Keresés ebben a blogban

2012. október 29., hétfő

Itó Projekt: Harmónia - R

 
Ad Astra (2012)
 
ISBN: 9786155229138
 
Fordította: Mayer Ingrid és Oroszlány Balázs
 
Oldalszám: 307
 
 
 
 
 
Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.  Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.
Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?





Be kell valljam nagyon megérintett a könyv, miután befejeztem a fejemben csak kavarogtak a gondolatok, hogy ez mennyire zseniális is volt. Így lehet, hogy a ,,véleményem" sem lesz túl összeszedett, mivel annyi mindent szeretnék mondani erről a könyvről, de egyszerűen nem tudom átadni azt az olvasási élményt amit nekem ez a könyv nyújtott. Felülemelkedik a történet egyedisége és zsenialitása mindazon amire az én kifejező képességem elég.

A fülszöveg olvasata után a Testbérlőkre asszociáltam, de szerencsére 1000-szer jobb volt!!!!!!!!!!!! és semmi hasonlóság nincs a két könyv között.

Egy olyan világban találjuk magunkat, ahol fél évszázaddal korábban történt a Nagy Katasztrófa, amikor is óriási háború dúlt az országok között és dobálták az atombombákat eszementül az emberek egymásra. Ennek eredménye képen mind az emberek, mind a Föld is megbetegedett....

A sok kór miatt szükség volt egy olyan rendszerre, ami által az emberek ki tudnak gyógyulni a sugárzás okozta betegségekből, melyre megoldást az Ökormány adott.

Fő politikai irányvonala:

- a tökéletes harmónia elérése
- vigyázz a testedre mert a közösség erőforrása a tested
- az Ökormány vigyáz a testedre a MediCare-k és a  Medimolók által
- nincs magánéleted, mert az AR-en keresztül minden információt megtudhatsz nem csak általánosságokról hanem a veled szemben jövő emberről is
- szabályozzák az ételed, az életed, a "karriered"
- minden információ cenzúrázott a lelki sérülések elkerülése végett
- ha egy picit is eltérsz a a kiszabott útól ne aggódj! A probléma érzékelése után vár a terápia!
- az orvostudomány illetve az egészség mindenek felett
- ha bármi gond is lenne semmi pánik! jönnek majd a rózsaszínbe öltözött katonák, a rózsaszín fegyverekkel és te a rózsaszíntől megnyugszol


Kirie Tuan aki elmeséli a ,,történetét": gyermekként nem érzi jól magát a társadalomban, tudja, hogy valami nincs rendben. Természetesen ezen gondolatait magában  tartja, mivel ez a társadalmat veszélyezteti. Igen a gondolatok... Gyermekként találkozik Mihie Miach-al aki teljes mértékben elítéli a társadalmat és olyan tudással rendelkezik a régi időkből amivel le tudja nyűgözni őt. Mihie válik Tuan és Cían ,,vezetőjének", hogy kiutat találjanak ebből a szörnyű világból.

A történet nagyon összetett, egyáltalán nem kiszámítható és a vége sem a megszokott.... Minden eseménynek, minden apró mozzanatnak, információ csepegtetésnek az eredménye a kerek egész....
Kifejezetten tetszett, hogy mindent elmagyaráz a könyv. Mi, miért, hogyan.... tényleg egyelten kérdésem sincs. Jó ha nagyon megerőltetem magam akkor biztos találnék valami orvosi jellegű kérdést. De olyan szinten kerek egész ez a történet mint egy tökéletes kör. A könyv szerkezete úgy van kialakítva, hogy megy a történet, de közben visszaemlékezések, információk és érzelmi leírások vannak, ami kifejezetten élvezetessé teszi az olvasást. A világ kidolgozásról már nem is beszélve ami annyira tökéletes, hogy nem tudok mibe belekötni. Látszik, hogy végre egy igényes mű, ahol nem csak a külcsín volt a lényeg hanem a tartalom!

A könyv nyelvezete picit nehézkes, sok az orvostudománnyal kapcsolatos szó és aki nincs benne annak szerintem picit lassabban kell olvasnia, hogy megértse mi is van. Velem így volt.

Úgy gondolom, teljes mértékben kiemelkedik a mostani tömeg dísztópia/utópia művek közül. Tudom, hogy a kettő között igen csak van különbség, de a mű olvasata után szerintem érthető miért írtam ezeket.

Mindenkinek ajánlom aki vágyik egy igazán egyedi, lenyűgöző könyvre. Nem csak azért mert elgondolkoztat, hanem azért is mert egy olyan világba vezet minket, amit megtapasztalhatunk a mindennapokban is, mivel a legnagyobb biznisz a gyógyszeripar....

5/5

Köszönöm a könyvet az Ad Astra Kiadónak!!! Felejthetetlen élmény volt az olvasás!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése