


Jamie McGuire:Gyönyörű esküvő (Gyönyörű sorscsapás 2,5)

TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

Oké, most már nem tudok kifogásokat, neki kell állnom. Nagyon sokan rágjátok ezzel a sorozattal kapcsolatban a fülem, de eddig sikeresen hárítottam, hogy de hát még nincs is kint minden rész, mivel ez egy nagyon jó érv:D. Az első kettő beszerezve, úgyhogy nincs menekvés, bele kell húznom:) 

2014. április 13., vasárnap

A technikai szünet vége

Sziasztok!


Köszönöm, hogy addig is látogattatok, míg nem voltak friss bejegyzések:)

Picit elfoglalt voltam mással mostanában, de minden rendeződik szépen lassan.

Sajnos olvasni sem volt időm, de belehúzok, főleg, hogy mindjárt itt a Könyvfesztivál:D helyet kell csinálni az új polclakóknak!

Elmaradásban vagyok pár bejegyzéssel, ezek első sorban a Könyvfesztiváli megjelenések, a Beavatott film ,,véleményem" és a Szingli Fejvadász második részéről a gondolataim.

A jövő hét a Könyvfesztiváli friss megjelenésekről fog szólni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Első sorban azoknak a kiadóknak a könyvei fognak szerepelni amik engem érdekelni, persze azért mások könyvekről is lesz szó az adott kiadóktól.