Keresés ebben a blogban

2013. november 5., kedd

George R. R. Martin: Trónok harca (A Tűz és Jég dala 1.)

Alexandra (2013, 2008)

ISBN: 9789633571224

Oldalszám: 926

Fordította: Pétersz Tamás, Novák Gábor


A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.



Nem is tudom hányszor jött velem szemben ez a könyv, de mindig átnéztem rajta. Túl vastag, túl hosszú, még nincs is végig megírva, elrettentő… de mégis többször került az utamba mint ahányszor szerettem volna. Tavaly történt az első felfigyelésem komolyabban a könyvre, amikor is 50%-os akcióban volt a sorozat összes kötete. Elgondolkodtam… kell ez nekem? Fogom én olvasni? Akkor egyértelműen megszületett a válasz: NEM. Majd talán egyszer, de hány ilyen könyv már az én kis képzeletbeli listámon… több száz. Úgy gondoltam ez a 4 még elfér rajta (akkor még csak annyit jelent meg).

Aztán jött egy húzós év, diplomamunka, meló váltás, államvizsga… ez volt a vízválasztó. Akkoriban picit az olvasást hanyagoltam, és mikor végre sikeres vizsgát tettem, szükségét éreztem egy sorozat megtekintésének. Gondolkodtam mi is lehetne az, amivel picit ki tudok kapcsolni. A Trónok harca fel sem merült bennem először. Nézelődtem mik is a friss sorozatok, mikkel vagyok elmaradva. Végül a családom egyik tajga adta meg az utat a sorozathoz, amikor is nála láttam a könyvet. Ő mondta, hogy először a tv sorozatot nézte végig, akkor pedig már egyenes út vezetett a könyv olvasásához. Úgy voltam vele veszíteni valóm nincs, ha nem tetszik abbahagyom.

Az első résznél éreztem, hogy itt valami más lesz. Csak kapkodtam a fejemet ki kivel, hol járunk, eléggé zavaros volt az első 3 rész. A 4 résztől tudtam felvenni a fonalat, hogy ki-ki, hogyan tovább. Innentől kezdve megmenthetetlenné váltam a sorozattal kapcsolatban. Kevesebb mint egy hét alatt végignéztem a 3 évadot. Ezután pedig nem volt mese, kellet a könyv!!!!! Be vallom azért drágállottam eredeti áron a könyveket, mivel az egész sorozatra szükségem volt, nem csak az első részre, mivel nekem ez mindenképpen kötelező olvasmánnyá vált. Mint akció figyelő moly vártam, néztem, lestem, vártam, vártam… Reménykedtem, hogy az éves nagy Alexandra akcióban, csak lesz rá egy nagyobb kedvezmény, de sajnos nem volt. Mígnem egy nap már nem tudom, hogy hol, de megláttam, hogy csak aznap 50%-os akció van az egész sorozatra. Így pár másodpercen belül repült a virtuális kosaramba és egy hét múlva már boldog a Tűz és Jég dala ciklus boldog tulajdonosa lettem.

A könyv hangulata miatt tudtam, ez valami téli könyv lesz, mert akkor úgy hirtelen nem volt meg a hangulatom a hűvös Deresi időkre, a kemény csatározásokra… majd télen… ,,winter is coming” mint minden egyes rajongó ismeri:D Úgy gondoltam tartom eme jelmondathoz magam, amikor a hideg közeledik akkor lesz a mi időnk.

De elvakult rajongóvá váltam, pár hét után már hiányzott Arya, Robb, Ned, Catelyn… így nem is olyan gyorsan, de a párommal is végignéztem a sorozatot még egyszer. Furcsa másodszorra is durrant akkorát mint először. Így megint elvoltam egy kis ideig, de augusztus végén már nem bírtam tovább. Egyik este leemeltem a polcról és kevesebb mint egy hét alatt több mint a 70%-át elolvastam a könyvnek.

Teljesen elvarázsolt a világ már harmadszor. Féltem, hogy nem fog tetszeni, mivel már kétszer is láttam a tv sorozatot, azt hittem nem fog az újdonság varázsa hatni rám. De hatott, minden sorát élveztem! Tetszett, hogy a sorozat nagyon könyv hű (persze csak az első évadról és az első részről tudom ezt eddig kijelenteni), persze nem tudja azt az olvasási élményt nyújtani a tv sorozat, de mégis úgy gondolom ez ritka kivétel azon tv sorozatok közül amik könyv alapján íródtak.

Nagy előnyöm volt azokkal szemben akik a könyvvel kezdték, mert ismertem a szereplőket, tudtam ki kivel van. Ezáltal sokkal egyszerűbben olvastam, mint mások. Mivel sok olvasónál olvastam, hogy az egyetlen problémája az volt, hogy elveszítette a fonalat a szereplők és a világ tengerében. Én ezt teljes mértékben meg is értem, mert nem kevés szereplővel találkozhatunk Marin világában. Még így is vannak nevek, amiket csak elolvasok, de utána egyszer-egyszer említés jellegűen kerülnek elő, de pontosan beazonosítani nem tudnám kihez is tartozik. Természetesen segítséget nyújt a könyv végén lévő függelék, de kérem szépen ennyi névvel mindig hátralapozni? Jó én is párszor megtettem, hogy tisztábban lássam a családi szálakat.

Itt aztán van minden hűség, becsület, szerelem, harc, komoly csatározások nem csak a harcéren, düh, harag, megbocsájtás, ármánykodás, cselszövés és még sorolhatnám. Minden egybegyúrva ami egy igazán izgalmas könyvhöz szükséges.

A történetet több szemszög alapján olvashatjuk, így beleláthatunk a Baratheon-ház, a Lennister-ház, a Stark-ház életében más-más szereplő által.

Számos szereplő még gyermek, akik ebben az időben lassan felnőttnek számítanak, de többüknek is előbb kell felnőnie, mint ahogy kellene. Mindenkinek megvan a saját kis történet, mind családügyileg, mind a múlt szemszögéből, nemesi családok gyermekei akik több emberöltőig visszamenőleg valakik még most is… A szülők elkezdenek valamin csatározni, végül pedig a gyerekek lesznek azok akik a végső csatát le fogják játszani…

Ebben a szereplő rengetegben mégis ki a kedvenc? Egyet nehéz választani, mindenkinek megvan a saját személyisége amiért szerethető. Nálam ők a kedvencek egyik köre:D

Tyrion: szerintem azért sokat hozzátett a tv sorozatbeli alakításáért Peter Dinklage játszó színész. Az aranyköpései amit nagyon szeretek. Tetszett, hogy a tv sorozatban szinte szó szerint vannak a szavai a könyvből. Némelyikben pedig nagy az igazság. Ő még úgy gondolom számos meglepetést fog okozni nekem. Kíváncsi vagyok, ha egyszer oda kerülnek a dolgok, akkor melyik oldalra fog állni. Tudom, hogy jó a szíve van, ezt többször is bebizonyította már, jó hogy a gyámoltalanok sorsát picit magáénak érzi, mert ő aztán tudhatja milyen lehet másnak lenni…

Arya: ez a kislány egy igazi amazon, nagyon csípem a búráját, igazi harcos kiscsaj. Ő és a Tű úgy gondolom sok fejet fognak még elválasztani a nyaktól… persze akkor már normális méretű karddal. A táncórákat pedig imádtam.

Havas Jon: a másik nagy kedvencem, itt inkább a tv sorozatban alakító színész miatt:D (Kit Harington) nahh jó nem. Tényleg ő az akinek kemény csatákat kellet már eddig is megvívnia magában, mivel csak egy fattyú és ahogy történt amit történ, megtudhatja-e valaha ki is volt az anyja. Nehéz egy feketét öltött férfi élete, de az övé ezen események után még inkább az lesz. Bár már várom a Falon túli részeket vele kapcsolatban.

Deanerys: ő akit szeretek, de számomra ő nem hiteles, hogy csak egy 13 éves kislány és ennyi mindent visz véghez. Ettől függetlenül csípem, izgalmas az ő karaktere mind a története, de őt egy 17-18 évesnek inkább el tudnám képzelni. Sajnáltam, hogy a poklok poklát kellet megélnie, de hát az tesz erősebbé amit túlélünk… ő aztán erős lesz…

Mivel ,,csaltam” és tudom a tv sorozat által kik halnak még meg, így őket nem engedtem közel a szívemhez, persze ettől lehet, hogy még a későbbiekben igen ők is eltűnnek... de nagyon remélem ők túlélik Marin kegyetlen világát.

Több főszál is van a történetben, az egyik a harc a trónért, ki is a jogos örökös? A másik egy besározott ember becsülete illetve a mások. A másokat még csak meg-meg említi a könyv, de mivel már láttam a sorozatot, így tudom fontos momentumok ők a történet alakulásában.

A szereplőkre visszatérve itt mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, vagy akár többet is, mert mindenféle személlyel találkozhatunk a könyvben. Illetve amit Martin művel velük… nem emlékszem egyetlen sorozatra sem ahol ezt az író megmerte volna tenni. Annyira vakmerő az író és ez bejön az olvasóknak, mert ez egyáltalán nem jellemző az írókra. Nem csak ezzel tűnik ki a fantasy írói társadalomból, hanem a körmönfont cselekménnyel, a kusza szálakkal, akár család, akár hova tartozás terén. Zseniálisat alkotott, sőt most már nekem is az a problémám, hogy lassabban írja, mint ahogy én végezni fogok az eddig megjelent könyvekkel. Úgy hogy hajrá:D de hát a jó munkához idő kell, az olvasó pedig nagyon magasra teszik a lécet, de teljesen jogosan, ennek meg megfelelni nehéz lehet.

A térkép: imádom!!! Folyamatosan nyomon követem éppen hol járunk, mely helyszínekről van szó, ki hol állomásozik…

Számos helyszín van ahová elmennék először is Deresbe! Amúgy is tél párit vagyok, így nagyon szívesen megnézném a környéket főleg az Isten Erdőt! A másik helyszín amit mindenképpen szívesen látnék a Fal! Gyönyörű lehet a kilátás róla, le a messzeségbe, ami elválasztja északot és délt. A telet és a nyárt… engem inkább a téli oldal érdekelne a rengetek rejtéllyel, a feltáratlan helyszínekkel, a varázslatos már kihaltnak hitt lényekkel…

A legfontosabb pedig én is szeretnék egy RÉMFARKAST!!!!!!!!!!!!

Szerencsére nem kell várnom a következő részre, mivel csak arra vár, hogy leemeljem a polcomról:D


Mit is mondhatnék még erről a könyvről? Ha eddig nem merted, hajrá! Igen tényleg hosszú, elrettentő az oldalszám, de megéri. Minden egyes oldalát imádni fogok, akár a szerelmi részeket, akár a csatározásokat kedveled jobban. Ebben a könyvben minden olvasó megtalálhatja a maga kedvenc karakterét és helyszínét. Egy olyan varázslatos világban kalauzol Marint bácsi amiben a hősiesség, a becsület, a misztikum, a lovagiasság mai napig fontos része az életnek.

1 megjegyzés:

  1. Egy ismerősöm írt egy negatív kritikát Martinról:
    http://deansdale.blog.hu/2011/10/18/miert_van_elegem_george_r_r_martinbol#c21773929

    VálaszTörlés