Tehereh Mafi: Ne érints

GABO 2013

ISBN: 9789636895747

Fordította: Bozai Ágota

Oldalszám: 292

Tarereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal. Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. TAHEREH MAFI Connceticut állam egyik kisvárosában született; jelenleg Kaliforniában, Orange megyében él, ahol az időjárás az ő ízléséhez képest szinte túl tökéletes. Amikor nem talál könyvet, cukorkapapírokat, kuponokat, régi recepteket olvasgat. A Ne érints az első regénye.

„Letehetetlen, átható, sugárzik belőle a romantika. Irigyvagyok rá. Képtelen voltam abbahagyni az olvasást.” (Lauren Kate, a FALLEN: KITASZÍTVA című könyv szerzője)

Egy újabb disztópia, hát ide nekem de azonnal, ez volt az első gondolatom, sőt goodreads is jókat írt, így még inkább akartam. Gyorsan megjelenéskor meg is vettem, de sajnos nem vagyok elájulva tőle.

Egy teljesen szokásos disztópiás történetet kaptam, ami teljes mértékben a sablonokra épül, egyik előnye, hogy nem húzta ezt a dolgot három részig, mint másik írók, hanem egy részben túlestünk a felismerésen, a szerelmem, a harcon, az új lehetőség és a jókhoz való csatlakozáson. Természetesen ez is egy trilógia, így merőben felmerül a kérdés bennem, hogy talán érdemes folytatni a sorozatot, mert ha az első részben megkaptam azt, amit máshol három részben szoktam, akkor lehet hogy valami lesz itt még, mivel azokat a fő cselekményeket ebben a részben megkaptam, így valószínűsíthetően valami új lesz, nem pedig a szokásos. De az is lehet még, hogy nem…

Tehát a sorozat folytatása, természetesen a kiadótól is függ, de még nem tudom bizton azt állítani, hogy ha kijön a második rész, akkor rohanni fogok érte, mert úgy lett vége, hogy tudni akarom  mi a folytatás… egyáltalán nem így, ezért talán majd elolvasom valamikor…

A karakterek:

Juliette nem mondanám tipikus disztópiás karakternek, mert őt nem tudom egyik főhőshöz sem hasonlítani, azok közül akikről én olvastam. Ő egyben nagyon szerethető, aki megértésre, családra, támaszra, szép szavakra vágyik. Másik szemszögből pedig ő a megtestesült jó, aki csak tiszta és jó gondolatai vannak, minden nemű erőszak ellen van. Ami még nem is baj, de néha túlontúl angyalinak éreztem őt, így abban a pár cselekményben nem volt számomra hiteles. Azokban a részekben ahol a fájdalom, a szenvedése volt a téma, azt teljes mértében átjött az érzelmek ábrázolása miatt.

Adam… no comment… = Ky(Matched), Négyes(Beavatott), bár pici csavarral még sem ő az aki felnyitja Juliette szemét a másik táborról, hanem Kenji, aki viszont számomra nagyon bejött. A stílusa, a hozzászólásai, jókat nevettem rajta, úgy hogy ő a kedvenc szereplőm a történetből.

James hát aranyos, kedves, vigyázni kell rá, biztos durva gyerekkora volt, ami még a későbbiekben fontos lesz szerintem, de jelenleg az ő szerepe nem sok volt.

Egy idő után viszont úgy megjelennek a szereplők, hogy nem csak az, hogy a nevükre nem emlékszem, így hirtelen, de sok hozzáadott értékük sem volt a történethez. Jó 1-1 oldalig… Az elején volt két szereplő, majd bejött harmadiknak a gonosz Warner, aztán meg hirtelen annyian lettek, hogy úgy éreztem egy egy négyzetméteres helyen nyomorognak vagy húszan.

Warner szerintem egy nagyon jó gonosz karakter ábrázolás szempontjából, picit beteges, hataloméhes, kegyetlen és minden ami kell.

Az író írásmódja kifogástalanul jó. Merőben más, mint amit eddig olvastam, néha úgy használja a szavakat, hogy nem is értettem, ez a mondat, most honnan is került ide? Ez mi itt? Aztán ahogy ráhangolódtam az írói stílusra már átjöttek az előtte értelmezhetetlen mondatok. Így már teljesen más világításba került a szövegkörnyezet. Az első pár fejezet az ahol idegen még, de utána jó volt!

pl:

,,-  Miért… - kapkodok levegő után; nyeldekelek, botladozom a szavakban. – Miért érdekelt a sorsom?

      Hátradől a kanapén. Szabad kezével végigsimítja az arcát. Változnak az évszakok. Csillagok robbannak       fel. Ember sétál a holdon.

-                -  Tudod, hogy emlékszem még az első napra amikor beléptél az iskolába?....”

Nekem bejöttek a hasonlatok, ami néha nyers és többet kell mögé látni mint amennyit képzelni lehet.

Néhány ízelítő:

,, Kifogytam a szavakból. A zsebem tele van betűkkel, amiket nem tudok összerakni, és olyan           kétségbeesetten akarok mondani valamit, hogy inkább semmit sem mondok.”

,, A Nap megfordul a Hold körül, mire válaszol.”

,, Régi nyikorgó lépcsőház vagyok, amikor felébredek”.

Nahh akkor térjünk rá, mivel és hogyan lett számomra elrontva ez a könyv. Hát mivel mással mint a végével és a csodálatos X-men vonallal. Szavak nincsenek rá mennyire nem vagyok oda az X-menért, egyedül Farkast bírom, de Juliette 100%-ban Vadóc. Igen azért képben vagyok, végig néztem azt hiszem 1-2 részt… Tehát valahogy nekem ez a téma nem, nem jön be. Mélyebb indok? Nem tudok mondani, nem szeretem az ilyen vonalat. Az X-men maradjon meg X-mennek. Nem az első könyv amiben ez előtérbe került, azt hiszem pontosan a harmadik amit olvastam és a másik kettőt is olyan messze akartam tudni magamtól, mint amilyen messze vannak most tőlem. Egyik könyvtári volt azonnal visszavittem, a másikat meg már lassan 1 éve kölcsönadtam, de még nem panaszkodtam, hogy adja vissza!

Az utolsó pár fejezetig élveztem a könyv olvasását, tetszettek benne részek, nem akart túl bonyolítani mindent, egyszerűen egy élvezhető olvasmányt akart az író elénk tárni, ami nekem meg is volt… tudjátok meddig...

5/3