Keresés ebben a blogban

2013. április 23., kedd

Nyereményjáték végeredmény

Első sorban szeretném megköszönni, hogy tényleg adtatok tanácsot, hogy mivel is tegyem jobbá az oldalam. Örülök, hogy sokatoknak tetszik. A lila színt többen is megemlítettétek, ez a kedvenc színem gyerekkorom óta úgy, hogy ezért döntöttem mellette.

Páran megjegyeztétek, hogy kicsik a betűk, ezen változtatni fogok!

A címkézéssel kapcsolatban is kaptam jó ötletek, úgy hogy lesz majd külön sorozat fül, illetve a könyvekre cím alapján és író alapján is lesz lehetőség adott címkék között keresni. Pici türelmeteket kérem ezzel még, mert így az összeset át kell címkéznem, úgy hogy a megvalósítás egy kis időt vehet igénybe!

Írtátok, hogy elsősorban infokat csöpögtetek és kevés a ,,véleményem". Ennek egyetlen oka van, jelenleg utolsó félévemet töltöm mesterképzésen és mellette dolgozom is, így hétvégén járok suliba. Ezért nincs olyan sok időm mostanában olvasni, mivel márciusban a diplomamunkámat kellett leadnom, most meg a vizsgaidőszakra készülök, aztán 2 két hetem lesz az államvizsgára, így picit időhiánnyal küszködök. De amit lediplomáztam biztosíthatlak titeket, hogy jóval több ,,értékelés" fog szerepelni a blogomon. 

A nevemet is többen kérdeztétek honnan ,,ered". Igen picit hisztis vagyok, a szüleim szerint gyerekkoromban nagyon az voltam de javultam. Ettől függetlenül néha még szoktam. Amikor snowboardozni tanultam akkor sajnos picit erősebben kitört rajtam eme hajlamon, mivel síelni megtanultam pár óra alatt, snowboardal meg felállni sem tudtam 3 óra alatt.... Szerencsére hamar ,,lenyomom", a barátaim is tudják, hogy hisztizek egy sort aztán minden megy tovább mint ha mi sem történt volna. Azért hozzá kell tennem, hogy szerencsés vagyok hogy a környezetem ezt nagyon jól tolerálja, bár vannak akik szerint egyáltalán nem vagyok az. Manónak pedig a párom szokott hívni, így született meg a moly-os illetve a blogom neve is.

A kérdőívemre a válaszok:

1. 2012.06.
2. Horvátország
3. Fantasy, Disztópia, YA - elfogadom ha ebből legalább egyet bejelöltél
4. Tündérkrónikák - de elfogadtam az írónő nevét is
5. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája volt a tökéletes megfejtés - itt picit dilemmába estem mert én nem fogalmaztam pontosan, mert lehetett úgy értelmezni, hogy az idei év legjobb magyar könyve ami szerintem Itó Projekt: Harmónia volt, így mind a két választ elfogadtam. Legközelebb jobban oda fogok figyelni.
6. Alyson Noel: Halhatatlanok - itt akár az írónő nevét írtad, akár a sorozat címét elfogadtam


A játékon 23-en vettetek rész, így egy követet sorsoltam.

A helyesen válaszolók száma 18 volt akik közül a nyertes...

*Remélem nem haragszotok, hogy nyilvánosságra hozom a neveteket, ha valakinek gondja lenne belőle, eltüntetem a nevét a képről, írjál akár ide kommentbe, akár privátba.*


GRATULÁLOK BOKROS RITA! Írtam mailt neked:)


Köszönöm még egyszer, hogy játszottatok velem és jó páran megismertétek a blogomat ezáltal. A legnagyobb köszönet azoknak jár akik a kezdeti botladozásaim óta olvasnak, segítenek, támogatnak!

Bevallom én is szeretek könyvet nyerni/kapni, de ennél is nagyobb örömmel tölt el, ha valakinek én vidíthatom fel a napját egy könyvel.
Eme játékon felbuzdulva Könyvhétre is lesz biztosan nyereményjáték. A részletek még kigondolás alatt:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése