Keresés ebben a blogban

2013. április 18., csütörtök

Ciceró kiadó várható megjelenések (2013 v. 3)




Oliver Lauren: Requiem

Idén május végén ha minden jól megy megjelenik végre itthon is Delírium trilógia befejező kötete. Én az első részt nagyon vártam, de valahogy mégsem azt kaptam amire számítottam. A második rész már sokkal jobban tetszett, ott a végével nem voltam kibékülve. De hát itt a harmadik rész ami tökéletes is lehet:)
2013 márciusában jelent meg kint az utolsó rész, így egy újabb könyv amit pár hónappal a megjelenés után végre olvashatok magyarul is! Végre! Örülök neki, hogy nem kell éveket várnom!


A Káosz című részben előkészített lázadás az utolsó kötetben nyílt forradalommá növi ki magát, és Lena a harcok kereszttüzébe kerül. A börtönből megmentett Juliannel és a barátaival együtt igyekszik menedéket találni a Vadonban, amely azonban már nem az a biztonságos hely, ami volt. A rendfenntartók átszivárognak a falakon, hogy kiirtsák a táboraikat. Mindeközben Lenának belső csatáit is meg kell vívnia, hiszen élete halottnak hitt kulcsszereplői is felbukkannak.Miközben Lena az életéért küzd a Vadonban, legjobb barátnője, Hana biztonságos, érzelemmentes életét éli kikezelve Portlandben vőlegényével, az új polgármesterrel.
A Rekviemet egyszerre olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Egymás mellett élnek, mégis falak választják el őket, egészen addig, amíg sorsuk útjai keresztezik egymást...

Fordította: Heinisch Mónika
Kb. 350 old., fűzött
Fogy.ár: 2990 Ft.
ISBN: 978 963 539 811 9

A fülszöveg elolvasása után már is pozitívabban állok a könyvhöz, mivel én az első részben nagyon megkedveltem Hanát és ő nagyon hiányzott a második részben, így örülök, hogy az ő szemszögéből lesz olvasható a történet egy része!

Amit még sajnálok, hogy a trilógiához tartozik még 3 novella, amit itthon ugye nem divat kiadni, pedig én nagyon szívesen olvasnám mind a három novellát esetlegesen egy kötetben is! Szerintem nem csak én vagyok így vele, hogy jó lenne a sorozatokhoz tartozó novellákat is megismerni.

0,5 vagyis az első rész előtti előzménytörténet
 
Cím: Annabel

50 oldal

goodreads pontozás: 3,9 (3219 vélemény alapján)

A novella Leana édesanyjának a története, aki elhagyta a lányát, majd visszatért az ,,életbe".
A könyv az ő életéről szól, hogy amikor tini volt miképpen menekült el otthonról, majd a börtönben töltött időkről.






1,5 vagyis az első rész után következő történet, de még a második rész előtti eseményeket öleli fel.

Cím: Hana

64 oldal

goodreads pontozás: 3,66 (9403  vélemény alapján)

Ez Hana története, hogy a lázadó lányból miként válik a társadalom minta polgárává.






2,5 tehát a második rész után és az harmadik rész előtti időkről szól ez a novella:)

Cím: Raven

50 oldal

goodreads pontozás: 4,07 (1717 vélemény alapján) 

Idén márciusban jelent meg kint, úgy hogy még friss a történet:)

Ez Raven történetét meséli el, amikor még tinédzserként átmenekült a határon amikor is megmenti Kék-et. Most ő és Tack elválaszthatatlanok elkötelezettek egymás iránt és természetesen a lázadás felé is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése