Dream válogatás
ISBN: 9789632613062
Fordította: Komáromy Rudolf
Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.
Egy sorozat, amit lelkesen olvasok, egy sorozat, amit így utólag megnézve mindig közepesre értékelek, és egy sorozat, amit mégis befalok pár nap alatt, pedig elég vaskosak a kötetek.
Direkt megnéztem, hogy az eddig részeket, hogy értékeltem, és feltűnt, hogy mindegyiknél kiemeltem, hogy az elején nem történik semmi, és a vége tömény mindkét résznek. Erre mostanra már nem emlékeztem, valahogy a történetek vége az, ami maradandó, így megint teljesen meglepett, hogy mennyire de mennyire a semmiről ír oldalakon keresztül.
Nem szeretek a semmiről olvasni, mindig idegesít, mert úgy érzem, hogy a fontosabb, lényegesebb dolgoktól veszi el az időt, és általában be is jön ez a félelmem, és az ilyen könyvek második fele, vagy inkább a vége összecsapott, gyors lepergésű, nem hagy időt, hogy igazán beleéljem magam.
Amiért viszont Cynthia Hand előtt megemelem a kalapom, hogy bár most is megvolt a nem történik semmi szekció, az mégis jó volt. Valami eszement jól tud írni a semmiről is, szinte befalja az ember az oldalakat, és azok a kis közbeszúrások, amik érzelmi hullámvasútra ültetik eközben az embert, igazán feldobják a történetet (hopp már megint az istállóba kerültem).
És amiért megint csak plusz pont, hogy nem lett összecsapott a könyv érdemi része sem. Bár hirtelen indul be a történet, de mégis van idő megemészteni a hallottakat, és szépen lassan mindenki valamilyen módon belefolyik, még Jeffrey is, aki úgy nézett ki az egész könyvben, mintha teljesen kivonta volna magát az angyali dolgokból.
A szerelmi háromszög, nem vagyok benne biztos, hogy jó szó ez erre, hiszen Clara végig Tuckert szereti, csak Christian érez többet Clara iránt, jól meg volt formázva. Christian türelmesen vár, vár és vár. Clara igyekszik továbblépni Tuckeren, még randira is sor kerül, de az a fránya istálló mindig közbeszól. És bár szomorú vagyok, hogy ennyire kevés szerepet kapott maga Tucker, valahogy mégis az egész könyvben jelen van. Christian valahogy nem olyan, nem éreztem iránta én se többet, mint egy igaz barát, és hiányzott az a szenvedély, amiben Clara és Tucker osztozik. De a fiú szerencsére nem vak, és gyorsan rájön, hogy miért is dobta őt Clara, és lépéseket tesz.
Christian egy kedves, aranyos, jó szívű srác, én úgy gondolom, hogy könnyen és gyorsan találhatna magának másik lányt, aki mindenét odaadná érte. De ő pont az a típusú karakter, aki élete végéig képes lenne egy olyan lányt szeretni, aki sosem lehet az ővé. És ezt szépen hozta a történet is. Ott volt végig Clara mellett, randiztak, de rosszul sült el, és nem tudott rá sokáig haragudni, nem sokkal később újra ott volt mellette. Clara talán egy kicsit ki is használta ezt a feltétlen szeretetet, amit a fiú érzett iránta, bár nem tudatosan.
Angela viszont teljesen megváltozott. Ahogy végig viselkedett a könyvben, nem éreztem igaz barátnőnek. Nagyon hamar dobta Clarát, nem beszélt meg vele semmit, idővel meg ha a lány kereste, fél perc alatt lerázta. Nem tetszett. Mégha azt veszem, ami történt vele, akkor sem. Eltaszította magától az egyedüli embert, akit barátjának tekinthet. Meg amiket összekamuzott... Nem volt szimpatikus. Szerencsére a könyv végére észheztért, ott már tudtam szeretni őt újra.
És a vége, oh a vége. Egy sorozatnál mindig kritikus pont a vége. Ennek is, de tetszetős. Körmöt rágós, siratós, majd fellélegzős, örömmámorban úszós. Minden, ami kell. Én örültem Clara döntésének, örültem a plusz jelenetnek a végén, szeretem megismerni, hogy mi történt a karakterekkel a történet után, bár azért azt be kell vallanom, hogy nagyon habos lett az a pár oldal. De egye fene, megbocsátok, mert előtte viszont összetört a szívem egy pillanatra, és ez még kellett, hogy teljesen rendbejöjjön.
Jó sorozat volt, angyalokról még nem sokat olvastam, de amiket olvastam, azok nem nagyon tetszettek. Ez a jó és rossz harca mindig valami nevetséges dologba torkollik... Ez a történet viszont jó volt. Lassú folyású, néha-néha talán túlzó, de egy megható és szép történet arról, hogy vajon minden előre el van rendeltetve, vagy változtathatunk az életünkön, a sorsunkon.
Egy sorozat, amit lelkesen olvasok, egy sorozat, amit így utólag megnézve mindig közepesre értékelek, és egy sorozat, amit mégis befalok pár nap alatt, pedig elég vaskosak a kötetek.
Direkt megnéztem, hogy az eddig részeket, hogy értékeltem, és feltűnt, hogy mindegyiknél kiemeltem, hogy az elején nem történik semmi, és a vége tömény mindkét résznek. Erre mostanra már nem emlékeztem, valahogy a történetek vége az, ami maradandó, így megint teljesen meglepett, hogy mennyire de mennyire a semmiről ír oldalakon keresztül.
Nem szeretek a semmiről olvasni, mindig idegesít, mert úgy érzem, hogy a fontosabb, lényegesebb dolgoktól veszi el az időt, és általában be is jön ez a félelmem, és az ilyen könyvek második fele, vagy inkább a vége összecsapott, gyors lepergésű, nem hagy időt, hogy igazán beleéljem magam.
Amiért viszont Cynthia Hand előtt megemelem a kalapom, hogy bár most is megvolt a nem történik semmi szekció, az mégis jó volt. Valami eszement jól tud írni a semmiről is, szinte befalja az ember az oldalakat, és azok a kis közbeszúrások, amik érzelmi hullámvasútra ültetik eközben az embert, igazán feldobják a történetet (hopp már megint az istállóba kerültem).
És amiért megint csak plusz pont, hogy nem lett összecsapott a könyv érdemi része sem. Bár hirtelen indul be a történet, de mégis van idő megemészteni a hallottakat, és szépen lassan mindenki valamilyen módon belefolyik, még Jeffrey is, aki úgy nézett ki az egész könyvben, mintha teljesen kivonta volna magát az angyali dolgokból.
A szerelmi háromszög, nem vagyok benne biztos, hogy jó szó ez erre, hiszen Clara végig Tuckert szereti, csak Christian érez többet Clara iránt, jól meg volt formázva. Christian türelmesen vár, vár és vár. Clara igyekszik továbblépni Tuckeren, még randira is sor kerül, de az a fránya istálló mindig közbeszól. És bár szomorú vagyok, hogy ennyire kevés szerepet kapott maga Tucker, valahogy mégis az egész könyvben jelen van. Christian valahogy nem olyan, nem éreztem iránta én se többet, mint egy igaz barát, és hiányzott az a szenvedély, amiben Clara és Tucker osztozik. De a fiú szerencsére nem vak, és gyorsan rájön, hogy miért is dobta őt Clara, és lépéseket tesz.
Christian egy kedves, aranyos, jó szívű srác, én úgy gondolom, hogy könnyen és gyorsan találhatna magának másik lányt, aki mindenét odaadná érte. De ő pont az a típusú karakter, aki élete végéig képes lenne egy olyan lányt szeretni, aki sosem lehet az ővé. És ezt szépen hozta a történet is. Ott volt végig Clara mellett, randiztak, de rosszul sült el, és nem tudott rá sokáig haragudni, nem sokkal később újra ott volt mellette. Clara talán egy kicsit ki is használta ezt a feltétlen szeretetet, amit a fiú érzett iránta, bár nem tudatosan.
Angela viszont teljesen megváltozott. Ahogy végig viselkedett a könyvben, nem éreztem igaz barátnőnek. Nagyon hamar dobta Clarát, nem beszélt meg vele semmit, idővel meg ha a lány kereste, fél perc alatt lerázta. Nem tetszett. Mégha azt veszem, ami történt vele, akkor sem. Eltaszította magától az egyedüli embert, akit barátjának tekinthet. Meg amiket összekamuzott... Nem volt szimpatikus. Szerencsére a könyv végére észheztért, ott már tudtam szeretni őt újra.
És a vége, oh a vége. Egy sorozatnál mindig kritikus pont a vége. Ennek is, de tetszetős. Körmöt rágós, siratós, majd fellélegzős, örömmámorban úszós. Minden, ami kell. Én örültem Clara döntésének, örültem a plusz jelenetnek a végén, szeretem megismerni, hogy mi történt a karakterekkel a történet után, bár azért azt be kell vallanom, hogy nagyon habos lett az a pár oldal. De egye fene, megbocsátok, mert előtte viszont összetört a szívem egy pillanatra, és ez még kellett, hogy teljesen rendbejöjjön.
Jó sorozat volt, angyalokról még nem sokat olvastam, de amiket olvastam, azok nem nagyon tetszettek. Ez a jó és rossz harca mindig valami nevetséges dologba torkollik... Ez a történet viszont jó volt. Lassú folyású, néha-néha talán túlzó, de egy megható és szép történet arról, hogy vajon minden előre el van rendeltetve, vagy változtathatunk az életünkön, a sorsunkon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése